Az alább olvasható levelet a fiam kapta a svéd barátjától, aki egy szót se tud magyarul, de csupa kedvességből, szótár segítségével mégis megpróbált magyarul írni. Íme az eredmény: „Vidám Karácsonyhoz ön és én családod ugyancsak. Nekem van nem játszott sok tenisz óta kempingezik de készülök gyakorol kemény ha egyetlenhoz üt ön mikor mi játék következő. Én kapott a szerződésből kempingezik egy pár hét ezelőtt. Akar szerelemhoz megy de nekem van csak kezdett egy nagy munka és én nem lesz képes kap a idő távoli nyáron. Mit szólnál hozzá ön? Van ön haladó megy? Kívánság én tudna. Mi voltál csinálás óta kempingezik? Nagy hallani tőled egyébként. Remél mi tud találkozik nemsokára! Volna egy nagy szünet társ!”
Nehogy azt gondolják, hogy vicc! Szó szerint ez áll a levélben. Néha elővesszük, és az asztal alá rogyunk a röhögéstől. Utána persze pocsékul érzi magát az ember, mert ez a svéd ifjú nem sajnálta az idejét, mégis csak órákig bújta a szótárt, hogy örömet szerezzen.
Legutóbb nagyobb társaságban olvasta fel valaki, komoly arccal, tagoltan, a szöveget értelmezve. Tomboló sikert aratott. Utána persze órákig a magyar nyelvről, irodalomról folyt a szó. Valaki felidézte Brachfeld Siegfriedet, a fénykorát élő magyar szocialista kabaré konferansziéját, aki arra építette a poénjait, hogy rosszul tudott magyarul. A közönség, amely viszont jól tudott magyarul, remekül szórakozott rajta. Egy alkalommal azon elmélkedett, hogy vajon mi a különbség a huzat és a légvonat között, mert a kettő biztos nem ugyanaz, különben nem lenne rá két kifejezés. Elmondta, megkérdezett magyarokat, azok se tudták a választ, de azért ő megfigyelt egy különbséget, ha a vonatot várjuk az állomáson, soha nem mondjuk, hogy jön a huzat. Hát, ez igaz.
Manapság már nincs szükség a jó öreg Siegfridre, a hülyeség komolyra fordult, semmi kabaré. Elég megnézni néhány tévéreklámot, igazán maradandó nyelvi élményt nyújtanak, mégpedig a hülyeség ellenállhatatlan erejével! Az egyik például azt ajánlja, hogy ismerjem meg a fürdés frissítő élményét. De ebbe ne is menjünk bele. Inkább tényleg megpróbálkozok a fürdéssel, éppen itt az ideje, lehet, hogy a dezodor kevés, pedig az mégiscsak az óceán lehelete.
A nyelv él, így állandóan változik, süti el a közhelyet valaki a fent említett társaságból, de most, sajnos, minden korábbinál silányabb a magyar beszéd, ráadásul az iskolások szófordulatait az egész társadalom kezdi használni. Minden a pongyolaság felé száguld. Ez zsír új fejlemény! Kérdés, hogy miért alakult úgy, hogy a nagymamák ajkán is megterem a „tök jó”?
De vissza a svéd fiú leveléhez! Tudok én ahhoz hasonló agysorvasztó szöveget idézni, legalább annyira megrázó, pedig magyar író tolla alól került ki a húszas években (de a szerzőt nem nevezem meg). Tessék: „Midőn a tündéri Margitszigetnek egykoron főhercegi kezektől ültetett s gondozott vén fái között, a sziget öreg sárga házának nyitott, széles erkélyén ülünk és a hold és a csillagok szelíden áttörő fényével szemsértő versengésre keltek az éles sugaraktól áradozó villamos ívlápák, midőn az elvadított fülemilék hallgatni és menekülni kényszerültek a jazz-bandnak a sivár Szahara perzselő szelét, az afrikai mocsarak dögletes, buja, bódító ingereit és torz-néger vadhangjainak orkánját felidéző szakszofonok, cintányérok, csörgők, barbár dobok éktelen, vakarództatós majombőgésétől!” Ezerrel dobjátok el magatokat tőle, igaz?
Tud ám másképpen is muzsikálni a magyar nyelv, akár több szólamban is, mi az neki! Figyeljék, miként jellemzi Adyt, az éjszakák lovagját Krúdy Gyula: „Mindig megmaradt valahogyan vidéki hírlapírónak: akármint forgatta is dolgait, magaviseletét, öltözködését, tempóit és szappanjait.” Egy ilyen sűrű mondattal jó darabig elvan az ember. És Tömörkény, testvéreim! Olvassa még valaki e varázslatos szegedi írót? Az lenne csak az oktatási reform, ha az ő nyelvén nőhetnének fel a gyerekeink! „…szép a gyalogos élet, minthogy az csak magára pucol” – írta egyik tárcanovellájában. Ez a mondat az én ajándékom. Ízlelgessék, mint a kifagyott toros káposztát!
És fogadjuk meg, mostantól minden karácsonykor a fa alá teszszük áldott magyar nyelvünket is.
Simon Petrának a római jog sem okoz gondot, de az előző idényből ezt nagyon sajnálja
