Ivan Gasparovic szemtelen válasza Bill Clintonnak

Ha a szlovák államfő, Ivan Gasparovic nyilatkozatát – amelyet a Magyar Nemzet tegnapi számának 9. oldalán is olvashatunk – viccesnek mondjuk, nemcsak humorérzékről teszünk bizonyságot, de arról is, hogy mi valóban teszünk valamit a két ország és a két, jobb sorsra érdemes szomszéd nép viszonyának jobbításáért. Különben botránynak vagy bármi másnak is nevezhetnénk, amivel Gasparovic a pozsonyi közszolgálati rádió adásában megvádolta Bill Clintont, aki szerinte azért hangoztatta budapesti látogatásakor a kisebbségek jogvédelmének fontosságát, mert ezzel csak a „saját tudatlanságát bizonyította”, valamint azt, hogy „képtelen megítélni viszonyokat”. Szlovákia államelnöke úgy vélte, „módfelett veszélyes, ha ilyen emberek mondanak véleményt” a Benes-dekrétumok kapcsán.
Ha már a hírhedt dekrétumok mellett hatvanhárom év elteltével is konokul kitartó szlovák politika nemcsak minket, a személyünkben érintett magyarokat sérti vérig, de a világ első számú nagyhatalmának – és a kisebbségek iránti tolererancia mintaországának – előző elnökét is inkompetensnek (más szóval hülyének) tartja ahhoz, hogy véleménye lehessen Pozsony nemzetiségi politikájáról, lássuk csak, ki árulta el a tudatlanságát a kisebbségek önrendelkezésének történelmi tárgykörében!
Nos, Ivan Gasparovic az a bizonyos bagoly, aki a verébnek mondja, hogy nagyfejű, hiszen a jelek szerint ő az, aki nem tudja, vagy elfelejtette, hogy az Egyesült Államoknak milyen sorsdöntő szerepe volt abban, hogy hazája egyáltalán a világra jöhessen. Az Osztrák–Magyar Monarchiából az 1800-as évek harmadik harmadában megindult tömeges kivándorlásban a szlovákok jártak az élen. A birodalom magyar tagországában a lakosság mindössze 12 százalékát kitevő szlovák népesség a teljes kivándorló létszám 43 százalékát tette ki. Frantisek Bielik pozsonyi történész adatai szerint 1880 és 1939 között 620 ezer szlovák hagyta el a régi Felső-Magyarországot, majd az első (cseh)-szlovák köztársaságot. A szlovákok – a tengerentúli gyarapodásuk következtében – már az első világháború idején 750 ezer fős statisztikai minoritást alkottak az Államokban. A felvidéki bánya- és iparvidékek tót etnikuma tömegével települt át elsősorban New York, Pennsylvania és Ohio államokba, ahol a gyors ütemű iparfejlődés korlátlan munkalehetőséget biztosított számukra. Az amerikai szociológia és néprajz egyik színes fejezetét alkotják azok az ohiói szlovák közösségek, amelyek férfi tagjai még az 1910-es és 20-as években is mezítláb jártak be dolgozni a világ akkoriban legmodernebb vasgyáraiba. Ez eddig csupán érdekesség. A szlovákok azonban nem csak munkát, biztonságos megélhetést, kisebbségi jogokat és szabadságot kaptak választott hazájuktól, azt is Amerikának köszönhetik, hogy saját országuk lett Európában.
A cseh politikai emigráció már jóval az első világháború előtt intenzíven szervezkedett a nyugati világban, hogy a Monarchiából kiszakadva önálló államot hozhasson létre. Masaryk és a fiatal Benes – a pánszláv testvériség eszméjét pusztán gyakorlati haszonszerzés céljára fordítva – a szlovákokat a csehekkel „tudományosan” azonos etnikumnak állította be, felhasználva népességüket a minél nagyobb arányú területszerzésre. A polgáriasult cseheknél sokkal gyengébb pozíciójú és érdekérvényesítő képességű szlovákok végső soron az amerikaiaknak – elsősorban a népek önrendelkezését az 1910-es évek derekán még komolyan gondoló Wilson elnöknek és a külügyi államtitkárság munkatársainak – köszönhetik, hogy az 1918-ban Pittsburghben általuk összehozott cseh-szlovák konferencián történelmi kompromisszumra kényszerültek a prágai törtetők. Masarykék kénytelenek voltak elismerni a szlovákok velük azonos jogát önálló nemzeti állam megalapításához, ami e szerződés betűje szerint valósult meg 1920-ban, és állt fenn de facto és de jure egészen 1993-ig (a második világháború alatti kényszerű szünettel). A szlovák történetírás máig a pittsburghi szerződést tekinti önálló országa születési „helyének”.
Ennek ismeretében nem túlzás azt mondani, hogy a szemtelenség a legadekvátabb kifejezés arra, ahogyan Szlovákia jelenlegi államfője az amerikai exelnöknek a kisebbségek önrendelkezésének témakörét pozitívan érintő nyilatkozatára válaszolt.