Újabb botrány az egri kórház körül?

Megint az egri Markhot Ferenc Kórház–Rendelőintézet körüli viharoktól hangos a hevesi közélet. A megyei közgyűlésben ellenzékben lévő polgári oldal élesen bírálja a szocialistákat, akik a Fidesz szerint az ott élők érdekei ellenében közbeszerzés útján átadnák a közgyűlés költségvetési intézményeként működő intézmény vagyonkezelői és üzemeltetői jogát.

Tolcsvai L. László
2007. 07. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ha kell népszavazással, aláírásgyűjtés kezdeményezésével is igyekszünk megakadályozni, hogy a Markhot Ferenc-kórház kikerülhessen a megyei fenntartás alól – közölte Herman István, a megyei közgyűlés Fidesz-frakciójának igazgatója, jelezve: erőszakosan, a demokratikus szabályok felrúgásával próbálják meg céljaikat elérni a kormánypártiak, a Heves megyeiek pedig méltán tiltakoznak az Ambrus Zoltán árulásával testületi többséget szerzett MSZP szándéka ellen. Az egészségügyi intézmény sorsa kardinális kérdés – tette hozzá –, tehát elfogadhatatlan az a törekvés, ami vélhetőleg egy befektetői csoport monopolhelyzetét idézné elő a térségben.
Mint Herman mondja, számítottak rá, hogy a Heves Megyei Közgyűlés MSZP-s többsége – Hatvanhoz és Gyöngyöshöz hasonlóan – szabadulna az egri Markhot Ferenc-kórháztól is, ám szerinte az MSZP nem tudott elfogadható magyarázatot adni szándékuk okát illetően. Herman állítja, folyamatosan színjátékot rendeznek a kormánypártiak Sós Tamás közgyűlési elnök vezetésével úgy, hogy előre megírt forgatókönyv alapján hozzák meg döntéseiket, az ellenzék tudta nélkül. A frakcióigazgató emlékeztetett, a két hónappal ezelőtt leváltott Szakács Ferenc főigazgató főorvos távozása után Kató Gábor önkormányzati biztos visszavonta korábbi lemondását, mondván: az új helyzetben folytatni tudja feladatát. Kató közölte azt is, a kórház anyagi helyzete ugyan kritikus, a megye mégis képes volna tovább működtetni, bár némi áldozatvállalás elkerülhetetlen. Ráadásul a megyeszékhely önkormányzatát szintén be lehetne vonni a fenntartásba, Eger ugyanis hajlandóságot mutat ebben az ügyben.
Herman úgy véli, az MSZP-nek politikai felelősséget kell vállalnia döntései miatt, szembe kell néznie a megye lakosságával. Szerinte törvénysértést követ el a kormánypárti frakció, ha kiírja a működtetési és vagyonkezelői pályázatot, mert Eger érdekeinek rovására is cselekszik, miután a város részt vállalt a kórház működőképességének megtartásában.
Tatár László, a Heves Megyei Közgyűlés jobboldali frakciójának vezetője emlékeztetett: a korábban leváltott Szakács Ferenc helyét a HospInvest Zrt. kezére játszott gyöngyösi Bugát Pál-kórház korábbi főigazgatója, Sebes Gábor vette át, neki pedig valószínűleg az a feladata, hogy előkészítse a működtetési és vagyonkezelői jog átadását annak a cégnek, amely Hatvanban és Gyöngyösön egyaránt megnyerte a közbeszerzési pályázatot. Mint mondta, Hevesben már csupán a Markhot Ferenc-kórház önkormányzati fenntartású, s nyilván a Hospinvest Zrt. az, amely át szeretné venni az irányítást. Ezek tükrében különös, hogy Kató Gábor éppen hogy csak visszatért a megyei egészségügyi intézménybe mint önkormányzati biztos, a sebtében kinevezett új kórházigazgató beiktatása után máris úgy döntött: ismét lemond.
A frakcióvezető elárulta: a polgári oldal „logikai megfontolásból” támogatná a nyilván fájdalommal és munkaügyi érdeksérelemmel járó karcsúsítást, de csak abban az esetben, ha önkormányzati költségvetési keretek között működne tovább a Markhot. Ugyanakkor a régió betegeinek érdekeit szem előtt tartva tiltakoznak az üzemeltetési és vagyonkezelői jog esetleges átadási tervei ellen. A politikus Kató Gábort idézte, aki azt hangoztatta Szakács Ferenc leváltása után: a kórház jelenlegi helyzete, továbbá a gazdálkodási adatok ismeretében a megfelelő intézkedések meghozatala után maradhat önkormányzati működtetésű a betegellátó centrum még akkor is, ha óriási az adósságállomány.
A történethez tartozik – folytatta Tatár László –, hogy három bizottságot, az egészségügyit, a pénzügyit, illetve az ügyrendi és jogi bizottságot úgy hívták össze a szocialisták néhány nappal ezelőtt, hogy csak röviddel a kibővített ülés előtt derült ki: a Markhot privatizációja a téma, ám a három bizottság öszszejövetelén Sós Tamás megyei közgyűlési elnök zárt ülést szeretett volna elrendeltetni. Tatár és Herman nem értette az indokot, hiszen a szervezeti működési szabályzat értelmében nem sürgősségi indítványt vagy üzleti érdeket sértő témát tárgyaltak volna. Mint mondták, a javaslat hallatán Sziki Károly, a Kisgazda Polgári Egyesület elnöke tiltakozásának adott hangot, ami után a napirendi pont megtárgyalása elmaradt, az ülést berekesztették.
A Fidesz nem szeretné – tette hozzá a polgári összefogás frakcióvezetője –, ha Hatvan és Gyöngyös után Eger is a HospInvest Zrt. érdekeltségi körébe tartozna. Herman rámutatott: semmilyen, az emberek szempontjából hátrányos döntéshez nem asszisztál a Fidesz. Munkatársunk szerette volna megkérdezni az MSZP-frakció tagjainak véleményét az ügyről, ám a képviselők közül senki nem volt hajlandó nyilatkozni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.