M. Á.: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök meg tudta őrizni kormányfői posztját, ám nem tudta teljesíteni még a maga szabta célokat sem. Saját táborán belül is komoly kritikával viszonyulnak tevékenységéhez, hiszen a kormánytöbbség tavalyi döntései ellentétesek az MSZP programjával, ígéreteivel.
Sz. O.: Gyurcsány Ferenc korábban a baloldal megújítójaként jelent meg, 2007-ben viszont ez az imázs szertefoszlott. Egyre inkább úgy tűnik, válságmenedzsmentre koncentrál kormányfőként és pártelnökként is. Az MSZP-ben is egyre többen gondolják úgy: a miniszterelnök személye versenyhátrányt jelent a politikai küzdőtéren.
M. Á.: Kóka János volt gazdasági miniszter munkáját elégtelennek lehet értékelni, hiszen a vasúti szárnyvonalak megszüntetése, a tárca korrupciógyanús ügyei vagy a növekedés elmaradása jórészt az ő felelőssége.
Sz. O.: A decemberben távozó Kóka János az egyik legtámadottabb minisztere volt a kormánynak. Ennek oka az is, hogy tárcájának eredményét egzakt számok mutatják, amelyek viszont szinte minden területen nagyon rosszak. Számos csatát elvesztett az MSZP-vel szemben is, ez pártbéli és miniszteri tekintélyét is kikezdte. Pártpolitikusként igen nagy szerepe van abban, hogy az SZDSZ megítélése mélyponton van.
M. Á.: Szekeres Imre múlt évi tevékenysége pozitívabban értékelhető, mivel sikerült neki a biztonságpolitikát az ötpárti konszenzus medrében tartani, s bár akadtak korrupciógyanús ügyletek a honvédelmi tárcánál, a NATO szállító repülőgépeinek pápai bázisra telepítését sikerként lehet elkönyvelni.
Sz. O.: Szekeres Imre honvédelmi miniszter hamar ledolgozta azt a hátrányát, hogy nincs katonai múltja. Noha az ellenzék oda-odapiszkál neki, a haderőreform nem szerepel a hangosan kifogásolt miniszteri lépések között. Szekeresnek jót tesz, hogy a bulvármédia eszközeit is felhasználja tevékenységének népszerűsítésére.
M. Á.: Göncz Kinga jellegtelen miniszter, a külpolitikát valójában nem ő, hanem a kormányfő irányítja. A külügyminiszter egyszerűen elfelejtett például véleményt nyilvánítani az olyan nemzetpolitikai kérdésekben, mint az autonómia.
Sz. O.: A külügyi tárca körül nincsenek látványos botrányok, de maga Göncz Kinga sem fajsúlyos politikus. Gyurcsány Ferenc nem véletlenül bízta meg a tárca vezetésével: a külügyek terén jórészt a miniszterelnök elképzelései valósulnak meg. Noha 2012-ben hazánk lesz az EU soros elnöke, az erre való felkészülés még nemigen látszódik.
M. Á.: Lamperth Mónika a gyengébb miniszterek közé tartozik. A szabad iskolaválasztás megszüntetésével kapcsolatos kezdeményezésével irányította leginkább magára a figyelmet.
Sz. O.: Lamperth Mónikától Gyurcsány Ferenc többször is meg akart már szabadulni, de „csak” annyit sikerült elérnie, hogy az önkormányzati miniszteri tárcát elvette tőle. Minthogy ez a világ jelentette Lamperth valódi hátországát, a döntés kedvezőtlen helyzetbe hozta a miniszter asszonyt. A munkaügy és a szociális ügyek területén ráadásul nincs is valódi tapasztalata, ezért a miniszterelnök később talán könnyebben el tudja őt távolítani a kormányból.
M. Á.: Bajnai Gordon új önkormányzati miniszter túl nagy illúziót keltett a 8000 milliárd forintos fejlesztési pénzek vonatkozásában, ám az emberek nem látják az európai források hozadékát. Nem váltotta be a reményeket.
Sz. O.: Az uniós fejlesztési pénzek nem hoznak közvetlen népszerűséget a kormánynak; leginkább azért, mert ezekről a forrásokról akkor esik leginkább szó, amikor botrányok kísérik szétosztásukat. Orbán Viktor arról beszélt, hogy a hatalom ellopja az uniós pénzeket, rögtön ezután jött a Weiszenberger-ügy. Az uniós pénzekre épített, Bajnai Gordon-féle sikertörténet tehát könnyen visszafelé sülhet el.
M. Á.: Gráf József földművelésügyi miniszter sikeres évet zárt. Az agrártárca vezetője ugyanis jó válságmenedzselő és konszenzuskereső politikát folytatott, az Európai Unióban is kedvező feltételeket tudott kiharcolni az agrártámogatások vonatkozásában.
Sz. O.: Gráf József sem botránypolitikus, megítélése pedig a legjobbak közé tartozik, főleg az általa képviselt társadalmi réteg szemében. El tudta hitetni magáról, hogy szakértő politikus, szót ért a gazdákkal. Nincsenek jelentős médiaakciói, megítélésének alapja elsősorban az, hogy ellátogat azokhoz, akiknek az ügyét a kormányban képviseli.
M. Á.: Horváth Ágnes egészségügyi miniszter rendkívüli mértékben megosztotta a köz- és a szakvéleményt a népszerűtlen, társadalmi ellenállást is kiváltó intézkedéseivel. Ugyanakkor sikerének tekinthető, hogy végül kiállt tervei mellett a nagyobbik kormánypárt is.
