Kibeszélt múlt, világos jövőkép

Útfelújítások bénítják a lengyel főváros központját, amely lassan visszanyeri eredeti arculatát. Az óváros teraszos vendéglőkkel szegélyezett sétálóutcáin már csak a tájékoztató táblák emlékeztetnek arra, milyen állapotban is volt Varsó az 1944-es pusztító német bombázás után. A közbeszédben azonban nagyon is jelen van a történelem. Nincs mit szépíteni, a lengyel átlagpolgár a mai napig nem bocsátott meg Lengyelország felszabdalásáért a németeknek és az oroszoknak. Mi több, most nyíltabban beszélnek erről, mint valaha. A budapesti Terror Háza Múzeumát idéző Varsói Felkelés Múzeuma látványos és megdöbbentő mementót állít a lengyelek hősies küzdelméről, s az ország megsemmisítésének kísérletéről. Utóbbit a náci Németországnak és a kommunista Szovjetuniónak sem sikerült megvalósítania, Lengyelország pedig ma nyíltan tud szembenézni múltjával, jövőképe pedig világos. Tény, ezt a jövőképet árnyalja a jelenlegi belpolitikai viszály, lényegi vitát azonban a múlt értelmezése vagy a követendő politikai irányvonal aligha gerjeszt. A posztkommunisták gyakorlatilag politikai karanténban leledzenek, s ennek oka elsősorban a korrupciós botrányoktól hangos korábbi kormányzásuk. A két nagy jobboldali párt közötti különbségek csupán a stílusban, illetve eszköztárban lelhetők fel, ez utóbbiakat vélik nyugat-európai szemszögből áthidalhatatlan ellentéteknek.
A kormánykoalíció felbomlása után kiírt előre hozott választások kampányában aligha fogja kímélni egymást a két nagy rivális, a kormányzó jobboldali konzervatív Jog és Igazságosság Párt (PiS), valamint az ellenzéki jobbközép liberális Polgári Platform (PO), a megméretést követő nagykoalíciót viszont az ellentétek ellenére sem zárják ki az elemzők. Stílusbeli különbségek mutatkoznak egyebek mellett a lengyel uniós érdekérvényesítésben is, amely a leginkább zavarja a brüsszeli köröket, illetve az EU nagyobb tagállamait. Varsót ma az unió képtelen, vagy egyszerűen nem akarja megérteni. Ami lengyel szemszögből nyilvánvaló nemzeti érdekérvényesítés, az Brüsszelből nézve nacionalizmus, ami pedig közös kelet-európai érdek, az Budapestről tálalva akadékoskodó szembeszállás Európával. Mint azt Krzysztof Szczerski, a varsói külügyminisztérium helyettes államtitkára magyar újságírókkal találkozva elmondta, Lengyelország törekvései korántsem ellentétesek az európai érdekekkel, azt pedig sokan gyorsan elfelejtik, milyen eredményeket, kompromisszumokat ért el Varsó például az EU– ukrán kapcsolatok terén. Érdemes néhány mondat erejéig kitérni a lengyelek sokat bírált vesszőparipájára, a szavazási rendre. Sok szó esett a Varsó által szorgalmazott négyzetgyökös megoldásról, azaz, hogy a szavazati súly az Európai Unió legfőbb döntéshozó szervében, a tanácsban ne az egyes országok lélekszámával, hanem annak négyzetgyökével legyen arányos. A heves ellenzők körében kevesen említik Lionel Penrose brit matematikust. Márpedig a fentebb említett úriember az 1940-es években kimutatta, hogy a nemzetközi szervezetekben az igazságos szavazati arány a nemzetek népességének négyzetgyökével arányos. Ami azt mutatja, hogy a kelet-európai országoknak érdekük lett volna a varsói álláspont támogatása, ez azonban az immár megszokott széthúzás miatt elmaradt. A lengyelek nehezen tudják megemészteni a térségbeliek hozzáállását, s különösen fájlalják a kifejezetten lengyelellenes magyar kormányzati álláspontot. Szczerski szerint különböző ideológiai nézeteltérések nem kellene, hogy feledtessék a történelmi magyar–lengyel kapcsolatokat.
Varsónak nemcsak az uniós kérdésekben van egyértelmű álláspontja. Szintén történelmi háttérrel magyarázható az Egyesült Államokhoz fűződő kiemelt viszony. Ami az amerikai rakétavédelmi rendszer egyes elemeinek Lengyelországba való telepítését illeti, a döntéshozók és elemzők egyetértenek annak szükségességében még akkor is, ha a lakosság határozott többsége elutasítja azt. Olaf Osica, a Natolin Európai Központ elemzője szerint világos, hogy ez ügyben üzletről van szó: Varsó hozzájárul a telepítéshez, Washington pedig besegít a különböző lengyel érdekek érvényesítésében. A varsói politikum számára megnyugtatást jelent az amerikai szerepvállalás az orosz fenyegetettséggel szemben, Lengyelországban ugyanis Moszkva magát az ördögöt jelenti. A lengyel húsimportra kivetett oroszországi embargó, a katyni vérengzés kapcsán megfogalmazott moszkvai kétértelműség, a Lengyelországot elkerülő német–orosz gázvezeték mind-mind olajat öntöttek az amúgy is erős oroszfóbia tüzére.
A politikai vitákkal, koalíciós válságokkal párhuzamosan a lengyel gazdaság kifejezetten jól teljesít, a külföldi befektetők továbbra is kedvelik Lengyelországot, azaz e téren nehezen lehet fogást találni a konzervatív kormányon. Hogy mi a sikertörténet titka? A Rzeczpospolita című jobbközép napilap szerkesztője, Jerzy Haszczynski szerint a válasz pofonegyszerű: a politika nem nyúlt bele a gazdasági folyamatokba. De nem csak a gazdaságot hagyták érintetlenül a koalíciós válságok, a társadalom sem vette szívére a történéseket. A lengyelek higgadtan figyelik a politikai cirkuszt, sokkal inkább izgatja őket a 2012-ben esedékes labdarúgó Európa-bajnokság, amelynek Ukrajna mellett Lengyelország ad otthont. A jelek szerint van ok az aggodalomra, hisz egyelőre még a tervek sem véglegesek a stadion- és sztrádaépítésekkel kapcsolatban. Michal Borowskin, az Euro 2012 rendezőbizottságának lengyel vezetőjén azonban a legkisebb nyomát sem lehet felfedezni az aggodalomnak. Véleménye szerint minden időre meglesz, s nemcsak Lengyelországban, de Ukrajnában is. Ha az utóbbi évek folyamatos fejlődését, a társadalom és a politikai elit világos jövőképét vesszük alapul, nincs okunk kételkedésre Lengyelország vállalásait illetően.