Semmik vagyunk, s leszünk

Csak a bolond öregasszony kóborol az utcánkban nejlonszatyrába kapaszkodva és motyogja rendületlenül: Mindenről az Orsós tehet…, a cigány az alvégről. Stílusában nemigen különbözik Lengyel Lászlótól, aki „vásárosnaményi zakós, lisztes arcú, kásás hangú” emlegeti még most is a volt miniszterelnököt. Sem az öregasszony, sem Lengyel nem veszi észre, hogy felgyorsult az idő. Nem érdemes már Orbán zakójával, gyulladt hangszálával vagy vidéki kabátjával bajlódni. Kövér László fogalmazta meg, szó szerint idézem: „Módszeresen és szisztematikusan teszik tönkre az országot, minden területen a leépülés, a lerohasztás és a rombolás politikája zajlik. A folyamat olyan eszement, olyan gátlástalan és olyan vadul zajlik, amire valóban nincs már más magyarázat, mint hogy mindaz, ami történik, a szándékos károkozás céljával történik velünk.”
Kulcsszavak: a módszeres, a szisztematikus és a szándékos. Aki azt mondja, hogy ezt nem érzékeli vagy hazudik, vagy ama kiváltságos rétegbe tartozik, akik egy másik világban élnek, távol a nélkülözéstől vagy pénzügyi gondoktól. Miután nyilvánosságra került a képviselők juttatásait soroló lista, igencsak felakadó szemmel nézhetik végig a minimálbéres munkavállalók, a „piszokul” megfizetett házi orvosok vagy a lesajnált tanárok, az egy vagy másfél milliós apanázsokat, amelyekkel mi jutalmazzuk képviselőinket, azért, hogy itt tartsunk. Az emberek egyik legérzékenyebb pontja a pénz, mondhatni, az a mindent kiváltó és megváltó eszköz, ami a kapitalizmusban a fennmaradást és a létezést biztosítja. Amíg a szocializmusban a tanácsoknál huszonhárom címen lehetett különböző segélyekért kuncsorogni, plusz ingyenlakásért, addig ma egyetlen csoportnak garantált a segély, de azok nem a nagycsaládosok, de nem is a legszegényebb nyugdíjasok.
A lakosság elfordul a politikától és a politikai elittől. A lakosság nem fordult el a politikától, mert javarészt soha nem értette és nem is érdekelte, ami pedig a politikai elitet illeti, miért kellene szeretni? Miért csodálkoznak azon, hogy az üres parlamenti szócséplések és politikai szkanderezések láttán a szemlélő azt észleli, hogy konkrét kérdésekre soha nem kap konkrét válaszokat – ellenben harsány vihogások és jókedvű bekiabálások tarkítják az egészségügyre, népességfogyásra vonatkozó drámai felvetéseket vagy a tavaly októberi véres események felidézését? A nagy botrányok a parlament elé sem kerülnek, vagy ha mégis, viszolyogtató hallgatni, ahogyan a simlis miniszterelnök sáros pénzügyminisztere és botrányokkal terhelt gazdasági minisztere miként szónokolnak tiszta kezekről, adófegyelemről, kifehérített gazdaságról, esélyegyenlőségről és demokráciáról. Eközben kitehetnék a táblát a Parlamentre: az ülésezés alatt az ország tönkretétele zavartalanul folyik. Már-már vicces dilemma, hogy ezek tényleg nem tudják, mit tesznek? Hogy ha szakemberek megszólalnak, akkor Horváth Ágnes a fejéhez kap, és azt mondja: de rosszat tettem a magyaroknak, vissza az egész. Ha Gyurcsány a „23 millió román” beözönlését valaha is komolyan vette, akkor most nem ír alá, hanem azt mondja, a magyaroknak sincs munkájuk, és nem akarunk az olaszok helyzetébe kerülni. Hogy Bajnai Gordon reggelre magába száll, és biztatja a fideszes önkormányzatokat: hol kell megmenteni postát, vasutat, iskolát? Hogy a közszolgálati televíziónál kitesznek egy táblát a stúdióban: Nem te vagy a kormány szócsöve! – felirattal. Hogy Kóka János, mielőtt távozik hivatalából, legalább a töredékét kiosztja a kisvállalkozók között annak a horribilis összegnek, amit a Hankooknak ajándékozott. Hogy Szili Katalin egyszer csak feláll a kényelmes trónusáról, és azt mondja: Utánam!
