Kerettanterv csökkentve

Érdemes szemügyre venni a magyar közoktatást sújtó reformcunami legújabb hullámát. Az oktatási minisztérium legfrissebb kerettanterv-javaslata értelmében tovább kell csökkenteni a természettudományi tárgyak heti óraszámát az általános iskola felső tagozatában, valamint a középiskola több évfolyamában. A három érintett tantárgy a fizika, a biológia és a kémia. Az óraszámcsökkenés a hetedik és a tizenegyedik évfolyamok között következne be, átlagosan heti fél, a tizedik osztályos biológia esetében pedig egy órával kurtítva meg az amúgy is szűkös órakeretet. Ahogyan várható volt, az érintett tantárgyak tanárai tiltakozó petíciót juttattak el a szakminisztériumhoz. Hasonló felháborodással reagált több felsőoktatási intézmény és tudományos társaság is. Bár a tárca szerint a kerettantervtől minden iskolának joga van eltérni, a valóságban mégis az történik majd, hogy a pénzügyileg kutyaszorítóban lévő iskolák kényszerűségből elfogadják a javaslatot. A csökkenő óraszám kevesebb szaktanárt igényel, és a kifizetetlen közüzemi számláktól rettegő intézményeknek nem marad sok választási lehetőségük. Ahol tehát eddig zökkenőmentes volt a természettudományi tárgyak oktatása, ott most újabb létszámleépítést generálhat a módosítás. Ugyanakkor létezik a dolognak egy másik oldala is. A hátrányosabb helyzetű kistérségek oktatási intézményeiben már hosszú ideje fejfájást okoz az igazgatóknak a természettudományi tárgyakat oktatni tudó tanárok hiánya. Talán éppen ezért vezette a minisztériumot az a szándék, hogy az óraszámok változtatásával, vagyis adminisztratív kényszerrel kezelje a létszámproblémákat. Hasonló formája ez a kannibalizmusnak, mint amikor a MiG–29-es vadászrepülők javítását oly módon oldotta meg a magyar légierő, hogy az egyik gép meghibásodott alkatrészét egy másikból kiszerelttel pótolta.
Az átgondolatlan tantervkorrekció következményei bizonyosan nem maradnak az alap- és középfokú oktatás kapuin, hanem továbbgyűrűznek a felsőoktatás felé. Egyre szembetűnőbb műveltségbeli hiányosságokkal érkeznek a hallgatók. Mindez azt eredményezi, hogy a felsőoktatási intézmények kénytelenek egyfajta korrepetálásra használni az első egy-két félévet, hogy megtanítsák azokat az alapismereteket, amelyeket a hallgatók normálisan működő országokban már a középiskolákban el szoktak sajátítani.
Vajon milyen mérnök lesz abból a diákból, aki éppen az érettségit megelőző évfolyamban lesz majd kénytelen alacsonyabb óraszámban tanulni a fizikát? Hogyan fogják pótolni a vészesen elöregedő és egyre több területen szakemberhiánnyal küzdő orvosi hivatás képviselőit, ha kiindulópontként a tizedik évfolyamban megfelezik a biológiára fordítható órák számát? Kik fogják tíz-húsz év múlva tanítani a természettudományos tárgyakat, hiszen drámai mértékben csökken az egyetemek és a tanárképző főiskolák reálszakjaira jelentkezők száma? Nagyon sok gimnázium van az országban – különösen vidéken –, amelyik kényszerűségből csupán főiskolai végzettségű tanárokkal képes ellátni a feladatait, és a helyzet csak romlani fog, ha a ma még szilárdan a helyén álló, ötvenes éveiben járó tanárgeneráció nyugdíjba vonul. A természettudományi tárgyak színvonalas oktatása rendkívül eszközigényes. Számtalan kísérletet kell elvégezni, hogy a tanulók átfogó képet kapjanak az adott tantárgy alapjairól, és nem mellesleg az érdeklődésüket is sikerüljön felkelteni. A csökkentett óraszámok mellett még kevesebb idő jut a mindennapi életben is használható gyakorlatias készségek kifejlesztésére is, így marad a minél gyorsabb átrohanás a tananyagon.