Sz. O.: Horváth Ágnes elődjétől, Molnár Lajostól megörökölte a legnépszerűtlenebb kormánytag posztját. Az SZDSZ lényegében saját jövőjét tette fel az egészségügyi reformra. A biztosítási rendszer átalakítása során viszont komoly engedményeket kellett tennie az MSZP-nek, a reformok ráadásul rendkívüli ellenállásba ütköznek, kimenetelük pedig teljesen bizonytalan.
M. Á.: Veres János látszólag sikeres, hiszen az Országgyűlés elfogadta Magyarország költségvetését, a kormány pedig a megszorító intézkedéseket. A társadalom viszont nem fogadta el az utóbbit, mint ahogy a kormánypártok sem az adóegyszerűsítő terveket. A régóta megígért költségvetési hivatal sem állt fel.
Sz. O.: A gazdasági tárcához hasonlóan a Pénzügyminisztérium teljesítménye is számokkal mérhető. A számok pedig nem túl biztatók, Veres miniszter hitelességének sem a piacok, sem pedig a társadalom szemében nem tett jót, ahogyan a már önmagukban riasztó adatokat is közölte.
M. Á.: Hiller István az utóbbi időben konszenzusorientáltabb politikát folytatott még a tandíj kapcsán is a hallgatói önkormányzatokkal. Komolyabb botránya nem volt az általa vezetett Oktatási és Kulturális Minisztériumnak.
Sz. O.: Hiller István a szorosan vett pártpolitikától távol tartotta magát tavaly, és ügyesen választotta szét tárcájának két területét. A kultúrát illetően a nagy kiállítások, fesztiválok eredményeit sikerült jó médiakommunikációval a saját nevéhez kötnie, az oktatásban lévő feszültségeket viszont távol tartotta magától. Jellemző, hogy például tandíjkérdésben sem ő tárgyalt az érintettekkel, hanem államtitkára.
M. Á.: Fodor Gábor a legcsöndesebb miniszter, ami a nagypolitikát illeti, ugyanakkor a legaktívabb a szakpolitika terén. Láthatólag elkezdett egy „zöldarculatot” építeni magának.
Sz. O.: Környezetvédelmi miniszterként enynyire fajsúlyos politikus, mint Fodor Gábor, még nem ült a bársonyszékben. Fodor ráadásul nagyon jól használja a médiát, az SZDSZ iránti ellenszenv őt kevésbé érte el. Új irányt és kitörési pontot is nyújthat pártjának: a környezetvédelem a társadalom számára is „zöldüggyé”, egyszersmind liberális értékké tétele új irányt adhat az SZDSZ-nek. Ezen az úton akár Fodor lehet az, aki kivezeti a pártot a szakadékból.
M. Á.: Szilvásy György titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter Laborc Sándornak a Nemzetbiztonsági Hivatal élére való kinevezésével tette fel a koronát egész éves ténykedésére, ami egy folyamatos konfliktusforrás. Még a Gyurcsány-kormányban is nagyon gyengének lehet értékelni a munkásságát.
Sz. O.: Gyurcsány Ferenc Szilvásy Györgyöt mindenképpen meg akarta tartani a kormányban. A titkosszolgálatok kapcsán kifejtett tevékenysége támadások kereszttüzében áll. Gyurcsány Ferenc iránti lojalitása mégis befolyásos kormánytaggá teszi.
M. Á.: Kiss Péter is a sikeresebb miniszterekhez tartozik, ami a kormányzati munka koordinációját illeti. A Miniszterelnöki Hivatal komoly botrányokkal nem tűnt ki minisztersége idején, ellentétben elődjével, Szilvásy Györggyel.
Sz. O.: Kiss Péter az MSZP-ben továbbra is az első vonalas erős emberek közé tartozik, és kancelláriaminiszterként, illetve a kormánykabinet vezetőjeként is fajsúlyos politikus. Tekintélye megkérdőjelezhetetlen, és kikezdhetetlennek tűnik a pártban; talán ennek hatására döntött úgy a miniszterelnök, hogy jobb, ha „szem előtt van”.
M. Á.: Takács Albert – aki a rendészeti miniszterként megbukott Petrétei Józsefet váltotta – munkássága kudarcosnak nevezhető, hiszen tárcájához semmilyen pozitív hír nem köthető, a rendőrség társadalmi megítélése továbbra is negatív. Az újságírók elleni rendőrségi fellépés is rányomta a bélyegét megítélésére.
Sz. O.: Takács Albert egyértelműen Gyurcsány emberének tekinthető, pártbéli hátországa lényegében nincs. Megítélését nem javította, hogy a rendőri túlkapások kivizsgálását már országgyűlési biztosként sem nagyon szorgalmazta, miniszterként pedig végképp nem.
M. Á.: Draskovics Tibor a láthatatlan tárcavezető, egyelőre nem tudható, mit csinál. Egész egyszerűen nem világos, miért van szükség a munkájára és a tisztségére. Még azt az egyetlen reformot, az egészségbiztosításit – amit tavaly fogadtak el – sem az ő reformokért felelős hivatalában dolgozták ki.
Sz. O.: Draskovics Tibor a kormányzati igazgatás összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszterként korábbi kormánybiztosi munkáját viszi tovább, a szocialista párt berkeiben nem túl népszerű. Egyre inkább megkerülhetetlen figurának látszik.