A társadalmi tűrőképesség határán

Ma a hatvanas években hazánkban szinte kötelező olvasmányként népszerűvé vált kiváló Bertold Brecht-dráma emlékeztet hétköznapjaink eseményeire.
Az elmúlt hetekben már a búzaégetésről elhíresült honatyánál is kiütötte a biztosítékot a kormányfői ötletroham. Karsai József arra utalt, hogy a miniszterelnök olyan javaslatokat terjeszt elő, amelyeket saját pártjának képviselőcsoportjával se vitat meg. Ez is lehet egy kormányzati stílus, de ez a demokrácia alapszabályaitól idegen.
Napjainkra már tényszerű, hogy a kormányzat által korábban vezetőváltással megszelídített Központi Statisztikai Hivatal se tudja kozmetikázni a magyar gazdaság szánalmas eredményeit (1 százalék!). Röviden összegezve: a pannon puma kimúlt. Az alapjaiban téves gazdaságpolitika eredményeit még unokáink is meg fogják szenvedni. Az államadóság terheit, a felvett hitelek visszafizetését is csak hitelekből teljesítő kormányzatnak fel kell ismernie, hogy a pénzügyminiszternek kéz a kézben kell távoznia a gazdasági miniszterrel. Egyébként a demokrácia megcsúfolásának egyik dísze, ahogy a gazdasági miniszter előre bejelentette távozásának időpontját, datálva azt fél évvel későbbi időpontra. Egy mindenkori kormányfőnek a felajánlott lemondást azonnal el kellett volna fogadnia, nehogy tovább rombolja a gazdaságot a feladatra már a maga által is bevallottan alkalmatlan miniszter.
Bár ez az elmúlt mintegy hat év jellegzetessége, hogy a demokrácia alapszabályait se tartja be a kormányzat. Csak a legutóbbi példánál maradva: a több-biztosítós egészségügyi rendszerről szóló törvény tervezetének elmaradt az előzetes egyeztetése az érdekvédelmet képviselőkkel. Felteendő a kérdés, hogy ki adott felhatalmazást a kormánynak arra, hogy a lakosság által évtizedek alatt befizetett egészségügyi járulékot (mind az egyéni befizetéseket, mind a munkáltatóiakat) csak úgy egyszerűen profitorientált biztosítótársaságoknak adja el? Ez egy kicsit arra hasonlít, amikor valaki a Nyugati pályaudvart eladja egy arra járó külföldinek anélkül, hogy az az övé lenne. Talán ez az oka, amiért a szakszervezetek általános sztrájkfelhívást kezdeményeztek. A kormányfő, amikor a képviselői fizetések jelentős, mintegy háromszoros emelését kezdeményezi, elfelejtkezik arról, hogy a közalkalmazottak és köztisztviselők javadalmazása az előző emelés óta még az inflációt követő értékekkel sem változott, azaz az öt évvel ezelőtti emelést lenullázta a jelenlegi kormányzati gazdaságpolitika. Ilyenkor nemcsak a társadalomtól illik megértést kérni, hanem a képviselőktől is.
A társadalom tűrőképességének a határához ért. Elértük a múlt század elején megért hárommillió koldus országát, csak most szegényeknek nevezzük a leszakadtakat, de ez a szám egyre növekedni fog az idei és jövőbeli energiaár-emeléseknek és élelmiszerár-emelkedésnek köszönhetően. A szétvert oktatás és egészségügy nemcsak a jelenünk, hanem a jövőnk is. Közben bezárják a kistelepülések postáit, majd az óvodákat, az iskolákat, végül az amúgy is lepusztult és igen szegényes vasúthálózatokat számolják fel.
Itt az ideje, hogy képviselőink esküjüknek megfelelően döntsenek, és állítsák meg Arturo Uit!
Balázs Ervin, az MTA tagja