Ötvenötmillió

k ö n y v e s h á z

Aligha véletlen, hogy éppen egy varsói kutató, Janusz Piekalkiewicz tett egyedülálló kísérletet az 1939–1945 közötti időszak légi csatáinak lehető legteljesebb feltárására, elvégre lengyelként a szerző biztosan nem csak tankönyvekből ismerte meg a világégés történelmét.
Varsóban és sok más lengyel nagyvárosban 1944 után új időszámítás kezdődött, a bombázók távozását követően ugyanis tégláról téglára kellett újjáépíteni a civilizációt. Mindennek ma már nincsenek nyomai, hiszen Varsó történelmi központja hű másolata lett a háború előttinek.
De hiába múltak el évtizedek, s nőttek ki toronyházak a földből, a város mégiscsak mementó maradt. A pusztulás és az emberiség ellen elkövetett rémtettek a varsói felkelésnek emléket állító, 2004-ben megnyílt – a Terror Házához hasonló – múzeum falai között lépkedve kelthetnek leginkább dühöt a ma emberében, de hiába a szerző példás tárgyszerűsége és objektivitása, ezen az érzésen Piekalkiewicz négyszáz oldalas, képekkel gazdagon illusztrált könyvének olvasása közben sem könnyű úrrá lenni.
Mindjárt a mű elején szó esik például Giulio Douhet olasz tábornokról, aki még 1921-ben fogalmazta meg azon tételét, mely szerint „az eljövendő háborúban nem a haderőket, hanem a hátországot kell a támadás fő céljának tekinteni”. Az elmélet alapján a légi fölény megszerzését követően tehát a nagyvárosokat kell elpusztítani, s a háború így hamar eldőlhet. A végeredmény, amelyet az olasz stratéga már nem élt meg: 55 millió halott.
Piekalkiewicz nagy alapossággal kutatta fel a korabeli hírügynökségi és hivatalos katonai közléseket, amelyeket kronologikus rendben sorakoztatott, s mint egy mozaikot, úgy állította össze oldalról oldalra a háború történetét. Látható, a hadban álló felek kizárólag a minél nagyobb pusztításban voltak érdekeltek, még saját veszteségeikről is úgy beszéltek, mint csavarokról, melyek kiestek a gépezetből. A könyvben sorra követik egymást a Wehrmacht, a Vörös Hadsereg vagy éppen a propagandát visszhangzó korabeli rádiók jelentései, de alig esik szó ezekben arról, hogy a büszkén hirdetett sikerek ára emberek millióinak az élete volt. (Persze sokkal letisztultabb és finomabb változatban, de a most is dúló háborúk propagandistái sem tesznek másként.) Akad kivétel is: a varsói helyőrség főparancsnoka például 1939. szeptember 26-i kiáltványában leírta: „A németek súlyos tüzérségi és légitámadásokkal megkezdték Varsó szisztematikus elpusztítását. (…) A Varsó előtt álló lengyel egységek kevésbé szenvedtek, mint a polgári lakosság, mivel a légitámadások főként őellenük irányultak, hogy morálisan megtörjék őket.” De – mint arról egy német célpontokat támadó brit pilóta vall 1943. április 17-én – a repülőgépek legénysége is tudta, hogy sokaknak közülük épp a következő lesz az utolsó útja.
Közben pedig a nagypolitikában is zajlottak az események, a teljesség igényével dolgozó Janusz Piekalkiewicz idéz a korabeli vezető politikusok beszédeiből, egymásnak küldött titkos üzeneteiből is. Megtudhatjuk például, hogy Sztálin örömét fejezte ki Churchillnek Essen, Berlin és a többi német ipari központ bombázásáért, amely „országunk sok millió lakójának szívében kedvező visszhangra talál”. Erre a brit miniszterelnök az üzenet nyilvánosságra hozatalát szorgalmazta a szovjet marsallnál, hiszen az így „jó hatást keltene”.
A szerző a háború légi eseményeit tizenkét fejezetre bontva jut el végül 1945 augusztusáig, a két atombomba ledobásáig és Japán kapitulálásáig – a városokban a hírek hallatán az emberek „térdre hullnak”. Olvasóként egyetértünk a gondolattal, mely szerint ahol civilizáció semmisül meg, ott csak háborús bűnösök és áldozatok vannak, nemzeti hovatartozástól függetlenül.
(Janusz Piekalkiewicz: Légi csaták, 1939–1945. Kossuth Kiadó, Budapest, 2007. Ára: 4990 forint.)