Nem. Igaza van Kövér Lászlónak, szándékos a lerohasztás és rombolás. Közben talán van egy titkos csapat, akik eldugott irodájukban mérik a magyar nemzet tűrőképességét. Az összeesküvés-elmélet is kell, hogy kapjon valamit, mert azzal a borzalommal nem szívesen nézünk szembe, hogy ez tudatos szisztéma.
Itt van például az Orbán–Kubatov vagyonosodási vizsgálat, utóbb Pesti Imrének már a havi alsógatya-vásárlásokat is papírral kell igazolnia. Majd hirtelen 70 fideszes ellenzéki képviselő néz APEH-ellenőrzés elé – teljesen véletlenül, mondja sértődötten Veres János. Hát persze, sőt törvényesen és tisztességesen is. Ha van szamár, aki elhiszi. De ez Verest vagy Gyurcsányt nem zavarja. Kipróbálás előtt áll a szabad orvosválasztás megszüntetése, mint a demokrácia egyik „vívmányának” bedöntése. Még élénken él bennünk a szocializmus nagy ideológiai vétsége: a kiskorúságban tartott állampolgár, akinek a rendszer megszabta a mozgásterét: kivel, hol, mit és meddig. A szabad orvosválasztás komoly állomása a demokráciának, legalább annyira, minthogy többé nem számít kinek hány lakása, telke, autója van, és nem kell többé műválásokkal és ügyvédi panamákkal kijátszani a szabad választás jogát. A Gyurcsány-kormány azonban hatalomra kerülése óta egészen nyíltan halad visszafelé az úton, ha nem is a szocializmusba, egy formális, kiüresített közegbe, ahol kvázi intézmények működnek jól összeszokott apparátusi kapcsolatok vezényletével.
Lamperth Mónika, akit pártja már mindenhol kipróbált, most előállt azzal, hogy szűnjön meg a szabad iskolaválasztás is. Ne válogassanak az iskolák a jó meg a rossz tanulók között, legyen a jobbágy mellett a gyermeke is röghöz kötött. Ezt általában olyanok propagálják, akik maguk is tanultak Amerikában, de ha nem, akkor gyermekük Anglia vagy Svájc valamelyik felsőoktatási intézményébe jár. A szabad iskolaválasztás megszűnése azt jelenti, hogy a földbuta összezárva a kitűnő felfogásúval éppen elégséges, lefelé húzó átlagot produkál. A tanítónők meg kapják az idegösszeomlást, mivel a két tanulótípust nem lehet egyszerre kiszolgálni. Lamperth érve, miszerint a jegyző meg az orvos odébb viszi a gyerekét 20 kilométerrel, de a szegény cigány bezzeg nem tudja, cinikus jellemzője a szocialista politikusoknak.
Polgárháborús helyzetet generálni, ehhez értenek. Addig se kérdezzük, miért koccintott Jegesy Kulcsárral, és ki az a gyurcsányi nagy ember, aki megmenti a brancsot. A rendszerváltás óta nagyon sokszor szerették volna a demokrácia élharcosai befogni az emberek száját. Hány náci, gyűlölet- és rasszista beszéd, antiszemita közbeszéd, uszító tanúsítvány fabrikálódott már csekély dokumentációval. Kiragadott szavakat véleményeztek a Mazsihisznél, fizetett esztétákat szólítottak munkára, eldugott falvakban tartott fórumokról kapartak elő mondatokat, újságokat tartanak embargó alatt, nácinak, nyilasnak vagy fasisztának bélyegezve.
Újra és újra próbálkoznak a szólásszabadság korlátozásával. Most az Alkotmánybíróság előtt van a legújabb törvény, amely meglehetősen szigorúan büntetné a kisebbségek sérelmeit. A többségét, a magyarokét nem. Azok nem érdemelnek védelmet. Azok ingatlanadót érdemelnek, meg szamárfület a hátukra: „Csináld, Feri!”