A hülyeségre szoktatás stációi

Bármennyire is röhej: éjszakai lokál internetes megjelenítésétől az elavult, de drága diszkóvilágításig mindenre van közpénz. Egyetlen alapelvet azonban betartanak: aki nem hithű kormánypárti, annak egy megveszekedett fillért sem! Ahogy 2008 elindult, abból látnivaló: ott folytatódik minden, ahol a múlt évben abba sem hagyták

Bővelkedett a magunk mögött hagyott esztendő a kormányzati baklövésekben, ordító hibákban. Ha nem Magyarországról lett volna szó, jóízűen tudtunk volna derülni a legtöbb képtelen, pancser döntésen. Így, a bőrünkön érezve viszont csak fékezett habzással mulathattunk a magát önkényesen baloldaliként számon tartó kabinet balfékségein. A legkülönösebb az, hogy saját, abszurditásba forduló döntéseiket nemhogy vállalják, de egyenesen büszkék rájuk. Horváth Ágnes egészségügyi miniszter maga mesélte el nevetve, milyen fejtörést okozott a katonai egységeknek, hogy az afgán tálibok által veszélyeztetett vidéken sem volt hajlandó megválni kiváló célpontul szolgáló rózsaszín retiküljétől. Ugyanígy semmi kivetnivalót nem találtak abban, hogy egy előképzettség nélküli, gyakorlatlan huszonéves embert nemcsak kineveztek vezetőnek az egészségügyi tárcánál, de még ki is tüntették – „több évtizedes munkája” elismeréseképpen. Az már csak hab a tortán, hogy a kitüntetett még el is hencegett, hogy mindenféle hülyeségeket szokott a világhálóra irkálni számítógépe előtt ücsörögve.
A kirívó sületlenségekért azonban a jelenlegi miniszterelnöknek sem kell a szomszédba mennie. Bizonyára azon is könnyesre tudtuk volna kacagni magunkat, ha egy afrikai országban történik meg, ahogy Gyurcsány Ferenc lezáratta a fél fővárost. Október 23-án – mint igyekszenek elfelejtetni velünk – azért nem lehetett közlekedni Budapesten, mert a botcsinálta kormányfő az Operaház zárt terében egy tízperces, nehezen megfejthető beszédre vállalkozott, rendőrök és biztonsági emberek gyűrűjében. Az elmúlt év tapasztalatai alapján megkockáztatható: mivel a balliberálisok nem képesek politológiai és közgazdasági értelemben komolyan vehető kormányzásra, kommunikációs agresszivitással pótolják a szaktudást. Végeredményben erőszakosan szeretnék megszoktatni az emberekkel a sokszor drámai következményekkel járó, a józan észnek ellentmondó melléfogásaikat. Ez a szemlélet azonban törvényszerűen újratermeli a blődségeket. Energiájuk, figyelmük ugyanis nem a tengernyi hiba korrigálására, orvoslására irányul, hanem a selejtes döntések elfogadtatására. A romboló metódusnak szinte zászlóshajójává vált az egészségügyi törvény, amelyet egyetlen szervezet sem támogat, és amelyben írd és mondd egy árva elem sincs, ami bármiféle társadalmi vagy szakmai rostán átment volna. Józan paraszti, de még urbánus ésszel is nehéz elhinni, hogy idős, beteg nyugdíjasok ellátásáért magánbiztosító cégek marakodnának, amelyek a világon mindenütt csak az üzleti profitot tartják szem előtt. Ugyanígy ez a gyerekesen rabiátus gondolkodásmód eredményezi az olyan, képtelenebbnél képtelenebb kampányokat is, mint hogy a tetszés szerint választható müzlivel, sült libacombbal, ágyak melletti széfekkel tennék bizalomgerjesztővé egészségügyi felforgató hadműveleteiket. Sokan elfelejtik, hogy Horváth Ágnes korábban is szívesen ragadtatta magát életidegen kijelentésekre. A svábhegyi szanatórium bezárása mellett úgy érvelt, hogy nem a jó levegő gyógyítja meg az asztmás gyerekeket. Sokakban már akkor kétségek támadtak, vajon honnan szerzett diplomát a politikusnő, amikor – a Ceausescu-féle elvek alapján – a legolcsóbb készítmények használatát tették kötelezővé mindenütt, még akkor is, ha az hatástalan vagy nem is gyártják. De a pirulák pattogatott kukoricaszerű szedését is elősegítették azáltal, hogy bárhol hozzájuk lehet jutni. Hamisítványok vagy – mint külföldön megtörtént – mérgezett orvosságok is előfordulhatnak, hiszen a szakképzetlen eladóknak most már fogalmuk nincs arról, mit árulnak. Itt érhető tetten a kiszolgáló média felelőssége is. Komolyan veszik az abszurdabbnál abszurdabb intézkedéseket, kijelentéseket, és mint reális alternatívákat tálalják a nagyközönségnek, pedig minden működő demokráciában nevetség tárgyává válnának a hasonlóan eszement történések.
