Fogyasztói csoportok márpedig vannak. Ám akik belépnek, sokszor megtévesztettnek érzik magukat. Múlt szerdán a vásárlói klubokat szervező Euro Credit Consulting (ECC) Kft. irodája előtt gyűltek össze a panaszos ügyfelek azért, mert sokuknak néhány hónapon belüli időre pénzt ígértek, ám a kifizetésre már jóval régebb óta nem került sor.
A rendszer lényege ugyanis az, hogy az ügyfelek a szerződéskötéskor regisztrációs vagy – mint jelen esetben – közjegyzői díjat fizetnek be. Ezen kívül a felvenni kívánt nagyobb összeget előre el kell kezdeniük törleszteni. Így a „hitelt” igénylőkből összeáll egy lista, amelyről sorsolással, illetve aukcióval választják ki, hogy éppen melyikük kaphatja meg a kért összeget. (Az aukció ebben az esetben azt jelenti, hogy aki vállalja, hogy a lejárati idő letelte előtt kifizeti a részleteket, előrébb jut a listán.) A folyamat így szerencsétlen esetben, függően a névsor hosszától, illetve a havi sorsolások kimenetelétől, akár tíz évig is eltarthat.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) folyamatosan vizsgálja ezen cégeket, annak ellenére, hogy működésükre vonatkozóan törvényi vagy rendeleti szabályozás nincs – bár még 2001-ben elkészült egy javaslat, amely a fogyasztói csoportszervezés szabályozását rögzítette volna. Bevezetését 2003. január 1-jére tűzték ki, majd ezt később 2004. július 1-jére módosították. Ám a rendelet hatálybalépése előtt nem sokkal viszszavonták a javaslatot, így ez a kérdés a mai napig megoldásra vár.
Binder István, a felügyelet szóvivője elmondta, jelenleg annyit tehetnek, hogy megvizsgálják, hogy az ilyen cégek elkülönítve kezelik-e az ügyfelek pénzét, illetve a saját tőkéjüket, s hogy ellenőrzik-e a tagokhoz kihelyezett összegek felhasználását. Hozzátette, ha ezek nem teljesülnek, megállhat a szabálytalan hitelezés gyanúja, ahogy a korábbi vizsgálataik alapján jó pár cég esetében meg is történt – többek között az ECC-nél is. – Az Euro Credit Consulting például már e korábbi hibáinak nagy részét kijavította – jegyezte meg a szóvivő, hozzátéve, hogy annál többet pedig, hogy a többi vállalkozást is hasonlóra szólítják fel, nem tehetnek. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is talált már kifogásolható részeket a fogyasztói klubot szervező cégeknél. A GVH amiatt rótt ki súlyos büntetéseket az ilyen cégek egy részére, mert reklámjaikban azt sugallták, hogy hitelszolgáltatást nyújtanak, holott nem erről van szó. Az ECC már kapott egyszer egy 17,5, illetve később egy 5 millió forintos büntetést is. A hasonló tevékenységet folytató cégek közül a Common Based Kft.-nek egymilliót, a Promo-Indra Consortio Zrt.-nek ötmilliót, a Poligrupo Zrt.-nek pedig tízmillió forintot kellett befizetnie a GVH számlájára.
Binder szerint a gond ott van, hogy ha írásban most már nem is, de személyesen vagy telefonon továbbra is elhangzanak megtévesztő szavak. Ám ha a panaszos ügyfél megpróbál feljelentést tenni, próbálkozása sikertelen lesz, mert nem tudja bizonyítani a megtévesztési kísérletet. A szóvivő hangsúlyozta, hogy e vállalkozások a BAR-listás, illetve a nem hitelképes embereket célozzák meg, ezért maradhatnak életben az egyre kedvezőbbnek mutatkozó banki hitelek mellett.
Lovagolni hívta a kiskorút, de inkább erőszakoskodott vele a lovardában
