(meddig tart a hűség )

Én nem tudom, mivel pártnak nem voltam soha tagja, hogy ezek a kifejezések: párthűség, pártfegyelem, tulajdonképpen mit is jelentenek. Ma ide-oda lehet lépegetni, bár ha valaki viszi valamire valamely hatalomra esélyes pártban, aligha érdemes megfeledkeznie a hűségről és a fegyelemről. Bizonyos esetekben persze nem lehet tudni, hogy valaki a párthoz hű-e vagy annak aktuális vezéréhez, netán az oldalhoz, amelyet idejétmúlt megközelítéssel balnak vagy jobbnak nevezünk. Néhány politikussal előfordult Magyarországon a rendszerváltozás során, hogy pártjával – saját politikai karrierjét kockára téve – szakított. Említek is egy nevezetes és kivételes példát, Pozsgay Imréét, aki önmagához volt hű, nem a pártjához, az MSZMP-hez, majd az MSZP-hez.
Mindezt azért emlegetem, mert jelenleg a szocialisták táborában ugyan fennáll az általános hűség és összetartás, de időnként a fegyelem lazulása tapasztalható. Ez a fegyelmezetlenség nem is annyira az egyet nem értés jele, inkább a párt támogatottságának drasztikus csökkenésével magyarázható s a nagyvezír mázának és imázsának megkopásával. Eljöhet az az idő, amikor egy-egy szocialista tekintély kinyögi, hogy Gyurcsány feltétel nélküli követése tévedés volt. Ha ez bekövetkezik, nem azért következik be, mert a miniszter- és pártelnök hazug és lelketlen, hanem azért, mert a párt népszerűsége odalett, s elveszíteni látszik minden esélyét a 2010-es választási győzelemre. Nem erkölcsi kifogásokról van és lesz tehát szó, hanem a hatalomhoz való ragaszkodásról.
Nézzük hát, mi a különbség Gyurcsány és az immár ellenlábasaként számon tartott Szili Katalin között. Ennek a különbségnek a nyilvánvalóvá tételéhez furcsa mód Szent Ágostont kell idéznem. „A hazug emberben megvan a szándék, hogy valami hamisat mondjon, és ezért sok olyan embert találunk, aki szívesen hazudik; olyat viszont nem találunk, aki szívesen téved. Mivel az egyiket szándékosan teszi az ember, a másik viszont szándéka ellenére megesik vele, eléggé nyilvánvaló, hogy jobb az az ember, aki téved egy dologban, mint az, aki … hazudik, hiszen jobb méltánytalanságot elszenvedni, mint méltánytalanságot tenni. Márpedig minden hazug ember méltánytalan dolgot tesz, s azért, ha valaki úgy véli, hogy néha hasznos a hazugság, akkor bizton gondolhatja azt is, hogy néha hasznos a méltánytalanság. Mert aki hazudik…, azt akarja, hogy akinek hazudik, azzal a bizalommal legyen iránta, amit ő hazugságával (elnyert) és eljátszott. Ezért aki visszaél a bizalommal, méltánytalan.”
A méltánytalan kifejezés helyett bízvást használhatjuk a méltatlan szót is.
Szili, akit megnyilvánulásai alapján az egyik erkölcsös szocialistának vélünk, vagy legalábbis az erkölcsi tartás illúzióját kelti, ha kétes-téves cselekedeteiről vagy belenyugvásairól kérdezik, nem hazudik ugyan, és nem is tagad, de a „kampányhelyzetre” hivatkozik, mintha a győzni akarás feloldana minden kötelmet. Gyurcsánynak viszont permanens hazudozása és trükkjei miatt eszébe sincs mentegetőzni, sőt – miként egy erkölcs nélküli emberhez illik – dicsekszik velük, mivel erkölcstelen voltukat nem érzi és nem ismeri fel. Tulajdonképpen egész lényét valami diabolikus ráció és küldetéstudat uralja. Ezért képes a sértett – és nem a bukott – angyalt oly élethűen, belső azonosulással eljátszani.
Az az érzésem, hogy jelenleg a szocialista élcsapat párthűségét – így és úgy – a vereségtől való félelem uralja és szabályozza. A pártfegyelem ezért hasadozik, ugyanakkor azonban az összezárás kényszere is jelen van. Szili talán elérkezettnek látja az időt, mások – hozzá hasonló érzésekkel és ambíciókkal – még nem. Hogy Gyurcsány mikor kényszerül retirálni, és visszaszorítása milyen hatással lesz az MSZP jövőjére, én nem tudom…