Szimbolikus „diadal” a vörös gróf felett

Károlyi Mihály szobrának csodájára jártak az őszödi beszéd kiszivárogtatásának első évfordulóján, hétfőn összegyűlt tüntetők. A Parlament északi kapujától nem messze álló emlékmű ugyanis új arculatot kapott hétfő éjjel: a történelmi Magyarország feldarabolásánál bábáskodó „államférfit” – aki a jelenlegi, magát szociáldemokratának kikiáltó elit számára a köztársasági eszme megtestesítője – szimbolikusan megfojtották. A globalizálódó világra való tekintettel egy „madaras tescós” nejlonszatyorral. Ráhúzták a fejére, és körbetekerték ragasztószalaggal. Aztán aki arra járt, kedve volt, és férfiember volt, még le is vizelte a jelenlegi köztársasági ethoszt szimbolizáló műalkotást. A szobor mögött több száz állig felfegyverkezett rendőr alkotott sorfalat, védendő a Parlamentből távozó honatyáink biztonságát. Este tizenegy körül is fesztelen lövészárok-hangulatban telt az idő. Majdnem minden rendőrre jutott egy tüntető, aki megpróbálta elmagyarázni a pajzsos, sisakos embereknek, hogy most, ebben a pillanatban miért is állnak a rossz oldalon:
– Három gyerekem van, húsz éve tanítok, de bármikor kirúghatnak, nem tudom, hogy nevelem fel a fiaimat: ez a ti sorsotok is! Miért nem fogjátok fel? Kit védtek? Ezt a rablóbandát? Miért? Azért a rongyos nyolcvanezer forintért? – kérdezte emelt hangon egy negyvenes éveiben járó asszony egy kölyökképű rendőrtől. A fiatal férfi elfordul, és lehúzza az arcvédő plexit. Társa bátrabb volt: mi csak a munkánkat végezzük – válaszolta az asszonynak, és ekkor elkezdődött a párbeszéd. Még az is szóba kerül, hogy tényleg bevetett-e a hatalom idegen katonákat „múltkor” – vagyis egy éve. A rendőrök mosolyogva hárítanak – ha tudnák, se mondhatnák meg, válaszolja egyikük. A beszélgetések igaziak, legalábbis úgy látszik. Bár a kérdésre, hogy milyen pszichológiai felkészítést kaptak, illetve kaptak-e egyáltalán, szintén nem felelnek. Egy fiatal rendőr mondja egy tüntetőnek: neki sem könnyű, és megérti az indulatokat. De mit tehetne? Ez van… A törvény az törvény – most az ő dolga az, hogy itt álljon, és védje a Parlamentet.
Egy idős férfi szól közbe: Nem ilyenek voltak ’56-ban a rendőrök. Azoknak nem kellett kétszer mondani. Tudták, mi a dolguk, hogy a nép mellett a helyük. – Milyen nép? Hányan vagyunk most itt? – vág közbe egy kortársa. – Jól mondta a tetű: Tüntetnek, aztán majd hazamennek. – Azt csinálnak, amit akarnak. Szégyen, hogy ide jutottunk. Annak idején a MIÉP tüntetésein százezres tömeg volt. Hol vannak most azok az emberek? – teszi fel a kérdést. – Gyáva népnek nincs hazája – idézi Petőfit, önmagának felelve. Lengeti az Árpád-sávos zászlót, miközben elhalad a rendőrök sorfala előtt. – Hazaárulók! – kiabálja.
A Corvin közből délután fél ötkor néhány százan indultak el, jobbára idősek vagy éppen nagyon fiatalok, hogy az őszödi beszéd kiszivárogtatásának évfordulóján tüntessenek, tiltakozzanak a Gyurcsány-kormány ellen. A fellobogózott motorosok – akik ismét ováció közepette érkeztek – bőgették a gépeket.
A tavalyi állami atrocitások főbb helyszíneit érintő menethez útközben sokan csatlakoztak. Egy angol házaspár az egyik körúti szálloda előtt három gyermekükkel együtt figyelte az eseményeket. Mint kiderült, semmit sem értettek az egészből. – Kormányellenes tüntetés? – kérdezte a férj. – Az jó. Nagyon jó – összegezte véleményét, és a család integetett a menetnek. A körúti butikok, boltok tulajdonosai közül is sokan kiálltak a portálok elé, szinte csak egyetértő mosolyt lehetett látni az arcokon. Egy idős hölgy, aki kénytelen volt megvárni a menet elhaladását, hogy átkelhessen a túloldalra, azonban kérdésünkre azt mondta: „Már megint itt randalírozik a csőcselék!” A randalírozásból azonban nem lett semmi. Pedig jó néhányan előrelátásból könnygáz ellen óvó kendővel jöttek.
– Most nem úgy megy, mint Rákosi alatt, hogy elvisznek a fekete autóval. Bárcsak úgy lenne, mert az legalább világos helyzet lenne. Most nem szólnak semmit, csak szép csöndben kidobnak a munkahelyedről, aztán kuncsoroghatsz segélyért tőlük, ha nem akarsz megdögleni. Az emberek lapítanak inkább. Ez a legszomorúbb ebben az egészben – összegezte véleményét egy középkorú hölgy, aki képzőművészeti vállalkozó. A cselekvés lehetőségére váró ezrek a Kossuth téren aztán szembesülhettek azzal, hogy van terv, sőt még „Y” terv is. Sőt, van petíció is, nem is egy, amelyet át kell adni. A terv lépéseit tartalmazó borítékokat Fáber Károly, a Rendszerváltó Fórum vezetője kínálta fel az egybegyűlteknek. – Jöjjön valaki, és vigyen el egyet, de hajtsa is végre a feladatot! – szólt az instrukció. Tomcat, az ismert blogger ekkor lépett az emelvényre, és beleordította a mikrofonba: Te normális vagy egyáltalán?
Ettől függetlenül az első borítékért rohanvást indult el egy 16 év körüli fiatal fiú. Kérdeztem, mi inspirálta, de ő – ki tudja, miért? – menekülőre fogta a dolgot. Futott előlem, felkapaszkodott a Néprajzi Múzeum pillérjének tövébe, mondván, oda úgysem tudok utána menni. Aztán mégis lemászott, és cimborái körében felbontotta a borítékot. A feladat a földművelésügyi tárca bejáratának blokádja volt.
– Hol a fenében van a földművelésügyi minisztérium? – kérdezgették egymást. – Hát ott, a hátatok mögött – válaszoltam. – De ehhez a feladathoz ezrek kellenének – tanakodtak egymás közt. Aztán eltűntek. A híradásokból kiderült: az Y terv titkos borítékjaiban megfogalmazott célokat mindössze egy csapat próbálta meg teljesíteni. Az oktatási tárca blokádját kísérelték meg, de nem jártak sikerrel.
Este tizenegy után a tér lassan kiürült: a másnapi muníció néhány ígérvény, hogy valamiféle petíciókat át fognak venni valakik valakiktől.