Tükörfelület

A váci múzeumból 2000-ben ötszáz tárgyat loptak el. Volt, amelyikről fényképet sem találtak a nyilvántartásban, és van, amelyiket máig sem törölték a leltárból. Ha egy rendszer rosszul működik, változtatni kell rajta, ám az átszervezés zavarokat és érdeksérelmeket okoz. Pest megyében az év eleje óta új, fiatal igazgató próbálja ésszerűsíteni a hatvanas években aczéli és nem szakmai döntés alapján kialakított szerkezetet. A múzeumok számára – és nem csak ebben a megyében – a tét most az alkalmazkodás, a talpon maradás.

Pest megyében az autópálya-építéshez kapcsolódóan hat év alatt több mint egymillió négyzetkilométert kutattak át a régészek. Feltártak 33 ezer építménymaradványt, találtak 120 ezer régészeti tárgyat. A legjelentősebb lelőhelyre Üllő mellett bukkantak, a leendő 0-s és a 4-es számú főút találkozásánál, ahol kora bronzkori fémműves település, mellette III. századi szarmata falu, IV. századi szintén szarmata fazekastelep és két V. századi, hun kori sír került elő. A Pest megyei múzeumi füzetek sorozatában a szakemberek a hatéves leletmentő munka legfontosabb eredményeit tették közzé.
Egy ásatás értéke nem attól függ, mennyi pénzt fordítottak rá. Lehet, hogy óriási felületen ledózerolt területről, amelyen a földmunka hatalmas pénzeket emésztett föl, végül nem kerül elő semmi rendkívüli. Az április elején megalakult Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat (KÖSZ) érdekes módon mégsem a szakmailag legígéretesebb, hanem a legdrágább kivitelezésű ásatásokat vonta magához. A 100 millió forint feletti állami beruházásokat, valamint illetékes az 1,5 milliárd forint feletti egyéb fejlesztéseket megelőző kötelező régészeti ásatásokban. A törvény szerint a beruházás összegéből legkevesebb kilenc ezreléket kell a megelőző ásatásra kalkulálni, de ez az összeg – ha fontos és nagy kiterjedésű lelőhelyre bukkannak – elérheti a négy-öt százalékot is. Milliárdokról van tehát szó. Mint azt korábban megírtuk (Dobozolás, Magyar Nemzet Hétvégi Magazin, 2007. június 16.), ezt a pénzt, amellyel eddig a megyei múzeumok és fenntartóik, a megyei önkormányzatok gazdálkodtak, most központosították, a szakszolgálat kezelésébe helyezték. A kárvallott múzeumok jogi szakértőkkel vizsgálják, nem sérti-e a miniszteri rendelettel megalkotott új rendszer a múzeumi törvényt, valamint szabályszerű-e, hogy ugyanaz a szervezet lesz egy munka végrehajtója és ellenőrzője is.
Csak találgatni lehet, mi a döntés valódi háttere. Már most látszik, hogy olcsóbbá nem válik a régészeti feltáró munka, és előbb-utóbb igen nagy bajok lesznek a központilag kiásott és feldolgozott leletanyag elhelyezésével is. Ennek felelősségét a KÖSZ lerázza magáról. Mivel a lelőhelyekkel kapcsolatos szakmai információkkal a megyei múzeumok rendelkeznek – a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal nyilvántartásában a lelőhelyeknek csupán az öt százaléka szerepel –, a KÖSZ-nek fizetnie kell majd az adatokért, hisz a múzeumok is pénzt, szellemi munkát fordítottak az adatbázisok elkészítésére. Itt tehát többletkiadás is jelentkezik.
De van más is. A szakemberek szerint lehetetlen az ország egész területén ugyanazokat az ásatási eljárásokat alkalmazni, mint ahogyan a KÖSZ tervezi. A legdrágább módszer a régészeti tükörfelület-képzés, amikor egy lelőhely felszínét teljes egészében ledózerolják, és ezt követően kezdik meg a feltárását. A másik, ennél jóval olcsóbb megoldás a kutatóárkok ásása. A tükörfelületes ásatás esetében horribilis a földmunkaszámla – és a KÖSZ ezt a módszert kívánja egységesíteni. A teljes ásatási költségnek a gépi földmunka teszi ki a 35-40, a kézi földmunka a 10-15, az intézményi rezsiköltség és a régész munkája csupán a 10-20 százalékát. A maradék jut mosásra, karbantartásra, restaurálásra, dokumentálásra, feldolgozásra. Amint az Magyarországon szokásos, ha nincs elfogadott szakmai érv, vagy túl sok az akceptálható ellenérv, akkor pénzügyi érdeket sejtenek a háttérben. Mindenképp figyelemre méltó, hogy miért nem a feladat szakmai nagysága, miért a pénzösszeg szerint határozták meg e központi ásatási intézmény feladatkörét. Mivel a legnagyobb tétel a régészeti feltárásban a földmunka, vajon nem sejlik-e fel a döntés mögött valamelyik gazdasági érdekkör? Az indulás nem sikerült jól. A KÖSZ első nagy munkája az M31-es, a Gödöllőt elkerülő autópálya előzetes régészeti feltárása lesz, de június közepéig még egyetlen ásatási engedélyt sem sikerült megszereznie, holott a munkákat már májusban meg kellett volna kezdeni.