Az erőszakos kormányzás másik példája a fejlesztési, támogatási rendszerek kabaréba hajlóan komolytalanná tétele. Arra is bizonysággal szolgált a magunk mögött hagyott esztendő, hogy az uralmon lévő társulat a pitiánerségben sem ismer lehetetlent, ha pénzről van szó. Kizárólag saját klientúrájának építésére ad összegeket, ez viszont azzal jár, hogy hihetetlen célokat támogatnak. Bármennyire is röhej: éjszakai lokál internetes megjelenítésétől az elavult, de drága diszkóvilágításig mindenre van közpénz. Egyetlen alapelvet azonban betartanak: aki nem hithű kormánypárti, annak egy megveszekedett fillért sem!
Ahogy 2008 elindult, abból látnivaló: ott folytatódik minden, ahol a múlt évben abba sem hagyták. Jelképértékű, hogy az esztendő első munkanapján olyan állapotok uralkodtak a vasúti közlekedésben, amelyhez képest Augiász istállója nyárspolgári miliőhöz hasonlítható. Az egészségügyi piramisjáték, a biztosítóknak már a törvény megszületése előtti korrupciós nyomulásának lelepleződése, majd szánalmas hazudozásokkal történő takargatása szintén ízelítőt ad a kormányzati folytonosságból. De ha belegondolunk, hogy a fővárosban egyetlen hómunkást, hókotrót sem lehetett látni a napokban, megint csak az abszurditás jut az eszünkbe. Egyáltalán mi működik ez alatt a kormány alatt? Már ha leszámítjuk az állam elnyomó funkcióját, ami a marxista világszemlélet szerint a legfontosabb. A Magyar Szociális Fórumnak nem engedélyezik két helyen sem egy tanácskozás megtartását. Egy általuk politikainak nyilvánított szakmai, civil rendezvénynek nem ad helyet sem a kancelláriaminiszter testvére által irányított kórház, sem pedig a balos territóriumnak számító Kossuth Klub. Nyomoznak a rendőrszakszervezet után, mert az merészelt saját honlapján arra inteni, hogy a rendőrök ne hajtsanak végre jogtalanságra – emberek öncélú, törvényellenes összeverésére szólító – parancsokat. A mentők kevesebb helyre tudnak kimenni betegeket szállítani, de a kabinet ragaszkodik ötletéhez, hogy minden kórházi ágy mellé széfet helyezzenek el. Vajon kinek annyira fontos a több száz millió forintos megrendelés? Közben az orvosok körmölhetik rogyásig a bizonylatokat a gyógyítás helyett, a BKV-pénztáraknál kígyóznak a sorok az újabb értelmetlen intézkedések következtében, az előre bejelentett APEH-os fenyegetések miatt pedig az emberek inkább a szomszédos országokból szervezik külföldi útjaikat. Egyáltalán: jobb a békesség alapon nagyobb vásárlásaikat is a környező államokban bonyolítják le. Egyrészt ma már Ausztria sem drágább, másrészt a kormány által dróton rángatott adóhatóság keze odáig mégse ér el. Az állam ezáltal egyre nagyobb adóbevételektől esik el.
A még hivatalban lévő kabinet arra szolgáltat bizonyságot, hogy nemcsak a materiális tárgyaknak lehet gyorsulása, hanem a szellemi leépülésnek is. Mintha Villon Haláltáncának modern, abszurd színházi adaptációjához adnának történelmi hátteret. Létezik, hogy pusztán bénázásról van szó? Egy szociálliberálisnak beharangozott, valójában liberál-infantilis együttes látványos tehetetlenkedéséről? Talán mégsem ennyire egyszerű a diagnózis. Látni kell ugyanis, hogy paradox módon a nagy disznóságokat úgy igyekeznek elfelejtetni, hogy újabb, még kapitálisabb marhaságokkal rukkolnak elő, és ez mintha működne. Nem árt észben tartani: az abszurditások megszoktatása minden korban a diktatúra előszobája.