A népesség-nyilvántartó abban érdekelt, hogy kitöltse a részére az Országos Választási Bizottság (OVB) határozatában megszabott negyvenöt napos ügyintézési határidőt. A díjazást ugyanis ennek megfelelően számolhatja el. A lapunk birtokába került dokumentumokból az állapítható meg, hogy a Fidesz és a KDNP három kérdéséhez összegyűjtött aláírások ellenőrzését a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) október 29-től november 29-ig kívánta elvégezni. Az iratok tanúsága szerint a munkafolyamatot négy fázisra osztották. Október 29-től november 5-ig az aláírások formai ellenőrzése és számbavétele történt meg, november 6-tól 8-ig további ellenőrzést terveztek, november 9. és 17. között a mintavételre kiválasztott aláírások számítógépes rögzítését végezték, ez után, november 29-vel bezárólag a népesség-nyilvántartó adataival egyeztetik a korábban rögzített aláírásokat.
Információnk szerint a feladatot megbízási díj ellenében, szabadidejükben, tehát például szabadság kivételével végezhették el az erre jelentkező munkatársak.
Urbán György, a hivatal vezetője érdeklődésünkre azt mondta: kérdésenként hatvannyolc munkatárs foglalkozott a vizsgálattal, személyenként hatvankét óra munkaidővel számolva. A hivatalvezető szerint a résztvevők díjazása a köztisztviselői törvény, s nem a polgári törvénykönyv megbízási szerződésről szóló rendelkezései alapján történik. Vagyis túlmunkát számolnak el a résztvevőknek, a tennivaló ellátása ugyanis állami feladat. A kiadások teljes összegéről Urbán György nem beszélt. Azt mondta: nem négy, hanem tizenkét munkafázisra osztották fel az egyeztetés folyamatát. Hangsúlyozta: mivel az OVB október 26-i határozata negyvenöt napos határidőt jelölt ki számukra, a műveletet ezen belül kell elvégezniük. – Az egyeztetés folyamata nem szocialista munkaverseny – tette hozzá. Megismételte, hogy a jövő héten készülnek el a feladattal: akkor tesz majd jelentést az OVB-nek, ám hogy melyik napon, azt nem árulta el.
Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda (OVI) vezetője úgy tájékoztatott: az OVB határozatát kísérőlevéllel továbbították a népesség-nyilvántartóhoz. Külön öszszeget, megbízási díjat nem adtak át a hivatalnak, hiszen az aláírások ellenőrzése állami kötelesség. Az OVI vezetője később visszahívta szerkesztőségünket és pontosította közlését. Elmondta: az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium az év elején 16 millió forintot bocsátott a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának rendelkezésére, hogy abból fedezze a népszavazások, népi kezdeményezések aláírásainak ellenőrzésével együtt járó többletköltségeket. Az összeggel a hivatalnak az év végén kell elszámolnia.
Az Országos Választási Bizottság elnöke, Szigeti Péter kérdésünkre elmondta: tegnap levelet kapott Urbán György hivatalvezetőtől a munkák állásáról. A levél tartalmáról annyit árult el, hogy az ellenőrzés befejezéséről később tesz jelentést a hivatal, az időpont azonos azzal, amelyről Urbán György többször nyilatkozott. A levélből nem derül ki, hogy a három kérdéshez tartozó aláírások közül bármelyik csoportnak az ellenőrzését befejezte volna a népesség-nyilvántartó.
Képmutatás és kettős mérce
