Az érdeklődést egy közelmúltban megjelent könyv váltotta ki, amely Teréz anya mind ez idáig ismeretlen leveleit tartalmazza. Ráadásul a Mother Teresa: Come Be My Light (Légy a világosságom) című munka olyan írásokat tartalmaz, amelyeknek a megsemmisítését kérte a világhírű szerző. Persze nem azért, hogy eltitkoljon valamit, hanem mert úgy gondolta, e levelek ismertté válása Jézus helyett az ő személyét állítanák a figyelem középpontjába. Ez pedig igen távol állt tőle.
Néhány hónapja mégis Teréz anya lelki életétől hangos a sajtó egy része. Ám a világméretű csodálkozás, hogy a huszadik század nagy, emblematikus szentje, miközben nincstelen páriák ezreinek emberi méltóságát adta vissza, milyen feneketlen mélységek fölött egyensúlyozott hitében, egy Teréz anya személyén is túlmutató kérdésre irányította a figyelmet. Mitől volt szent ez az albán származású törékeny apáca, ha évtizedeken keresztül panaszkodott Isten távollétére?
Úgy tűnik, a kötet szerkesztője, Brian Kolodjechuk, aki a Teréz anya szentté avatásához szükséges dokumentumokat gyűjti össze, nem sejtette, hogy ilyen mértékű értetlenség fogadja a kalkuttai rendalapító leveleinek megjelenését. Persze sok múlik az időzítésen is: talán ha nincs a nyári uborkaszezon, nem lesz a Time magazinban augusztusi címlapsztori Teréz anya leveleiből, s nem veszi át szinte azonnal a fél világsajtó a meghökkentő hírt: a szentté avatása előtt álló Teréz anya élete utolsó évtizedeiben elbizonytalanodott a hitében.
A látszat valóban ez lehet, legalábbis olyan emberek számára, akik csekély ismeretekkel rendelkeznek a kétezer éves keresztény aszketika és misztika irodalmáról. A levelek ugyanis nagyon súlyos és első pillantásra meghökkentő kifejezéseket használnak, de a furcsa szókapcsolatokkal kifejezett élmények nagy többsége nagyon is ismerős a szentek írásaiból. A mai olvasók nagy része viszont értetlenül látja a „lelki szárazság” kifejezést, rácsodálkozik a közösségben élő apáca magányosságára, és nem érti, miért szenved folyton a sötétségtől, miért nem érzi Isten állandó jelenlétét, ha már az ő szolgálatának áldozta egész életét. Egyáltalán: hogyan élhetett ennyi kétség között?
Bár a sokféle meghökkentő panasz azonos forrásból, egyazon lelki élményből fakad, mégis két csoportra osztható. Az Isten után áhítozó, de jelenlétét nem mindig vagy nem eléggé megtapasztaló ember fájdalmának számtalan formában előtörő artikulációja áll az egyik csoportban. A másikban viszont e tapasztalat következményeiről olvashatunk, arról, hogy képmutatónak érzi magát, munkáját, az emberekkel való kapcsolatát, hiszen voltaképpen hite üres és kételkedő, Isten állandó jelenléte nem igazolja tetteit. Mosolya csak álarc, kabát, amely mindent elfed.
A lelki szárazság állapotát nemcsak a legnagyobb szentek élték, élik át, hanem szinte mindenki, aki életével számot vetve komolyan elindul egy lelki úton. Oka sokféle lehet. Keresztes Szent János szerint a kezdők lelki örömök utáni mohó vágyódása eredményezi a lelki szárazságot és ennek következtében olykor a lelki haragot. Ugyanis előbb-utóbb elmúlik az imádság közben megtapasztalt gyönyörűség, nem érződik már az édesség, és a váratlan hiány az ürességnek és szárazságnak új, addig még nem tapasztalt keserű érzését hozza el, amely annál fájóbb lehet, minél teljesebb volt az imádság öröme. Tehát a lelki szárazság oka lehet egyfajta mértéktelenség. Keresztes Szent János ennél kicsit megengedőbb, és A Kármel hegyére vezető út című versét magyarázva egy szemléletes képet használ a lelki szárazság állapotának megértésére: „Olyanok ők, akár a csecsemő, akitől anyja hirtelen elveszi mellét a jóízű szopás közben” (Takács Zsuzsa fordítása).
