A battonyai polgármester aranyszája

Olvasónktól
2008. 01. 20. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagyon régen, az azóta Atlantisszá vált Jugoszláviában élt egy Lepa Lukity nevezetű, sokat próbált műnépdal-énekesnő, akit magyarul Lukity szépasszonynak lehetne nevezni. Népszerűségét számos tévéinterjú növelte és igazolta, s az egyik beszélgetés során megkérdezték tőle, ki a kedvenc írója. A hölgy zavart mosollyal válaszolta, hogy sok írót kedvel, de leginkább talán Tolsztojevszkijt.
Ez a családi kedvenccé vált történet jutott eszembe néhány hete, amikor egyik tisztes, ősz hajú honatyánk azzal a lehetőséggel került reflektorfénybe, hogy nem szavazza meg a kormány társadalombiztosítási törvényét. Amikor azt kérdezték, mi lehet a kimenetele a szavazásnak, a honatya szerényen felelte: „Hát, kérem, nem vagyok én Notredámusz.” Nos, a Notredámuszok napja mégis eljött, s a törvényt hiánytalanul megszavazta a parlament. Utolsó lehetőségként mindenki abban bízott, hogy Sólyom László Alkotmánybírósághoz utalja a törvényt, s jól érzékelhető a csalódás – furcsamód minden oldalról –, hogy elnökünk „csak” a Tisztelt Ház elé utalta vissza a dokumentumot. A sajtó – többek között a Magyar Nemzet január 7-i száma is – úgy értelmezi, Sólyom úr „megkegyelmezett” a baloldalnak.
A döntésnek azonban lehetséges más értelmezése is. A szavazás előtt ingadozó – ezért néhány napra hőssé avanzsált – honatyáink és honanyáink az ülésteremből kilépve úgy magyarázták gombnyomásukat, hogy az ülés előtt kormányelnökünk elbeszélgetett velük. Volt, aki arra hivatkozott, hogy megfenyegették, volt, aki úgy nyilatkozott, hogy meggyőzték a kormányelnök szavai, s volt, aki egyszerűen kibújt a szavazás alól. Ezek a képviselők, ha Sólyom úr Alkotmánybírósághoz küldi a törvényt, s az Alkotmánybíróság elutasítja azt, Isten és ember (értsd: kormány és választópolgár) előtt tisztán álltak volna: kényszer hatására cselekedtek, vagy megtévesztés áldozatai lettek. Az utóbbi annál hihetőbb lett volna, mivel mindenki tudja, hogy a törvény szövegét teljes egészében egyetlen képviselő sem ismerte.
Nos, én úgy értelmezem, Sólyom úr nem volt hajlandó felmenteni e tisztes urakat és hölgyeket. Azzal, hogy visszautalta a törvényt a parlament elé, időt és lehetőséget adott a képviselőknek, hogy gondolkodjanak, tájékozódjanak, de leginkább olvassanak, s immár ennek birtokában újra gombot nyomjanak. Vagyis erősítsék meg, vállalják fel a szándékukat s Isten és/vagy ember előtt, arccal és névvel szignózzák végső, egyik oldal felé mindenképpen kényelmetlenné válható döntésüket. Gombnyomásuk így végső soron saját sorsukról való döntés is: a kormányfőnek óhajtanak-e kedvében járni, vagy polgármesterként, politikusként, pártfunkcionáriusként a saját szavazóiknak. Mert a kettőt igen nehezen lehet már összhangba hozni.
Meg sem írtam volna azonban mindezt, ha nem érintené az irodalmat. Victor Hugo Quasimodója A párizsi Notre-Dame című regényben mélyen érző, de öntudatlan, felelős cselekvésre képtelen szörnyeteg, míg Nostradamus csodálnivaló filozófus és látnok volt. Alakjukat összegyúrni többféle módon lehet, a játék, ha az lenne, tetszene, mint ahogy Tolsztojevszkij is tetszett annak idején. Azonban itt, most, így, velük, nincs kedvem játszani.
Hász-Fehér Katalin
Szeged

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.