Szokás azt mondani, hogy az időben és térben túl közel lévő eseményeket nem tudjuk tárgyilagosan szemlélni. Ha ez igaz, John Lukacs, a világszerte elismert magyar származású történész segítő mondatait igencsak meg kell szívlelnünk. Az 1946-ban fiatalon Amerikába emigrált tudós kötete azokat az esszéket tartalmazza, amelyeket magyar nyelven írt szülőhazáját érintő kérdésekről. „Isten görbe vonalakkal ír egyenesen” – idéz egy portugál bölcsességet tanulmányában, s ez talán egész kiegyensúlyozott, szélsőséges indulati kilengésektől mentes életművének mottójául is szolgálhatna. Ablonczy Balázs előszavában úgy jellemzi a magyar identitását – és igényes nyelvtudását! – töretlenül megőrző kutatót, mint aki nosztalgikus író, de nem prédikál.
Valóban nem tart kioktató hangnemű szónoklatokat, mégis lefegyverző, ahogy a világ legtermészetesebb módján mutat rá azokra az igazságokra, amelyeket nálunk az utóbbi időben erőnek erejével, hatalmi agresszivitással igyekeztek összemaszatolni. Olyan dolgokat mer kimondani, amelyeket – ha itt élne – a baloldali véleményformálók nehezen nyelnének le. John Lukacs ugyanis integráló személyiség, nem szereti a nemzeten belüli megosztottságot, s így számára nem tabu téma Trianon, Horthy Miklós szerepe vagy a zsidókérdés. S mivel nincs benne a belterjes honi vircsaftban, nem sulykolja azokat a közhelyeket, amelyeket a mai holdudvar kis módosításokkal átemel a Kádár-korból. Így minden éles kritikai meglátása ellenére leírhatja: Kelet-Európában egyedülálló, hogy a magyar zsidók és zsidó származásúak fele életben maradhatott a második világháború végére. „Számos oka volt az ilyen túlélésnek: de a legfontosabb talán mégis a magyar emberek jó szándéka.” Horthy Miklóst reálisan értékeli mint olyan politikust, aki nem volt diktátor, hanem államfőként ténykedett. Nem mentegeti persze, ám – hibái mellett – kiemeli, a kormányzó mennyire veszélyesnek tartotta a nyilasokat Magyarországra nézve. Német segítség nélkül Szálasiék aligha kerülhettek volna hatalomra – mondja ki Lukacs. Azt szintén a pozitívumok közé sorolja, hogy az akkori – sokat szidott – uralkodó osztályok egy része a közeledő orosz megszállás ellenére sem volt hajlandó az ország szekerét véges-végig a harmadik birodaloméhoz kötni.
S hogy mi hiányzik belőlünk a legvégletesebben az Államokban élő honfitársunk szerint? Az önbizalom, amely sokkal fontosabb, mint az, milyen a Magyarországról külföldön kialakult kép. Szerinte, ha van magyar önbizalom, az elég is lesz. John Lukacs optimizmusa talán éppen azért erős, amiért a hetvenes évek elején úgy vélekedett: „A magyar nép és a magyar élet oroszosítása egyáltalán nem történt és nem is történhet meg. A kommunista rendszer sem tudta teljesen bilincsbe verni a magyar életet. Az orosz uralom visszavonulóban van, a kommunizmus zsarnoki építménye világnézetének, belső hitének petyhüdtsége miatt repedezik. Össze fog dőlni, meg fog szűnni s nem is olyan sokára.”
(John Lukacs: Magyar írások. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2007. Ára: 2500 forint)
Mirra Andrejeva
Federer zavarba hozta az orosz teniszezőnőt, aki bosszúállásra készülhet + videó
