Sokszor írtunk már arról, hogy kihalnak, elfelejtődnek a szavak. A mai fiatalok nemcsak az előző rendszer olyan szavait nem ismerik, mint a kolhoz vagy a kulák, de olyanokat sem, mint a vájár vagy a pulya. A legutóbbi retorikaórán az derült ki, hogy sosem hallották a turpisság, turpis szavakat.
Az ügyállások tanáról, azaz a státustanról volt szó az órán. Arról, hogy az ügy milyensége fontos, mert az határozza meg a beszéd fajtáját, szerkezetét és stílusát. Az ügyeknek pedig van erkölcsi fokuk; eszerint van becsületes, becstelen, kétes (keverednek benne a becsületes és a becstelen elemek), homályos (tulajdonképpen bonyolult) és jelentéktelen ügy. A nagy Quintilianus ezekhez hozzátette a nagyon ronda ügyet, s erre mondta, hogy turpe. (Hadd ne mondjak most példákat.) A latin turpis, turpe melléknév jelentése csúnya, rút, éktelen; gyalázatos, csúf, erkölcstelen, fajtalan, parázna. Valami olyasmi, amit rettenetes hallani is, látni is, amitől visszariad az emberek lelke. Egyértelműen elítélő, kemény tartalma van (egyébként a szó hangzása sem kellemes).
A magyarban 1598-ból van az első adat a turpisság szóra, s etimológiai szótárunk azt tartja, hogy a turpisság főnév a turpis melléknévből keletkezett, létrejöttére hathatott a hamisság főnév, amely a hamis melléknévből származik. Természetesen latin jövevényről van szó. Két dolog azonban elgondolkoztató.
A magyarban a turpisság jelentése megenyhült, sőt valamiféle kedvesség, játékosság is belelopódzott. A hétkötetes értelmező szótár így jellemzi: huncutság, megtévesztés, félrevezetés; mesterkedés, ravaszkodás, huncut cselekedet, például: Kisül a turpisság, Valami turpisság van a dologban, Mosolyogtak a helyes magyarázaton és a világosan leleplezett turpisságon (Ambrus Zoltán); Valami turpisságban jár, A rendőrség rájött a turpisságra, és a jómadár ellen eljárás indult. Mikszáth írja: Nem adtam volna sokért, ha ezt a sok turpisságot én követtem volna el.
Kovalovszky Miklós furcsállja (Magyar nyelv), hogy a turpis melléknevet nem ismerik szótáraink, viszont ismerik a nyelvjárások – idéz is adatokat –, sőt a nyelvjárásokban a turpisz még pisze orrút is jelenthet. Ady használta egy cikkében a turpis melléknevet, minden bizonnyal szülőföldjén hallotta. Én is hallottam gyerekkoromban, hogy huncut kisgyerektől kérdezték: No, mit találtál ki megint, te kis turpis?
Persze érdekes, hogy a kifejezetten negatív latin szó jelentése szinte játékossá vált a magyarban. Kovalovszky egy anekdotát idéz: „Egy huncut diák néhány jó falat reményében így szólított meg egy öregasszonyt: »Édes turpis öreganyám!« Az, dicséretnek vélve az ismeretlen latin szót, ezt felelte: »Oh, édes fiam! Voltam valaha, voltam! De oda van már nékem minden turpisságom!«”
Lehetséges, hogy a szót a diákok terjesztették el a nép körében. A latin grammatikákban gyakran a „turpe auditu” – hallani is ronda – volt a példa a supinum ablativusára (olyan szerkezetről van szó, mint a közismert horribile dictu = még kimondani is szörnyű). Megtanulták, mondták, tréfálkoztak vele: lehetséges, hogy így enyhült meg a szó jelentése. Vagy mi minden gonoszságból huncutságot csinálunk?
Akárhogy van is, akár ismerik a szót, akár nem, jó, ha előbb-utóbb kiderül minden turpisság, mert azért az nem egészen jóravalóság.
origo.hu
Mutatjuk, hogyan került Gyurcsány és a Momentum a totális süllyesztőbe
