Német népvándorlás

A népvándorlás furcsa változata ütötte fel a fejét Németországban. A nyugdíjasok nyugatról keletre költöznek, míg a volt NDK területének tartományai a lakosság nőtagjainak ellenkező irányú távozása miatt panaszkodnak. A hajdani NSZK hatvanöt éven felüli generációjának több mint harmincötezer tagja költözött át a köztársaság új tartományaiba, ahonnan a „gyengébb nem” négyszázezer képviselője mondott búcsút szülőföldjének.

A nyugdíjasok helycseréjének mozgatórugója kizárólag a rendelkezésükre álló anyagiakban keresendő. Az inflációs jelenségek kiegyenlítésére képtelen szövetségi nyugdíjintézet mindenekelőtt az idős korosztály azon tagjait hozza nehéz helyzetbe, akik bérlakásokban élnek és fokozatosan emelkedő lakbérrel kénytelenek megküzdeni. A nyugati nagyvárosokban – Münchenben, Frankfurtban – négyzetméterenként nyolc-kilenc euróra rúgnak a díjak, míg a keleti tartományok metropolisaiban ennek a fele az átlagos gyakorlat. A jelentős különbség az ott fennálló túlkínálatból adódik. Az újraegyesítést követően – tekintettel az addigi lakáshiányra – a befektetők tömkelege kereste szerencséjét az ingatlanpiacon. Spekulációs reményeik nem váltak be – ezt bizonyítják a statisztikai adatok. Lipcsében kétezer lakás áll üresen, ugyanakkor a munkanélküliség tizenhét százalék. A kulturális kincsekben gazdag Drezdában hasonló a helyzet. Nem csoda tehát, hogy a két keleti nagyváros konkurenciaharcot vív a nyugati nyugdíjasok kegyeiért. A legsűrűbben lakott tartományban, Észak-Rajna-Vesztfáliában tetemes idő óta „Lipcse – a kor hiánya ellen” feliratú plakátok olvashatók és látogatásra biztatnak „Európa legelőnyösebb nagyvárosába”. Drezda büszke, mert évente több száz nyugati nyugdíjassal gazdagodik.
A versenyfutás eddigi éllovasa a német–lengyel határon fekvő Görlitz a maga közel nyolcezer üres lakásával. Az elmúlt két év alatt több mint ezer nyugatról áttelepült személy gazdagította a „nyugdíjasok paradicsomának” számító település 57 ezres, huszonkét százalékos munkanélküliségtől sújtott lakosságát. Görlitz vonzereje a két ország közötti árkülönbségekben is keresendő, rövid tízperces séta után a lengyel piacon az élelmiszerek, a fogyasztási cikkek, a cigaretták fele áron kaphatók.
A szerencséjüket és boldogságukat a nyugati tartományokban kereső „ossi” hölgyek vándorkedvének az oka a nemek között itt fennálló krízishelyzetre vezethető vissza. Az asszonyok szakmai képzettsége jóval átlagon felüli, az érettségizettek ötvennyolc százaléka nő; saját lábukon akarnak állni; olyan élettársat keresnek, aki hasonló igényekkel rendelkezik. A jelek szerint elképzeléseikre hazai környezetben nem látnak lehetőséget. A lakosság fejlődésével foglalkozó berlini tudományos intézet szerint Európában sehonnan sem menekül el ennyi nő, még az északi sarkkör vidékéről sem. Tovább zsugorodik a népesség, megroppant társadalmi rétegként visszamarad a rosszul képzett és már csak ezért is perspektíva nélkül álló férfiak serege. Kiábrándulva, megértő táptalajként a szélsőséges jobboldali szervezetek populista ideológiájának. Az öt keleti tartomány vezetői felismerték a nők elvándorlásából adódó veszélyt, de lehetőségeik minimálisak e folyamat feltartóztatására. „Senkitől sem várhatom el, hogy könyörületből a tartományban maradjon, ahol nem tudunk neki esélyt biztosítani a jövőre!” – hangzott Szászország–Anhalt tartomány miniszterelnökének pesszimista helyzetfelmérése.