Pest megyének 33 milliárdos a teljes költségvetése, ehhez eddig a megyei múzeumok által elvégzett régészeti feltárásokért további másfél milliárd forint járult. A szakszolgálat megalakulása és az ebből adódó veszteség a múzeumi költségvetésekben az idén még nem érződik, hisz a megkezdett munkákat befejezik, sőt a derűlátók szerint még a jövő év is nagyobb döccenők nélkül zajlik majd, a változásokra azonban jó előre fel kell készülni. Gyöngyössy Márton régész, a Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságának januárban kinevezett igazgatója erős kézzel neki is kezdett ennek a munkának.
– Egy minisztériumi vizsgálat súlyos hibákat tárt fel 2001-ben a Pest megyei múzeumi rendszerben – mondja az igazgató. – Mindez a hatvanas évek örökségéből ered, amikor egy székhely nélküli megyében Aczél György döntése alapján hatalmi szóval Szentendrét jelölték ki központtá, pedig Ceglédet kellett volna. A politikai akarat felülírta a szakmai érveket. Szentendre tehát központ lett, de a megyében valójában hat egyenrangú közgyűjtemény működött tovább, amelyek kényszerűen integrálódtak, ugyanakkor nem feleltek meg mindenben a múzeumi feltételeknek. Egyesületi és magángyűjteményekből nőttek ki, az ötvenes években kerültek városi kezelésbe, utána a megyéhez. Nyilvánvalóvá vált a jelenlegi gazdasági helyzetben, hogy a megyei önkormányzat nem tudna hat önálló intézményt fenntartani.
Gyöngyössy Márton tehát nekiveselkedett. Arra törekedett, hogy könnyítsen a struktúrán, ugyanakkor ne gyengítse a szakmai munkát, ne kelljen szakembereket elbocsátania. Sőt végeredményben színvonalasabb kiállítások szülessenek. Ez azért is fontos célkitűzése, mert az elmúlt időszakban drasztikusan visszaesett a múzeumlátogatók száma. Szentendrét leszámítva (itt évente százezren váltanak belépőjegyet) mindössze ötvenezren kíváncsiak a többi megyei múzeumra, és ebből az ötvenezerből is tízezret a zebegényi Szőnyi múzeum hoz. A ceglédi és a váci közgyűjteményekre összesen nem kíváncsiak annyian, mint a zebegényi képekre, miközben Zebegényben három, Cegléden pedig 13 dolgozót foglalkoztatnak. Az 54 millió forintból működő váci Tragor Ignác Múzeum például egy év alatt mindössze 1,7 millió forint bevételt termelt. Gyöngyössy Márton úgy gondolta, ezeken a számokon lehet javítani.
Az átszervezés nyomán egységessé válik a megye múzeumainak nyilvántartási rendszere, tehát átlátható lesz, hol mi van. Az eddigi hiányosságra mi sem világított rá ékesebben, mint a 2000-es váci betörés, amikor a Tragor Ignác Múzeumból két részletben ötszáz műtárgyat loptak el. Volt, amelyikről még fotó sem szerepelt az adattárban, és van, amelyiket, bár nem került elő, még ma is szerepeltetnek a leltárban. Az új nyilvántartási rend kiépítése tehát e régi hibák kijavítását is szolgálja. De nemcsak a leltári hiányok tűntek el, hanem a múzeumigazgatói címek is. Gyöngyössy a megyei szervezetet igazgatók helyett regionális gyűjteményi osztályvezetőkre bízta.
Valóban tenni kell valamit, ha egy megyében a múzeumokban nincs látogató, alig vannak új kiadványok, a város és a múzeum kapcsolata gyenge. Pedig jó szakemberek vannak, gazdag a műtárgy- és a könyvtári állomány. Gyöngyössy célja elmondása szerint nem az, hogy leépítse, hanem éppen hogy a meglévő jó szakemberek segítségével megújítsa, felfrissítse a szervezetet. Ehhez új, vonzó kiállításokra, és jó esetben új beruházásokra is szükség van. Szentendrén az Alfa-program keretében újul meg az Anna Margit–Ámos Imre Emlékmúzeum, és szeptemberben Barbizon francia és magyar ecsettel címmel kiállítás nyílik a Ferenczy Múzeumban, amelyre tizenhárom francia közgyűjtemény is kölcsönzi a képeit. Ilyen nagyszabású tárlatot vidéki múzeum nem szokott rendezni, Szentendre szerencséje, hogy testvérvárosa lesz Barbizon. Cegléden a Kossuth-kultuszt kellene erősíteni, Vácon a Fehérek templomában megtalált, a Magyar Természettudományi Múzeum rendhagyó kiállításán zajos sikert aratott múmiák legjobb darabjait bemutató Memento Mori kiállítást szeretnék népszerűbbé tenni, bővíteni, Nagykőrösön az egykori huszárlaktanyában van a múzeum, udvarát a huszárhagyományok felélesztésére lehetne használni.
Szentendrén a terveknél is nagyobb úr a kényszer. A jelenlegi múzeumépületet 2009–10-ben vissza kell adni a szerb egyháznak, helyette kétmilliárdért újat kell építeni. Az új épületbe már a XXI. századi struktúrának kell átköltöznie, mondja Gyöngyössy Márton. Aki ugyanis nem ébred idejében, elbukik. A verseny már itt van a kapuban.