Kis őszi dzsesszözön

Ha a szüreten, a színeken és az ízeken túl van még valami igazán jó az őszben, akkor az a koncertdömping. Megrögzött dzsesszrajongók sürgősen találjanak egy háromestés alibit, és tanuljanak meg osztódni is: a kortárs dzsessz nagyágyúi mától csütörtökig egymásnak adják a torzítót az A38-ason. Szerdán ráadásul a norvég free dzsessz legendás alakja, Terje Rypdal is belecsap a húrokba a Millenárison.

Harmadik nekifutásra ínyenc- programot hoztak össze a fúziós zenékre szakosodott Smart Music fesztivál szervezői, akik ezzel négy napra gyakorlatilag bentlakásos intézménnyé alakították az A38 hajót. A magyar fúziós dzsessz metálvonulata, a European Mantra és a Free Style Chambers Orchestra tegnapi lemezbemutatója után ma este nyolctól a világ háromszorosan is legjobb basszusgitárosa, Victor Wooten, holnap a két éve saját trióval is koncertező magyar dzsesszgitáros, Juhász Gábor lemezbemutatója után a kölyökképű örök kedvenc, Mike Stern, csütörtökön pedig a fénylő hangú kameruni őstehetség, Richard Bona ad koncertet. Egyikük sem szűz deszkára lép – Victor Wooten januárban a nyolcszoros Grammy-díjas bendzsó- és bebopkirály (mellesleg nevében is Bartók-tisztelő) Béla Fleck bandájával már fellépett ugyanitt, Mike Stern többszörös visszatérő, míg Bona gulyásfüggősége szinte közismert.
Victor Wooten a Béla and the Flecktoneson belül önálló mikrokozmosz, aki pengetés helyett olyan iramban üti, vágja, szaggatja a basszusgitár húrjait, hogy ha generátort kötnénk az ujjai végére, egy egész estére megoldaná Rákospalota áramellátását. Bár földi bájt nem mért neki bő kézzel a teremtő (körülbelül annyi jutott rá, mint a focista Ronaldinhóra), cserébe a nyakába akasztott egy basszusgitárt, hozzá Hendrix-léptékű őstehetséggel. Ma este részben testvéreiből álló, hatfős zenekarával érkezik – a Wooten védjegy funkyalapú fúziós dzsesszt, brutális tekerést és finom szólókat ígér.
Holnap folytatódik a fékevesztett bebop – este nyolctól Mike Stern gitárjára kötik az erősítőt. A tizenhárom szólólemezes Sternt harminc éve kórusban rajongja körbe a közönség és a kritika. Olykor elborult, mégis követhető szólói a dzsessz eleganciájával és a rock energiájával kísért belső utazások. Kvartettjének másik három tagja is intézmény: Anthony Jacksont a hathúros basszusgitár fekete pápájaként emlegetik, Danis Chambers dobos pedig olyanoknak diktálta már az ütemet, mint Santana vagy John McLaughlin. Amíg Stern torzítója az A38-ason repeszti a fedélzetet, az európai kortárs zene norvég alapfigurája, a rockzenészből lett freedzsessz-legenda Terje Rypdal a Millenárison ad koncertet Skywards nevű triójával. Rypdal Jan Garbarek zenekarába kerülve nyergelt át a dzsesszre, sőt később a komolyzenét is annyira megszerette, hogy mára szimfonikus- és kamara-zeneszerzőként is a legjelentősebbek közé tartozik. A rock örök bástyája maradt. Szimfonikus zenekarra és két elektromos gitárra írt darabja jövőre kerül CD-re.
A csütörtöki fellépő Richard Bona szinte hazatér az A38-asra
– nyáron két és fél óra zenéléssel és két ráadással nálunk adta élete saját bevallása szerint is legjobb koncertjét, amelyet dupla DVD őriz. Különösen kedveli a magyarokat mint értő és érző közönséget, és annyira ráérzett a magyar ízekre, hogy legutóbb rögtönzött szólóban hódolt a gulyásnak. Bona az a fajta őstehetség, aki több mint lenyűgöző – szerethető. Tizenkét éves korában egy szállodában énekelt, ahol egy svéd vendég megmutatta neki Jaco Pastorius basszusgitáros egyik lemezét. Semmi más nem érdekelte többé. Első gitárját biciklibowdennel húrozta fel egy nyomorúságos kameruni faluban, huszonévesen már kézről kézre adták olyan sztárok, mint Joe Zawinul, Herbie Hancock vagy Pat Metheny New Yorkban. Napfényes falzett hangja félreismerhetetlen, virtuóz szólói lekoppinthatatlanok, balladisztikus dalaiból az a titok szól, ami életben tartja Afrikát – az életöröm.