(Kolozsvár)
Kiemelkedően sikeres évet tudhat maga mögött két fő tevékenységében, az üzletben és a sport terén. Októberben megnyitotta a Trigránittal közösen létrehozott kolozsvári Polus Center bevásárlóközpontot, labdarúgócsapata, a CFR pedig hosszú ideje vezeti a román bajnokságot. Elégedett?
– Igen, noha a Polus megnyitása kapcsán az egyik szemem sír, a másik meg nevet, mert tízéves értelmetlen harc áll mögötte. Ennek a bevásárlóközpontnak már 1998-ban meg kellett volna nyitnia kapuit, viszont Romániában, és főképp Kolozsváron sajnos sokkal hoszszabb idő alatt lehetett törvényes dolgokat véghezvinni, mint bármely más kelet-közép-európai országban. A futball az életem másik fejezete, és amikor 2001-ben a CFR átvételével beszálltam a sportágba, elmondtam: nyerni akarok. Fél év alatt a harmadosztályból fel is jutottunk a második ligába, onnan pedig két szezon után az élvonalba, ahol idén valós reményekkel küzdünk a bajnoki címért.
– Ugyanilyen könnyen ment az első millió megkeresése is? Mintegy 40 millió dolláros vagyonával Románia hetedik leggazdagabb magyarja, és szerepel az ország legtehetősebb 300 embere között.
– Azok közé tartozom, akik elmondhatják, hogyan keresték meg az első milliót. Húszas éveimet végigdolgoztam, vállalkozóként a nulláról indultam. Apám 1990 tavaszán telepedett le Németországban, ahová én is követtem. Építkezési vállalkozást működtettünk, Romániából vittük a munkaerőt, és húszról négyszáz főre duzzadt az alkalmazottak létszáma. Ezzel párhuzamosan nagykereskedelmi szinten beálltam illatszerárusnak: kölcsönöztem 13 ezer márkát, és behoztam Romániába egy teherautó sprayt. Az emberek ki voltak éhezve az árura, ráadásul a legjobb célközönség akkor is a szebbik nem volt, így nagyon jól lehetett nyerni a dezodorokon, mert a haszonkulcs a beszerzési ár többszöröse volt. Pár hónap alatt megkerestem az első millió márkát, a pénzt pedig újraforgattuk. Belefogtam az autóalkatrész-üzletbe. Romániában az enyém volt az első, külföldi autók számára létesített nagy- és kiskereskedelmi hálózat, emellett kamionszámra hoztam be a használt autókat, később pedig márkakereskedéseket nyitottam. Miután megismertem Demján Sándort és a Trigránit-csoportot, tevékenységem kiszélesedett az ingatlanbefektetésekre is.
– Mi a magyarázata, hogy hat és fél év után, 1996-ban visszatért szülőföldjére? Nemzedéke tagjai közül a kilencvenes években sokan végleg kivándoroltak Kolozsvárról, amiben a Funar-korszaknak oroszlánrésze volt.
– Németországban tudatosult bennem, hogy a világon nagyon sok helyen érezheti jól magát az ember, de otthona csak egy van. Elmentem Nyugatra, dolgozni kezdtem, hogy megvalósítsam a céljaimat, autót, lakást vásároltam, később új kocsi kellett, a lakásba pedig minden, ami a legjobb a piacon. Adott pillanatban azonban mégis üresnek tűnt a ház: nem voltak ott a barátaim, az ismerőseim, holott már gyerekkoromban is sok ember, nagy társaság vett körül, főleg a sport miatt. Eleinte a munka képes volt pótolni ezt a hiányt, de az álmok megvalósulásával ezek a lelki dolgok sokkal többet nyomnak a latban. Utánam egy évvel a szüleim is hazajöttek.
– Országos hírnevét a kolozsvári vasutascsapat megvásárlásával szerezte meg. Miért éppen a futballba fektetett be?
– Ebbe a sportágba rendszerint kétféle vállalkozó fektet be: aki szereti, illetve aki valamilyen másodlagos hasznot szeretne belőle. Azaz politikai vagy üzleti síkon akarja kihasználni, és azon a jogcímen, hogy eltartja a futballcsapatot, juttatásokért zsarolja a városi, megyei önkormányzatot vagy a kormányt. Én az előbbiek közé tartozom: szeretem ezt a sportot, ráadásul jövedelmem legnagyobb adóhányadát is ez viszi el. Számomra a foci a mindennapi tevékenység szelepe, csapatom játéka alatt megszabadulok a felgyűlt pszichikai nyomástól, ugyanakkor fel is töltődöm. Semmiféle szakmai tevékenység, siker nem képes olyan kirobbanó érzést, boldogságot okozni, mint a gól, a győzelem azonnali öröme. Megfigyeltem magamon: a hosszú távú befektetésnek számító Polus Center átadásakor a puszta elégtétel mellett nem fogott el kirobbanó öröm.
