Moszkva nem fordul el a Nyugattól

Az oroszországi választások legitimitását megkérdőjelező, alapvetően geopolitikai indíttatású külföldi próbálkozásoknak nincs értelme. Putyin támogatottsága egyértelmű, s az orosz társadalmat nem érintették meg az egyébként érzékelhető szabálysértések sem, állítja egyöntetűen lapunknak két szögesen ellentétes gondolkodású orosz szakértő is. Szergej Markov, a moszkvai Politikai Kutatások Központjának igazgatója és Andrej Rjabov, a Carnegie Központ munkatársa szerint az orosz politikai szereplők már előrenéznek, s inkább a kiépülő politikai struktúrán belüli egyensúlyok érdeklik őket.

Sokan a nyugatos politika vereségeként értelmezik a dumaválasztások eredményét, ám ez egyáltalán nem jelenti, hogy Moszkva feladná eddigi politikáját. Mint az Vlagyimir Putyinnak az orosz fővárosba akkreditált külföldi nagykövetekkel folytatott találkozóján is kiderült, a Kreml továbbra is az együttműködés híve, s a vita ennek feltételeiről folyik, véli Andrej Rjabov. A választások tisztaságát érő bírálatokról szólva Szergej Markov aláhúzza, a Nyugat érezhetően durcásan fogadta az eredményeket, ám valójában már nagyjából másfél éve megfogalmazódott az ítélet, amelynek más célja nincs, mint nyomást gyakorolni az erősödő Oroszországra. Nem tetszik ugyanis az, hogy Moszkva immár határozottan megfogalmazza véleményét a fontos kérdésekben, így Koszovó kapcsán is. A politológus szerint ez tisztességtelen hozzáállás, s nem segíti a további együttműködést.
Oroszország azonban már előretekint, s az elkövetkező hónap legfontosabb eseménye az utód megnevezése lesz. Mint Markov fogalmaz, sok még a bizonytalanság, az azonban már bizton állítható, hogy Vlagyimir Putyin jövő év márciusa után is az orosz politikai élet első számú szereplője marad. A politológus visszautasítja azt az interpretációt, hogy a leendő utód csupán végrehajtó lesz, hiszen csak olyan emberről lehet szó, aki a jelenlegi kurzus kialakításában is tevékeny részt vállalt. Ez az irányvonal tehát az övé is. Markov szerint Putyin az elnöktől független szerepet foglal majd el az új struktúrában, s lehet az például a szövetségi tanács vagy a duma elnöki posztja. E két pozíció a jelenlegi felállás mellett komoly lehetőséget jelent a befolyás fenntartására. Rjabov szerint ugyanakkor az alkotmányos többség csak első látásra könnyíti meg az új politikai struktúra kiépítését, hiszen bizonyos esetekben, például az olajárak esése esetén akár destabilizáló feszültség alakulhat ki a megerősödött, ám professzionalitásában inkább gyengülő duma és az államfő között.
Markov egy felvetésre válaszolva egyetért azzal, hogy ideális feladat lenne, ha Putyin a pártstruktúrát erősítve, abban foglalna el valamilyen pozíciót, ám ez kevésbé valószínű, mert az Egységes Oroszország elnökeként otthon és külföldön egyaránt mindenkit a szovjet állampártra és a főtitkárra emlékeztetne a helyzet, ezt az imázsromlást pedig nem engedheti meg magának a hatalom. Még akkor sem, ha e forgatókönyv éppen a sokat bírált gyenge pártrendszert közelítené a nyugati normákhoz. Rjabov szintén úgy látja, hogy az utódlás terén egyelőre sok variáció létezik, s nem kizárt akár egyfajta belső verseny sem. Újra aktivizálódott ugyanis a médiában Szergej Ivanov és Dmitrij Medvegyev, s könnyen lehet, hogy egyikük az Egységes és a másik az Igazságos Oroszország jelöltjeként száll majd sorompóba. Egy jelölt esetén fontos lehet az is, hogy azt a „jegyinorosszok”, avagy a Putyint Támogató Mozgalom indítja-e. A politológus a választások kapcsán felhívja még a figyelmet arra, hogy az Egységes Oroszország 64 százalékos támogatottsága kisebb mint magáé Putyiné, így az elnök népszerűségét inkább lefelé húzta a kampány. Így aztán nem véletlen az sem, hogy az elmúlt napok kijelentéseiből érződik, hogy azonnal megkezdődött Putyin távolodása a hatalmi párttól.