Rejtjeles biblia

A közelmúltban az olasz bűnüldözés valóban átütő eredményt ért el a maffiaellenes harcban azzal, hogy egyelőre nincs vezetője a Cosa Nostrának. Ám eközben egy jelentés Olaszország első számú vállalataként emlegeti a „maffia részvénytársaságot”. Vajon ez a kimutatás, amelynek számadatai inkább alábecsültek, mint túlzók, nem szúr szemet Brüsszelben az Európai Unió illetékeseinek?

Azon a november eleji napon Salvatore Lo Piccolo kezén akkor csattant a bilincs, amikor fontos bizonyítékokat akart megsemmisíteni: letartóztatásakor épp azon igyekezett, hogy a nála lévő iratokat lehúzza a vécén. Elkésett. A rendőrség különleges maffiaellenes osztagának, az SCO-nak a kommandósai egy tanácskozáson ütöttek rajta a Palermo nyugati részén fekvő házban. Lo Piccolo másfél évig volt a szicíliai maffia első embere, a főnökök főnöke, a capo dei capi. Bár a hatóságok elől több mint húsz évig sikeresen bujkált, úgy látszik, maffiafőnökként egyre kevesebb idő adatik meg a bűnözőknek. A Palermo egyik külvárosát ellenőrző Torretta klán feladata lett volna biztosítani a 65 esztendős keresztapa védelmét. A közelmúltban a maffiavezért háromszor – hajszál híján – ki tudták menteni szorult helyzetéből. Negyedszerre már nem volt kiút.
„Szeretlek, papa!” – mint egy érzelgős amerikai filmben, ezzel a felkiáltással búcsúzott a harminckét esztendős fiú apjától. Természetesen a fiatalabb Lo Piccolóra, Sandróra, csakúgy, mint a vele együtt letartóztatott két másik maffiavezetőre is, hosszú börtönévek várnak. Salvatore a hetvenes években testőrként kezdte pályafutását a szicíliai bűnszervezetben. Az 1980-as évek elején a szervezet élére kerülő Toto Riina utasítására több gyilkosságot elkövetett. Amikor 1993-ban Riinát, a „dühöngő vadállatot” – amely becenévre igencsak rászolgált – a hatóságok elfogták, a korábbi testőr a helyére lépő Bernardo Provenzanóval is jó kapcsolatokat ápolt. Ha Bernardo bácsival, ahogy arrafelé nevezték, Zio Binnuval, a Traktorral valami történne, Salvatore volt az egyik esélyes, hogy átvegye a helyét. Provenzanónak nem volt arany-Rolexe, nem volt luxusnyaralója, sem konvojnyi behemót autója. A világ leggazdagabbjaival mérhetné magát, mégis szegénységben élt. Egyvalamije azért akadt: a hatalom. Mindenesetre másfél évvel ezelőtt, amikor Provenzanót letartóztatták egy Corleone melletti birkapásztortanyán, a jóslata nem jött be. Az őt elfogó rendőröknek az utódlása miatt kirobbanó lehetséges maffiaháborúra utalva ezt mondta: „Fiaim, nem tudjátok, mit tesztek!”
Az örökösödési háború elmaradt, Salvatore Lo Piccolo lépett előre, nagy vetélytársa, a nyugat-szicíliai Trapaniból származó 47 éves Matteo Messina Denaro nem szólt bele a kupolának, a maffia csúcsszervének döntésébe. Denarót – aki jelenleg is szabadlábon bujkál – a jól értesültek az új nemzedék tagjai közé sorolják: ő már nem elődjei visszafogott életét éli, állítólag szórja a pénzt, és nem veti meg az örömöket, az éjszakában Ferrarival jár, kaszinólátogatásairól híres.
Vajon a ma is virágzó szervezet élén ugyanolyan simán megy a vezetőcsere, mint legutóbb? „A maffiát lefejeztük – jelentette ki Lo Piccolo letartóztatása után Pietro Grasso nemzeti maffiaellenes főügyész. – Azt nem állítom, hogy nem él tovább, de bizonyosan szétziláltuk a szervezetet, amelynek a jövőben sokkal nehezebb lesz a mozgása.”
Talán éppen Denaro és társai viselkedése miatt hordta Salvatore Lo Piccolo barna tárcájában az írógéppel, csupa nagybetűvel írt lapokat, amelyeket a La Repubblica olasz napilap fakszimilében tett közzé. A maffia „tízparancsolatának” is nevezett irományról még azt sem tudjuk, hogy kitől származik. Vajon Lo Piccolo vetette papírra a Cosa Nostra „etikai kódexét”, vagy sokkal korábbra datálható a Tiltások és kötelességek címre keresztelt irat? (Lásd keretes írásunkat!)
Aprócska lapokon, úgynevezett „pizziniken” gyakran üzennek egymásnak ma is a maffiózók. Már rég rájöttek arra, hogy az elektromos eszközök megbízhatatlanok, azaz mégis megbízhatók, mégpedig elsősorban a nyomozó szerveknek, az egész hálózat felett rendelkezőknek. Telefont, számítógépet tilos használni, ugyanis ezek az eszközök mindenhol „nyomot hagynak”, amelynek egyszerű utánajárni. Így marad az ősidőktől bevált pizzini, amelyen nagyrészt rejtjelezve küldik az üzeneteket. Bernardo Provenzano juhásztanyáján több mint négyszáz apró levelet találtak. De még ennél is nagyobb fejtörést jelent a bűnüldöző szerveknek, hogy megfejtsék a félig analfabéta maffiavezér bibliáját. Valódi szentírásról van szó, több mint 1400 oldalas, és majd minden lap alján, oldalán jegyzetek. Az olasz bűnüldöző szervek – mindenféle csúcstechnikai eszközt igénybe véve – ez idáig nem tudták megfejteni azt a rejtvényt, amelyet az általános iskolát nyolcéves korában elhagyó bűnöző adott fel. Lehet, hogy a kezükben van több tíz évre visszamenőleg a Cosa Nostra által elkövetett bűncselekményeknek, a szervezet tagjainak, szimpatizánsainak a listája, és tehetetlenek az azt feltáró kód megtalálásában?! Az olaszok már nemzetközi segítséget is kértek, jelenleg az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda, az FBI próbálja meg szólásra bírni a corleonei bibliát.