– Szenvedélyére ugyanakkor több millió eurót is áldozott: megújult a stadion, a keretben pedig több az idegenlégiós, mint a belföldi. Emiatt sokan erdélyi Abramovicsként emlegetik.
– Amikor a futballklubot átvettem, mindössze pár hét választotta el a megszűnéstől. Esőzéskor az öltözőkbe befolyt a víz a tribünről, edzőpályájának, labdáknak híre-hamva sem volt. Az akkoriban elméletileg ötezer fős befogadóképességű stadiont 15 és fél ezresre bővítettük, az UEFA-tól megkaptuk a Bajnokok Ligája-mérkőzések rendezésére feljogosító engedélyt, jövő nyárra pedig akár 29 ezer szurkolót fogadhatunk. Keretünkben azért sok a külföldi, mert Romániában kevés a jó futballista, miután kiesett az a generáció, amely a kilencvenes években töltötte be 17–18. életévét. Mindez azzal magyarázható, hogy miközben a kommunista időkben mindenki sportolt, a rendszerváltás után az ifjúság klubokban, diszkóban, a televízió, az internet előtt tölti az idejét. Ráadásul a kilencvenes években a korábban létesített kevés sportbázis többsége is tönkrement, mivel ezeket a sportlétesítményeket különböző ipari vállalatok birtokába helyezték, majd a magánosítás után az új tulajdonosok a pályák nagy részét beépítették. Tehát nálunk nincsenek megfelelő számban jó futballisták, a meglévők átigazolási ára pedig irreálisan magas. Ezért irányult figyelmünk a külföldi bajnokságok, főképp a portugál felé, hiszen az ibériai ország gazdaságilag nagyon közel áll Romániához, ráadásul valóságos futballistagyár, sportiskoláit, futballakadémiáit az egykori gyarmatokból, elsősorban Brazíliából látja el gyerekekkel. A többi, brazil vagy svéd játékos hab a tortán, a különböző futballkultúrák kombinációját érhetjük el velük. Célunk idén a bajnoki cím, majd a BL-szereplés megszerzése, vagyis szeretném, ha pár év alatt kemény ellenfélként jegyeznének bennünket a nemzetközi porondon.
– Romániában köztudomású, hogy a politika és az üzlet összefonódik, ami a jelenlegi korrupcióellenes hadjárat során számos témát kínál a sajtónak. Milyen politikai nyomás nehezedik az üzletemberekre?
– A romániai politika különböző üzleti körök kiszolgálójává vált, és mindezt olyan sportszerűtlenül művelik, hogy nincs az az eszköz, amelyet ne mernének bevetni, ha gazdasági érdekeik úgy kívánják. Emiatt nagyon kiábrándultam a politikából. Üzletemberek, cégtulajdonosok kineveltek maguknak egy politikai réteget, amely szinte korlátlanul az ő érdekeiket szolgálja. Aki túl buta volt az üzlethez, de jó a beszélőtehetsége, a tévében előnyös a megjelenése, azt beküldték a politikába, és tanácsost, parlamenti képviselőt, minisztert csináltak belőle. A politika befolyását akkor tapasztalja a bőrén az ember, amikor törvénytelenül betartanak neki, nem kap meg különböző engedélyeket vagy lejárató kampányt folytatnak ellene.
– Amikor hónapokkal ezelőtt a román ügyészség zsarolás és bűnszervezet támogatása gyanúja miatt eljárást indított ön ellen, többek között Traian Basescu államfőnél panaszolta be az üzleti szféra, a politika és az igazságszolgáltatás összefonódását, amely ön szerint polipként hálózza be a közéletet. Pontosan hogy néz ki ez a valóságban?
