Nem kombinálni, csak nyerni kell

Ahogy a kezdeti viszontagságok után nem követeltünk fejeket, most sem gondoljuk, hogy máris át kellene testületileg sétálni a dijoni diadalív alatt. Mert bár a németek elleni döntetlen és főleg Románia 34-31-es legyőzése önmagában is hősies tett, mindez még mindig csak részeredmény. A női kézilabda-vb végső sorrendjét majd vasárnap este hirdetik ki Párizsban. A Kongótól zsinórban kapott hét gól és a románok ellen hatgólos hátrányból kivívott diadal kontrasztja pontosan jelzi, hogy egy női kézilabda-mérkőzésen szinte minden megtörténhet; ez pedig a folytatást illetően egyszerre adhat okot bizakodásra és óvatosságra.

(Dijon)
Az otthon hangja telefonok, SMS-ek, e-mailek, különféle fórumok formájában szinte minden pillanatban eljut a játékosok fülébe, agyába. És azok után, hogy néhány napja Görbicz Anita szomorkás mosollyal jegyezte meg, már azt írják róluk, olyanok lettek, mint a futballistáink, tegnap némi megütközéssel összegeztük az erősen átalakult várakozásokat, amelyek szerint aki világbajnok akar lenni, annak úgyis mindenkit meg kell vernie, ezért mindegy, ki következik a negyeddöntőben.
Hát egyáltalán nem mindegy. Ezért némi megnyugvással fogadhatjuk, hogy csapatunk legrosszabb esetben is harmadik, odaát, Metzben pedig Norvégia már mindenképpen első, a csütörtöki keresztbe játszáskor tehát az Európa-bajnokot, a földkerekség jelenleg leggyorsabb csapatát bizonyára elkerülik a mieink. Marad három lehetőség: Oroszország, Franciaország, Angola. Mindhárom más és más kockázatot rejt magában. A vb-címvédő fizikálisan bombaerős, majdnem áthatolhatatlan a belső védőfala, de rapszodikus; a házigazda eddig harmatos – legutóbb 31-20-ra kapott ki az oroszoktól –, de ha tizennégyezren biztatják a Bercyben, és a játékvezetők támogatását is élvezi, bárkire veszélyes lehet; Afrika legjobbja sokkal keményebb vetélytárs, mint azt a hagyományok alapján hinnénk, és meccs közben szembesülni az ilyesmivel gyakorta bénító hatású.
Válogatottunk azonban szerencsére nincs abban a helyzetben, hogy ellenfelet választhasson magának. Ma 16.30-tól a Koreai Köztársaság ellen nem kombinálni kell, hanem nyerni, és az ezt az összecsapást követő német–román rangadó majd meghatározza a helyezéseket. Metzben Norvégia első és Franciaország negyedik helye kőbe vésetett, a másodikat és a harmadikat az oroszok és az angolaiak osztják el egymás között. Németh András szövetségi kapitány ezúttal is fontolva halad, egyelőre csak a mai riválisra koncentrál, és így vélekedik róla: ,,Az utóbbi években nem annyira jók a koreaiak, mint korábban, az olimpia előtt nem sikerült az előzőkhöz mérhető generációt felépíteniük. Ezt pontosan jelzi, hogy visszahívták a harmincöt éves irányítójukat, ami korábban egyáltalán nem volt jellemző rájuk.” De ettől még egy meccset bármikor hozhatnak, különösen, ha az életük múlik rajta, és az olimpiai kvalifikáció esélyének megőrzése számukra majdnem ennyit jelent.
Nekünk, magyaroknak viszont a negyeddöntőbe kerülés hozadékaként máris megvan az indulási jog a pekingi selejtezőn, ám ezt nem ünnepelnénk hosszasan. Hisz az előző három olimpián és két vb-n négy érmet nyert társulattól ennyit el is vártunk. A románok feletti sikert ellenben sokáig emlegetjük majd, de most még egy kiadós hurrázásra sincs idő. Ok azonban igen, ezért Németh András is kiemelte a vasárnapi vacsora után: az ő vezetésével még sohasem győzte le a válogatott Romániát, sőt tehetjük hozzá, a Ramnicu Valceát is trenírozó Gheorghe Tadici ezúttal hódolt be először a magyaroknak. Nehéz szívvel is tette, a játékvezetőktől kezdve mindenkit kárhoztatott, csak saját ténykedésére nem akadt szava. Pedig kezdeti, bántó magabiztossága után úgy kapkodta le és fel a játékosait, mintha itt a piros, hol a pirost játszana. Hiába, a románok számára még mindig különleges alkalom és ösztönzés magyarokkal mérkőzni, de mivel az idén a győriek, tavaly pedig a ferencvárosiak jártak nyári túrán Erdélyben, most már ők is tudják, mitől egyedi ez a párharc. Kirsner Erika például azt üzente Székelyföldre: nem felejtik a Hargita megyében töltött napokat, és pontosan átérezték, az ottaniaknak mit jelenthet ez a győzelem.
Kevésbé fennkölten, szakmai alapon ugyanakkor kijelenthetjük, nem történt egyéb, mint amire előzetesen legszebb reményeinket alapoztuk: ha Pálinger, Görbicz és Tóth egyszerre remekel, a többiek pedig hoznak egy jó átlagot, a csillagos ég a határ.
És nem láttunk még olyan csapatot a vb-n, amely egészen addig érne fel.