Van olyan állítás is, amely mindenki számára érthető: a maffia Olaszország legnagyobb „vállalata”. Ez a megállapítás a Confesercenti nevű, olasz kereskedőket tömörítő szervezet éves kiadványában látott napvilágot. Az egész Olaszországban működő tömörülés 270 ezer bejegyzett tagjából 160 ezer fizet védelmi pénzt a maffiának, mintegy 90 milliárd euró értékben. Ez több, mint 22 000 milliárd forint! Ezzel az összeggel az olasz maffia – amelybe ebben az esetben bele kell számolni a szicíliai Cosa Nostrát, a nápolyi Camorrát, a calabriai ’Ndranghetát és a pugliai Sacra Corona Unitát is – az ország legtehetősebb vállalkozásává nőtte ki magát. Arról nem is beszélve, hogy ha ehhez az összeghez hozzávesszük még a kábítószerpiac bevételeit is, amely önmagában 40–50 milliárd euró, elképesztő számokat kapunk. Ehhez jön még a 7,4 milliárd eurónyira taksált, főleg DVD-hamisításból eredő összeg, és a zsarolásokból is befolyik úgy 4,6 milliárd euró.
A fent említett 160 ezer kereskedelmi egység közül 132 ezer Dél-Olaszországban tevékenykedik, ahol öt kereskedőből négy fizet védelmi pénzt. Egy Palermo központjában, azaz Szicília fővárosában lévő elegáns luxusbutiknak a „pizzója” – a maffia adója – úgy havi 700–1000 euró között mozog. A külvárosi üzletek „védelméért” is elkérnek havonta 400–500 eurót, míg egy nagy szupermarket biztonságáért 3000–5000 euróval könnyítik meg a tulaj pénztárcáját. Nápolyban a Camorra még a piaci árusokra is kidolgozta árrendszerét: aki éves tevékenységet folytat, annak naponta öt eurót kell fizetnie, ha csak esetenként árul, akkor tízet. Aki nagyon nyakaskodik, annak számolnia kell a következményekkel: kisebb tűzesetek történhetnek az üzletében, esetleg reggel, amikor bemegy, kirabolva találhatja a boltját. Ilyen „szabotázscselekményből” naponta számtalan történik Olaszországban.
Ma már nemcsak a kiskereskedők fizetnek, hanem szinte az egész szolgáltató ágazat, sőt még az igazán nagyok is. A jelentés csupán néhány nevet említ, amelyek természetesen mind cáfolják a tényt, hogy érintettek lennének a bűnszervezet pénzelésében. A listán szerepel az Italcementi olasz cementgyár, a Condotte SpA és az Impreglio autópálya-építő cégek, amelyek Calabriában végeznek nagy fejlesztéseket, a 3 Italia telefonos cég, a Granarolo tejipari vállalat és a Club Méditerranée üdülőfalu-komplexum.
A pizzo korábbi szakadatlan emelkedésének egyébként Provenzano „uralkodása alatt” szabtak határt, mondván, inkább fizessen mindenki kevesebbet, de akkor mindenki tejeljen! Riina vad leszámolásai után – ő ölette meg 1992-ben Falcone és Borsellino vizsgálóbírót – Bernardo bácsi meghonosította a „láthatatlan”, de üzletileg virágzó maffiát. Ma már a Cosa Nostra esetében alig hallunk véres gyilkosságokról, Provenzano alatt minden maffialeszámolásról előbb a kupolának kellett döntenie.
Megszelídült a szicíliai maffia, most már inkább „tisztességes üzletemberként” akarják tovább forgatni a pénzt? Vannak erre utaló jelek. A kemény mag – a Cosa Nostra mintegy 120 családból áll, ötezer tagja van – fiai és lányai nyugat-európai egyetemeken tanulnak, sőt sokan közülük már végeztek is. Ők keveset tudnak – ha egyáltalán sejtenek valamit – a család maffiakapcsolatairól. Rájuk már nagyvállalatok irányítása vár, amelyek talán titokban rég a család tulajdonában vannak. A családi típusú vállalkozás már a múlté, helyette egyre inkább multinacionális képzettségű irányítókra van szükség még a bűnszervezetekben is.
Az öregek, akik a hatalmas tőkét összehozták, többnyire börtönben ülnek, nekik igencsak hiányoznak a „megérdemelt” nyugdíjas évek. Ezért időről időre olyan hírek jelennek meg az olasz lapokban – épp legutóbb a maffiaügyekben rendkívül jól értesült La Stampában –, hogy a börtönben lévő maffiafőnökök hajlandók lennének tárgyalni az állammal a fegyverletételről. Mármint arról, hogy a maffia befejezi a fegyveres harcot. Cserébe büntetésük mérséklését, jobb börtönelhelyezést kérnek. Állítólag tíz éve folynak erről titkos egyeztetések, de mindeddig eredménytelenül. A torinói lap szerint most a javarészt életfogytig bebörtönzött maffiózók azt szeretnék elérni, hogy e témáról tanácskozást tarthassanak a börtönben. A Stampa cikke is csak feltételezésről ír, amelyet azonban nem kell véglegesen lesöpörni az asztalról.