– Bizonyos gazdasági körök kineveltek, majd pozícióba juttattak embereket, akik döntéseikkel ráhatást gyakorolnak az igazságszolgáltatásra. Például oly módon, hogy bírák, ügyészek közeli rokonai állnak alkalmazásban ezeknél a cégeknél, így a család közvetlenül függ ezektől a gazdasági köröktől. Ez nem véletlen, hanem tudatosan kialakított struktúra. Akad olyan gazdasági csoport, amelynek részeiben több tíz olyan feleség vagy férj dolgozik, akinek a párja ügyész, bíró, rendőr vagy számvevőszéki tisztviselő. Traian Basescuhoz azért fordultam, mert nyíltan állást foglalt a korrupcióval szemben, és tett is az országban elburjánzott maffiatípusú csoportosulások ellen. Romániában az elmúlt 17 évben talán soha nem folyamodtak ennyire nyíltan durva eszközökhöz, mint most, soha nem volt ennyire nyilvánvaló, hogy a kommunista titkosszolgálat, a Securitate is kinevelte az új nemzedéket, amellyel a gazdaság jelentős szegmensét kontrollálja. Minél nagyobb volumenű üzlet, befektetés forog kockán, annál magasabb rangú politikust, állami apparátust vetnek be, jelszavuk pedig az: ha nem ők szereznek meg valamit, akkor senki más. Nem kell feltétlenül közvetlen gazdasági konkurencia fennálljon egy bizonyos ágazatban, azt mondják: ne engedjük, hogy megvalósítsa ezt vagy azt a befektetést, mert akkor jövedelemre tesz szert, és előfordulhat, ő is olyan eszközökhöz folyamodik, mint mi. Vagyis az igazságszolgáltatásba fekteti a pénzét, nem a futballcsapatba, nem játékosokat vásárol, hanem bírákat, ügyészeket, rendőröket, fináncokat. A hasonló mentalitású emberek a múltból jöttek, a jelenben sem tudnak másképp gondolkodni, de sajnos elegendő tőkéjük van disznóságaik megvalósításához. Ráadásul részükről különösen elkeseredetté vált ez a harc, hiszen tudják: az uniós csatlakozás miatt tiszteletben kell tartaniuk a törvényeket, és nem nyílik több lehetőségük lopni, csalni, hazudni.
– A romániai politikán belül leköti-e a figyelmét az erdélyi magyar érdekképviselet, például az autonómiatörekvések, vagy az európai parlamenti választások során tapasztalható magyar–magyar verseny?
– Az érdekképviselet kapcsán meglátásom az, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) számos nehézséggel küszködik, de van egy alapvető problémája: nem mondhatja el magáról, hogy valamilyen konkrét politikai színezete lenne. Ha őszinték vagyunk, akkor be kell vallanunk, hogy beállítottsága többnyire kemény bal, viszont azt mégse mondhatja el magáról a szervezet, hogy kommunista. De nem vállalhatja magára a jobboldaliságot sem, hiszen az erdélyi magyar társadalom nem kimondottan jobb- vagy baloldali. Márpedig abban a pillanatban, amikor nem képes felmutatni valós, életbevágóan fontos kisebbségi problémákat, nem tudja, hogy milyen érvek alapján muszáj ráütni a pecsétet, akkor a magyarság politikai opció alapján kezd el szavazni. Vagyis attól a pillanattól Juliska néni és Pista bácsi azt mondja: ő baloldali, ezért szociáldemokrata pártra szavaz, vagy ellenkezőleg, jobboldali alakulatra. Másrészt az RMDSZ nagyon megérett a tisztújításra, miután egyedüli romániai párt, amelynek élén tizennégy éve ugyanazok a személyek állnak. Bármennyire is kedveli az ember a szövetség vezetőit, egy idő után megunja ugyanazokat az arcokat látni. Arról nem beszélve, hogy a legnagyobb közjogi méltóságot, az államelnököt csak két mandátum erejéig választja a nép. Emiatt nagyon sokan kiábrándultak az RMDSZ-ből, és úgy érzik, nem tett túl sokat a magyarságért, ellenben veri a mellét, miközben a beszéd és a cselekedet között nagy szakadék tátong.
– Milyen mértékben kedvez a befektetéseknek a romániai gazdasági környezet?
– Sűrűn megfordulok a térség államaiban, ezért elmondhatom, hogy a romániai ma Kelet-Közép-Európa legdinamikusabban fejlődő gazdasága. Ha a politika nagyon el nem ront valamit, akkor a román gazdaság hosszú távon felfelé ívelő pályán lesz.
origo.hu
Manfred Weber parancsára ültek Magyar Péter képviselői ukrán zászlós pólóban az Európai Parlamentben
