Nem mind dizájn, ami csillog

Stefan Lengyel tanárként, világcégek formatervezőjeként vívott ki magának nemzetközi elismertséget. A formatervező életmű-kiállítása november 24-ig látható a budapesti Ponton Galériában.

A dizájn az elmúlt évtizedek egyik legnépszerűbb fogalma lett. Jó ez a formatervezőknek?
– Csak részben. Ugyanis azáltal, hogy a fogalom különféle szókapcsolatokban jelenik meg, a nem kritikus közönség körében kialakulhatott olyan elképzelés, hogy minden, ami kicsit csillogós és felkapott, az már dizájn. Ezt a rossz értelmezést a kereskedelem is kritika nélkül átvette. Sok helyen lehet találkozni design shopokkal, amelyek a legújabb, formatervezett termékeket árusítják. Jó, hogy a dizájn fogalmát lépten-nyomon népszerűsítik, ám a dizájn valójában nem a formára koncentrál, a forma csak a végső eredmény. A dizájn olyan aktivitás, ami összetettebb a formatervezésnél: megkeresi a problémát, felállítja a megfelelő kritériumokat, és összegyűjti a lehetséges megoldásokat. Ha például a gyermekétkeztetés az adott probléma, sokkal fontosabb egy szép tányér tervezésénél, hogy először tudjam, mi történik az iskolában, milyen turnusokban kapnak ebédet a gyerekek, maguk terítenek-e, milyen a szociológiai hátterük.
– Eszerint a valódi dizájn kicsit hasonlít az építészethez.
– Pontosan. Nekünk is tudnunk kell, kinek tervezünk. A művészet és a dizájn között az a különbség, hogy a szép forma önmagában még nem jelent jó dizájnt. Egy egyszerű, szürke, de kényelmes szék lehet jó dizájn. Míg egy mutatós, drágán eladható bútordarab nem az, ha otthon csikorog és szétesik. A dizájn nem a luxus szinonimája, hanem a termék lelkiismerete. Jól működő környezetet jelent, amelyben a tárgyak használata örömet szerez. Nem lehet olyan papírtányért tervezni, amelyről leesik az étel, vagy a mintázata a porcelánt idézi. Ha olyan tárgyat tervezek, amely emocionális, vizuális hatásával becsapja a vevőt, a tárgy funkcionálisan nem teljesíti azt az ígéretet, amit sugároz, az nem dizájn, csak szemfényvesztés.
– A divat sem szempont?
– A repülőgépekről senkinek nem az jut az eszébe, hogy divatosak. A régi csuklós villamos sem volt divatos, talán azért nem ment ki a divatból. Lehet szempont a divat, de ha egy villamost eszerint terveznek, tíz év múlva nevetségessé válik. Léteznek „nagyra pumpált” termékek, amelyek kommunikációs csatornákat építenek fel a társadalmon belül. Neki olyan van, legyen neked is olyan. Ám a szabad választást nem lehet a vizuális információkra redukálni. Fontosabb, hogy a használókkal tudassák, a tárgy kezelhetősége egyszerű-e, mekkora a fogyasztása, milyen a tartóssága. Az emberek így közelebb kerülhetnek egy normálisabb életformához, tudatosulhat bennük, hogy a jövő szempontjából nem árt, ha nem pocsékolnak anyagot és energiát.
– Tekintsünk vissza a múltba! Negyven évet töltött Németországban, pályája ott teljesedett ki.
– Már tanársegéd voltam Budapesten, amikor hallottam, olvastam, a dizájn területén más dolgok is történnek a világban, mint nálunk. Ez kíváncsivá tett, és turistaként Ulmba kerültem. Az ottani főiskolán bemutattam a terveimet, és jeleztem, szívesen tovább képezném magam. Két hét múlva kaptam egy levelet, tanársegédi állást ajánlottak. 1964-ben egy ilyen levél úgy hatott, mint a bomba. Végül megkaptam az engedélyt, mehettem, s egy évig csak szívtam magamba a tudást. Az itthon tanultak, ami az iparművészeti szemléletet, a tárgyak használhatóságának figyelembe vételét illeti, hasznos, csak éppen hiányos tudásnak bizonyultak. Ulmban akkor a világ minden tájáról érkeztek dizájnerek, akik a Bauhaus- és más filozófiák felhasználásával a dizájnt nem az iparművészeti, hanem a műszaki oldaláról közelítették meg. A főiskolán minden tárgyat úgy analizáltak, mintha egy szerelési utasítást kellett volna összeállítani. Mindent szétszedtek a legutolsó csavarig. Ugyanez érvényesült a tárgyak használatának elemzésekor is. Ez már több volt az iparművészeti szemléletnél, amely az esztétikumot és a funkcionalitást hangsúlyozza. Amikor Ulmban lejárt a szerződésem, az esseni egyetem tanszékvezetője ajánlott állást, hogy az ulmi szemléletet honosítsam meg náluk is.
– Esseni és utóbb a magyar diákjai is jelentős sikereket értek el nemzetközi pályázatokon.
– 2001 óta vagyok a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem formatervező tanszékének vezetője. Az elmúlt években idehoztam a nagy cégek csúcsdizájnereit, akik közül többen Essenben végeztek. A pesti diákok lehettek az elsők, akik e cégek dizájnstúdióiba bebocsátást nyertek. Két éve Detroitban, ahol a világon összesen húsz diák nyert pályázatot, két győztes zugligeti hallgató volt. Tavaly a Német Autóipari Szövetség haszongépjármű-pályázatán több mint kétszáz pályázó közül huszonöt tervet választottak ki. Öt kiválasztott volt magyar, hárman díjat is kaptak.
– Számos nemzetközi cég tanácsadójaként mit tapasztalt, mikor lehet sikeres a dizájner?
– Amikor a gyár vezérkara ugyanazt a szemléletet képviseli, mint a dizájner. Ha egy cég széket gyártana, ám a vezető felesége előbb úgy határoz, a gomb legyen piros, majd a titkárnők fele a csíkos huzat mellett dönt, abból semmi jó nem sülhet ki. A műszakiaknak a dizájner diktál – annak idején a walkman is használati ötlet volt. A piaci siker szempontjából az sem utolsó, ha a terméknek önálló stílusa, karaktere van, s ezt csak egy jó dizájner teremtheti meg.