Árucikk vagy édesanya?

A nő áruba bocsátja testét. Ki az utcán, ki egy luxusbár szeparéjában, ki pedig úgy, hogy belemenekül egy gazdag vagy jó állásának köszönhetően megállapodott férfival kötött házasságba. Sir Bernard Shaw drámájának alaptéziseként is tekinthetünk a fenti, kissé provokatív gondolatkezdeményre.

A némiképp szexista és a csalódásait magyarázni próbáló sommás férfifelfogás a prostituálódás különböző módjait a nők alaptermészetéből vezeti le. Elfeledkezik olyan archetipikus asszonyokról, mint Antigoné, Anna Perenna, Jeanne d’Arc, akiknek lelki hasonmásai ma is jóval többen vannak, mint a rossz útra tévedők. A Warrenné mestersége az alapgondolatot követően inkább ehhez közelít: a nők hátrányos helyzete, a férfiak elnyomó alapállása kényszerít sokakat, hogy a könnyebb utat járva testileg vagy lelkileg eladják magukat. „Igenis minden csinos, vagyontalan nő komoly pénzeket veszít azzal, ha százszázalékosan tiszta marad, vagy ha nem az anyagiak miatt megy férjhez” – írta a mester 1894-ben született művének magyarázatában.
A Valló Péter rendezésében a Nemzetiben játszott darab nehézkesen és vontatottan indul, a túlságosan is nagynak tűnő színpad, az indokolatlannak érezhető hallgatások a játéktér marginális részén zajló redundáns elemekre terelik a nézői tekintetet. A mintegy negyedóra után végül – a címszerepet alakító Udvaros Dorottya megjelenésével – szerencsésen felpörgő cselekmény a közönség figyelmét a dráma lényegi elemeihez vonzza. Udvaros Dorottya művészi jelenléte messze kiemelkedő a darabban: színészetének gazdag tárházát felvonultatva teszi élővé a kiöregedett luxus kéjnőtől a rafinált üzletasszonyon át a szülői ösztön hatására gyermekéért szívből aggódó, az elmúlás szelétől megérintett szerető édesanyáig mindent magába foglaló, rendkívül összetett Warrenné figuráját. Alakítása mellett kitűnően bontakozik ki Benedek Miklós Praedje, Rátóti Zoltán mint Sir George Crofts, akinek kiégettsége és romlottsága szinte uralkodik nemcsak a nézőtéren, hanem a kakasülőn is. Blaskó Péter remekül eltalálta a papos viselkedésű, szelídnek tűnő, de a lelke mélyén züllött lelkipásztor alakját. Nem tudjuk eldönteni ugyanakkor, hogy Sipos Vera Warrenné lányaként csupán ügyetlen iróniával tekint szerepére, és ezt próbálja meg túlzásokba menően érzékeltetni, vagy egyszerűen rosszul játszik. A befejező nagyjelenetben anya és lánya csap össze az alapvető erkölcsi kérdésekben vallott eltérő véleményüket hangoztatva. A veszekedéssé és végleges szakítássá fajuló vitában furcsa módon Warrenné győz. Nehezen dönthető el, hogy ez a rendezői szándék nyomán alakul-e így, vagy Udvaros Dorottya remek alakítása teszi sokkal szimpatikusabbá az anyát, és hiteti el velünk – Hamvas Béla szavaival élve –, hogy a nőnek mint csodának alapállása a dicsőség. Igaz, Sipos Vera erőtlen jelenléte nem teszi túl nehézzé az anya diadalát. Talán Valló Péter akaratát, egyébként adekvátnak tekinthető értelmezését sejthetjük rendezői cselként a dolgok mögött. Sajnálatosan hátrányára válik a darabnak a túl nagy játéktér, meggyőződésünk, hogy egy kamara-előadás szuggesztívebb lehetett volna. Az alapvetően jó rendezés, a nagyrészt kiválóan játszó színészek azonban bőségesen kárpótolnak minket a hibákért, az esetleges tévedésekért.