Talán ezért írta apácáknak szóló lelki munkájában egy jezsuita szerző sok száz évvel ezelőtt, hogy védencei tartózkodjanak a „lelki torkosságtól”, vagyis attól a vágytól, hogy az imádság vagy a szentáldozás utáni pillanatok édességét keressék. Inkább Krisztusra figyeljenek, mint saját magukra, hiszen az édes érzés, a lelki gyönyör elmúltával keserű szárazság következhet.
Mások úgy vélik, a lelki szárazságot az ember apró hűtlenségei, figyelmetlenségei okozzák, olykor a túl sok munka, az elvállalt, de jól el nem végezhető feladat következménye, esetleg a testet elgyöngítő betegség. „Lelkiismereted nem vádol mulasztással, körülményeid normálisak, mégis sötét és érzéketlen vagy. Képzeleted felmond, hidegen hagynak legkedvesebb gondolataid, elmélkedni nem tudsz – egyszóval nem vagy képes bármit is kihozni magadból. Hiába könyörögsz még többet, hiába vagy még pontosabb kötelességeidben: nem használ semmi” – írja Szent-Gály Kata.
Amikor tehát Kalkutta szentje arról panaszkodik leveleiben, hogy Isten jelenléte után áhítozik, amely ugyanakkor olyan erős és mély, hogy állandó szenvedést okoz, egyáltalán nem valami különlegesen ritka érzést fogalmaz meg. Inkább az a szokatlan, ha egy keresztény még soha nem találkozott a lelki szárazság érzésével. Avilai Nagy Szent Teréz csaknem húsz évig küszködött a sötétség és hiány kísértésével, és alig van olyan lelki író, misztikus, aki ne számolt volna be hasonló érzésekről. Csak meglehetősen együgyű szekták alapítói képzelik, hogy a vágyva vágyott megtérés után a világ váratlanul rózsaszínűvé válik.
„Ha egyszer a szentek sorába kerülnék, csakis a sötétség szentje lehetnék. Sosem láthatom majd a mennyországot” – panaszkodik egyik levelében Teréz anya. Gondolkodhat így egy szent? Ha az életszentség szirup, akkor aligha. Szerencsére nem az. Nekünk, magyaroknak külön érdekesség, hogy Pilinszky első kötete legelső darabjául egy nagyon hasonló fájdalmat megfogalmazó verset választott. A Te győzz le éppúgy szól a világ kiüresedésének élményéről, mint a komor, sötét mennyországról vagy épp a hallgatag szegények szívének terhéről.
A Teréz anya leveleit kiadó szerkesztő a Time meglehetősen értetlen cikke után több közleményben igyekezett megvilágítani a lelki élet e sajátságait. „Teréz anya mindig azt mondogatta, hogy a legszegényebb az, aki úgy érzi, elutasítják, kitaszítják, nem szeretik. A tiszteletre méltó anya ezt az érzést hordozta lelkében ötven éven át, ezért állapotára inkább illik a »szeretet sötét éjszakája«, mintsem a »lélek sötét éjszakája« kifejezés. Ez utóbbi a régebbi korok szentjeinél jól ismert lelkiállapot. Teréz anya »érzelmi sivatagja« egészen más. Nála az érzelmek szűntek meg. Teréz anya arra tanít, hogy szeretetünket nem alapozhatjuk érzelmekre. A szeretet nem érzelem, hanem akarat kérdése” – nyilatkozta a CNA-nak Brian Kolodjechuk.
Kérdés, hogy szavai hány emberhez értek el. Magyar viszonylatban például valamennyi országos terjesztésű napilap, számos magazin és internetes portál is átvette a Time meghökkentő címlapsztoriját, de a szerkesztő magyarázatára már senki sem volt kíváncsi. Ami tulajdonképpen érthető is. Hiszen a hírközlés értékrendszerében Brian Kolodjechuk érvelése éppúgy korszerűtlen és értelmezhetetlen, mint az, amit Teréz anya tett.
origo.hu
Orbán Viktor egyetért Robert Ficoval: Ursula von der Leyen javaslata csődbe vinné Európát!
