Intimitás, transzparencia

K Ő - K Ö V Ö N

Létezik-e folytatható balatoni építészeti tradíció? A pórusainkon érezzük, hogy igen, ám az utóbbi évtizedek építési kilengései, az ízléstelenségrekordot döntögető újgazdag villák meg a beépítettségi mutató felverésében jeleskedő ingatlanspekulációk erősen megcsappantották a kedvünket. A Balaton-parttal is az történt, mint annyi más természeti kincsünkkel: elkezdtük fölemészteni. Ha mégis találunk ellenpéldát a profitmaximalizálást másodlagosnak tekintő beruházásra, ráadásul olyanra, amely stílusos és egyedi épületegyüttest hoz létre, mindjárt nagyobb a hajlandóságunk a lokális építészeti tradícióval való összevetésre is.
Borsay Attila szerencsés építész, hiszen olyan megbízóval akadt öszsze, aki a birtokában lévő viszonylag nagy területű part menti telekre nem minél zsúfoltabb, idényjellegű lakótelepet, hanem intim apartmanegyüttest képzelt el. Még azt is sikerült elfogadtatni vele, hogy a természetközeliségre építő nyaraló-üdülő komplexum telkén a beépített terület még a törvény által előírtnak is jócskán alatta maradjon. Nem állítható, hogy a menynyiség hiánya automatikusan átcsap minőségbe, de az eredmény impozáns. Köszönhető ez a végigvitt filozófiának is, hogy intenzív legyen ember és zöld kapcsolata, az épületeket természetes anyagból építsék, s finom átlátások tegyék izgalmassá a beépítést. Itt a publikus tereket a transzparencia uralja, ahol nemcsak a közösségi és privát térrészek válnak szét diszkréten és elegánsan, hanem napfény járja át az összes helyiséget, s mindenki megtalálhatja a saját intim zugát. Itt az épületek karakteresek, de emberléptékűek, a lakások otthonosak, s már mintha az építés befejezésekor megállt volna az idő. Ez volna talán az európai szellem sokat emlegetett állandóságvágya?
A kompozíciót a nagy vörös apartmanházak uralják, de a település felől a masszív fogadóépület, míg a parton a vitorlásközpont zárja le a térkonstrukciót. A megtartott ősfás előkertet a főépület választja el az apartmanövezettől, míg a parti sávon a strand és fasor készíti elő a jachtklub épületét.
Az autentikus balatoni építészeti hagyományhoz illeszkedő, viszszafogott épületkubusok mindenféle hivalkodástól mentesek, ezért formálásukat tekintve magukban hordozzák az időtállóságot. A főépület nemcsak védi az előtte diagonális rendben sorakozó egyforma villaépületeket, de felesel is velük. Ám az egyszerűség, a visszafogott elegancia vajmi keveset érne ama bravúr nélkül, hogy lehetőleg minden lakás a Balatonra (is) nézzen. A tökéletes kilátást ezért üvegkorlátok teszik lehetővé. A kikötői épület ékszerdoboz jellegét a külső, zöld színű üvegburkolat kölcsönzi, amelynek puha felületén a víz és az ég is tükröződik. Alul a kikötéssel kapcsolatos funkcionális helyiségek találhatók, az emeleten rekreációs központ kapott helyet, feljebb az öt vendégapartmant alakították ki. A kültéri medencével megbolondított, természetbe ágyazott komplexum, a zöld és a vörös szín vibráló kölcsönhatása, a forgalom kitiltása a pihenőövezetből, illetve
a „land art” típusú térszervezés együttesen egy olyan művi kisvilágot alakított ki, amely a legjobb emlékeinkben élő Balatont idézi.
(Borsay Attila: Apartmanegyüttes és kikötőépület, Balatonlelle, 2007.)