Szip orczádot

Fáy Zoltán
2007. 08. 17. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hugo de Sancto Caro Szent Domonkos követőinek második nemzedékéhez tartozott, és a francia Vienne külvárosában, St. Cherben látta meg a napvilágot 1190 körül. Amikor 1226-ban a párizsi egyetem hallgatójaként a domonkosok Szent Jakab-kolostorába kérte felvételét, a közösség alaptörvényei egészen „frissek” voltak, s mindössze hat év telt el a dömések Bolognában tartott első általános káptalanja óta, amely a teljes szegénység elfogadása mellett foglalt állást. Az irány már látszott, ám a részletek még sok tekintetben kidolgozatlanok voltak. A domonkosok szigorú és hatékony iskolarendszere, amelynek még a kórusimát is alárendelték, valamilyen formában már működött, de a studium generale még nem vált a párizsi egyetem részévé. A nagy tudósok, filozófusok és teológusok nemzedéke – Albertus Magnus, majd tanítványa, Aquinói Szent Tamás – is csak később lépett színre. Maga a szent életű rendalapító arra törekedett, hogy tanult embereket nyerjen meg ügyének, és ezt a célt a rend első általános főnöke, Jordanus is követte. Vagyis a St. Cherben született Hugo nagyon fiatal, rendkívül dinamikusan fejlődő közösség tagja lett, ebből a közösségből nőtt ki, és életének későbbi sikerei jótékony hatást gyakoroltak a rend befolyásának növekedésére, megerősödésére.
A püspöki székbe emelkedett és a dominikánus szerzetesek közül elsőként bíbort kapott Hugo de Sancto Caro egyházi és diplomáciai tevékenysége is fontos, de talán maradandóbb tudományos munkássága. A Szent Jakab-kolostor szerzeteseivel 1230-ban megalkotta az első konkordanciát, vagyis a Biblia latin fordításának, a Vulgatának a teljes szómutatóját. E munkájához szükséges volt szövegkritikai munkát is végeznie, ezért Szent Jeromos fordítását összevetette a héber szöveggel, valamint megvizsgált egyéb szövegváltozatokat is. Ám ez nem volt elég, meg kellett oldania a Szentírás szövegének tagolását is. Huszonöt évvel korábban Stephen Langton canterburyi érsek már fejezetekre osztotta a Szentírást, ez azonban nem nyújtott elég támpontot a tájékozódásra, nem lehetett pontosan visszakeresni az egyes kifejezéseket. Ezért döntött úgy Hugo de Sancto Caro, hogy a fejezeteket további hét részre osztja; ezeket az ábécé betűivel jelölte. Konkordanciáját később sokan pontosították, elsőként rendtársai, majd neves exegéták (szövegmagyarázók), mint Franz Lucas, Hubert Phalesius, Johann Georg Silberbaur, de szinte mindenki felhasználta a Hugo de Sancto Caro irányításával készült alapmunkát.
Egyéb teológiai írásai mellett maradandó alkotások szentbeszédei is, amelyeket számtalan másolat után a könyvnyomtatás megjelenését követően hat-hét kötetben tettek közzé. Hatása egészen a XVIII. századig könnyen kimutatható, hiszen több száz éven keresztül hivatkoztak rá a contionatorok (fejedelmi udvari történetírók és lelkészek) szinte az egész világon.
Nálunk is gyakori hivatkozási alap volt Hugo kardinális egy-egy megállapítása, és könyveiből is eljutott hozzánk számtalan. Érdekes viszont, hogy műveinek nincs magyar kiadásuk. Egyik XVI. század elején nyomtatott szentbeszédgyűjteményének a Zsoltárok könyvéhez írt része valamikor a XVII. században Magyarországra került, és több használója lapszéli jegyzeteket készített Hugo kardinális magyarázataihoz. A kötet borítójának belső részére pedig tollpróbák, ügyetlen iniciálérajzok és rövid magyar nyelvű szövegek kerültek az ezerhatszázas évek vége felé. A tollpróbálgató ismeretlen a „Sanctissima” szó első betűjéhez készített kígyóhoz hasonló iniciálét, és rendkívül apró betűkkel egy vélhetően templomi használatban lévő énekrészletet is feljegyzett. Rejtélyes, hogyan tudta úgy meghegyezni a lúdtollát, hogy ilyen mikroszkopikus betűk leírására is alkalmas legyen. Sajnos a végeredmény még a legnagyobb nagyítás mellett is csak töredékesen olvasható, ami azonban kivehető, nagyon érdekes: „Mig nem látom szip orczádot oh édes Jesusom / s nem hallom biztato szodat szerelmes Jesusom / gyazban tartod en lelkemet gyotrelemben hiz [?] / tiztult oh en kicsin … szip szerelmed oh edes Jesusom.”
Ez a rendkívül személyes hangvétel persze idegen a tudós szerzetes magyarázataitól. Talán valamilyen hazai virágének hatására íródott a vers, és bizonyára a dallama is XVII. századi lehetett, ha volt egyáltalán. A sorok szerzője vagy másolója semmit nem árult el magáról, sem itt, sem a kötet többi lapján. Örökre titok marad, vajon meg akarta-e őrizni maga vagy mások számára e sorokat, avagy csak a „tollhegyezési gyakorlat” része volt a vers feljegyzése.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.