A kakaóbiztos számítógépek és a digitális táblák lázában égő oktatáspolitika keveset tett azért, hogy a természettudományi tantárgyak színvonalas oktatását szolgáló eszközpark valamennyi iskolában elérje a kor kívánalmait. Miközben hatalmas erőforrásokat mozgósított az oktatási intézmények informatikai fejlesztésére, a többi szakterület esetében a legjobb esetben is azt kellett sikerként elkönyvelniük az ott dolgozóknak, ha nem történtek jelentős leépítések az óraszámokban és a tananyagban. A kormánypártok holdudvarait ellepő vállalkozói érdekcsoportok extraprofitot zsebelhettek be a kormányzati megrendelésekért, bizonyítva, hogy Magyarországon a pedagógusok kivételével mindenki nagyon jól megél a közoktatásból. Képzettségükhöz képest megalázóan alacsony bérért dolgozó tanárok kénytelenek a szükséges alapokat elsajátíttatni a diákokkal azokon a tudományterületeken, amelyek fejlesztésébe az egész világon óriási anyagi és szellemi erőket fektetnek be. Pedig a magyar iskolarendszer a természettudományok oktatása terén rendelkezik a legnemesebb hagyományokkal, vagyis az ország egyik kitörési pontja éppen a felhalmozott humántőke megfelelő hasznosítása lehetne. Szavakban a Gyurcsány-kormány is ennek a pártján áll, hiszen a nano-, bio- és technopoliszok futurisztikus tervei, valamint a kiművelt emberfők sokaságát kívánó Széchenyi István neve máig gyakori szereplői a kormányfő bölcselkedéseinek.
A valóságban azonban azt kellett megtapasztalniuk a közoktatás szereplőinek, hogy a 2006-os parlamenti választások óta egyoldalúan a szakmai ellenérveket elsöprő nyers pénzügyi szemlélet érvényesül. Ha egy alaposan átgondolt, az eddiginél gazdaságosabban finanszírozható és hatékonyabban működő rendszer körvonalazódna, akkor el lehetne viselni az átmeneti megszorításokat. Ehelyett mi történik? Az elmúlt öt és fél esztendő elhibázott gazdaságpolitikáját sok más foglalkozás mellett a pedagógustársadalommal fizettetik meg, amelyik mára a Medgyessy-kormány által 2002-ben végrehajtott ötvenszázalékos béremelés illúziójából is kénytelen volt kigyógyulni. A kötelező óraszámok emelésének hatásai, a tömeges elbocsátások, a közalkalmazotti kedvezmények drasztikus csökkentése, a bértábla befagyasztása és az általános reálbércsökkenés következményeinek ismeretében ma már mindenkinek világos, hogy az öt esztendővel ezelőtti mannaeső csupán a szavazatvásárlás egy sajátos formája volt, afféle kormányzati kölcsön, amelyet most kamatostul kell visszafizetnie mindenkinek. A zsugorodó munkabérek és a romló egzisztencia mellé társulnak az oktatási minisztérium érthetetlenül gyors tempóban kierőszakolt, életidegen reformjai is, amiket toronyként magasodó aktahegyek és végrehajthatatlan bürokratikus előírások kísérnek. Az ötéves tervek rohammunkáját visszaidéző átszervezési mánia a legjobb úton halad afelé, hogy a szövegértési képességek gyengeségére való szüntelen hivatkozással jóvátehetetlen károkat okozzon a hosszú évtizedeken át jól működő tantárgyi struktúrában. Valóban égető problémát jelentenek a diákok szövegértési hiányosságai, senki nem vitatja a PISA-felmérések lehangoló eredményeit, ám ezek megoldásának kulcsa az általános iskola felső tagozatában található. A középiskolában a megfelelő készségek elsajátításával már az életre való felkészülésnek kellene folynia. Ez viszont a legkevésbé sem úgy valósítható meg, hogy mondvacsinált okokkal szétbomlasztják az évszázados hagyományokkal rendelkező tantárgyi struktúrát.
A pénzügyi elvonások a közoktatás valamennyi szintjén megnehezítik az ésszerű fejlesztést. Az álreformok legújabb célpontjává váló természettudományi tárgyak egyfajta állatorvosi lóként hordozzák magukon az ágazatot sújtó válság összes jelét.