Sokan úgy tartják, hogy a szeptember végi előre hozott parlamenti választások lényegében a 2004-es elnökválasztás „ötödik fordulójának” tekinthető. Az akkor „narancsos” forradalomba torkolló versengés ugyanis máig tart a két Viktor, Juscsenko és Janukovics között. Az ukrán kutató ezzel nem egészen ért egyet, mondván, a mostani választás különlegessége éppen az, hogy az elmúlt éveket nézve a hatalmi harc először zajlik lényegében a nép nélkül. A társadalom passzívan szemléli a politikai válság mélyülését, az egymásnak feszülő elitcsoportok ádáz küzdelmét, amelynek középpontjában a hatalmi ágak közötti erőviszonyok újraosztása áll. Mint Jermolajev aláhúzza, míg 2004-ben még a nép is kiállt választottjai mögött, ma a politikusok magukban „ölik egymást”.
A mostani kampány azonban nemcsak a három, hanem az egy évvel ezelőttitől is lényegesen különbözik. A politológus ezt az eltérést elsősorban abban látja, hogy ezúttal maguk a pártok sem titkolják, a választások nem jelentenek megoldást a mélyülő politikai válságra. E kihívással az új parlament sem tud megbirkózni, s Jermolajev szerint újabb előre hozott választásokra lehet számítani, mivel a mostani megmérettetés csak egy taktikai eszköz a hatalmi átrendeződéshez vezető úton, s a résztvevők már most ennél előbbre néznek. A válság tehát folyamatos lesz, s a választások után elkezdődik a vita az alkotmányról, a jelenlegi, a „narancsos” forradalom nyomán kialakult politikai modell megváltoztatásáról. Másokkal egyetemben Andrij Jermolajev is hajlik arra, hogy az erről tartandó referendum egy újabb kampányba és választásokba mehet át, amelynek a lényege az elnöki hatalom erősítése. A mostani és az esetleges következő soron kívüli parlamenti választások tehát ebben az olvasatban nem tekinthetők másnak, mint az államfő körüli csapat által felépített politikai technológiai eszköznek, a végcél pedig Juscsenko felépítése és újra győzelemre vezetése a 2009-ben esedékes elnökválasztásokon. Így aztán nem meglepő a mindezt érző átlagember passzivitása. A szakértő szerint azonban nincs ebben igazából semmi különös, hiszen számos európai ország hasonló mély belpolitikai válságon ment át az utóbbi évtizedekben.
Az esélyeket elemezve Jermolajev szerint sem várható a 2006-ban kialakult erőviszonyok változása. A népszerűségi listák élén a Janukovics vezette Régiók Pártja áll, 30 százalékot meghaladó mutatókkal, s biztosan meg is nyerik a választást. A két fő „narancsos” erő a második helyért küzd, s ebben a versenyben a 20 százalék felett álló Julija Timosenko Blokkjának (BJUT) jobbak az esélyei. A személyi összetételében és ideológiai értelemben is erősen megújult elnöki párt, a Mi Ukrajnánk – Népi Önvédelem az elemző szerint téved, amikor kampányában a szociális populizmusra alapoz, s aligha ér el nagyon jobb eredményt, mint legutóbb. Jermolajev azonban megjegyzi azt is, e blokk sikere jelentős mértékben függ attól, hogy az elnök mennyire kapcsolódik be a kampányba, ez ugyanis még komoly tartalékot jelenthet számára, s így faraghat az ugyanazokért a voksokért küzdő, ám összeszedettebb és radikalizmusában következetesebb BJUT-tal szembeni jelenlegi hátrányán. Biztosan bejutnak még a parlamentbe a közel öt százalékra számító kommunisták, és a háromszázalékos küszöb körül mozognak a szocialisták és Litvin blokkja, amelyek bánatára hagyományos körzeteikben, a közép-ukrajnai régiókban megerősödtek Timosenkóék és Janukovicsék pozíciói is. Mint Jermolajev megjegyzi, a Régiók Pártja immár nem nevezhető kelet-ukrajnai erőnek, sőt éppen itt veszítettek kissé népszerűségükből a helyi elitek munkájának negatív megítélése miatt. Ugyanígy visszaüt azonban, hogy a regionális vezető pozíciókban gyengén teljesített az e posztokat az elnök jóvoltából elfoglaló ellenzéki vezető gárda.
Jennifer Lopez
Kulisszatitkok derültek ki Jennifer Lopez koncertjéről
