Kevés város van a világon, ahol azt éreztem, hogy akár évekig is tudnék ott élni, de Katmandu ezek közé tartozik. A Himalája lábainál fekvő, Magyarországnál másfélszer nagyobb ország élhető hely: a nyugati embernek olcsó, barátságos, szomszédaihoz képest kevéssé szemetes és kaotikus. Békés hinduk lakják, már ha a maoisták hagyják őket békében élni. Most éppen hagyják, a király 2006-ban – a tüntetések hatására – lemondott a teljhatalmáról, és többpárti demokráciát engedélyezett. Aki ide akar látogatni, annak igyekeznie kell – decemberben a képviselők megszavazták a monarchia eltörlését, így tavasszal várhatóan kikiáltják a köztársaságot. Még egyetlen mondat a politikáról: Nepál az egyetlen ország a földön, amelynek zászlója nem négyszögű: a korábbi lobogókat, két piros háromszöget forrasztottak egybe. Ezek a Himalája csúcsait, a bennük lévő nap és a hold az idő folyását jelképezik, egyben a buddhizmus szimbólumai is.
A legtöbben India felől érkeznek az országba, és mindjárt szembetűnik a különbség: tisztább, rendezettebb és olcsóbb déli szomszédjánál. Természeti értékei fantasztikusak: miközben a Föld területének alig 0,1 százalékát foglalja el, itt él a világ virágainak két, madarainak nyolc százaléka – utóbbiból több mint nyolcszázötven faj. Orchideából 319-félét számoltak meg, és a világon fellelhető 15 pillangócsaládból tizenegy itt is megtalálható. Akinek van rá energiája, elindulhat hatvan méter tengerszint fölötti magasságból, szubtrópusi környezetből, és százötven kilométernyi kutyagolás után elérhet a világ tetejére, a sarki hőmérsékletű Mount Everestre, 8848 méter magasságba.
A harminc amerikai dollárért adott vízumot (amellyel két hónapig tartózkodhatunk az országban) a határátkelőknél is kiválthatjuk, de legyen nálunk színes fénykép – ha nincs, a helyszínen meglehetősen borsos áron készítenek rólunk élelmes helyi vállalkozók. A reptéren ne fogadjuk el feltétlenül a taxisok javaslatait a szállásra – ők jutalékot kapnak a hoteltulajdonosoktól, így nem a legolcsóbba fognak vinni minket. Tegyük le a csomagunkat valahová, és induljunk el egy sétára a turisták kedvenc negyedében, a Thamelben, ahol éjszakánként háromszáz rúpiáért találunk kétágyas, egyszerű és tiszta szobát (ezer forintért kb. 360 rúpiát adnak – a szerző). Ha jó helyen választunk szobát, reggelente az olasz kávé és a német pékségben beszerzett sütemény mellett élvezhetjük a Himalája tizenkét, hétezer méternél magasabb csúcsának látványát is! Utána aztán induljunk el vásárolni – az itthoni sport- és túraboltokban negyvenezer forintért árult, lélegző anyagból készült kabátokat ott hat-nyolcezer forintért is megkaphatjuk, ha van türelmünk alkudozni. Örökmozgó típusú embereknek valódi beszerzőparadicsom ez: a termozokniért (itthon három-négyezer) háromszáz, a megerősített, itthon méregdrága túranadrágokért két-háromezer forintnak megfelelő rúpiát kérnek. És nem olcsó hamisítványok, hanem világmárkák premiertermékei – az olcsó munkaerő miatt ott gyártják őket.
Aki kultúrára vágyik, annak sem kell csalódnia. A városközpont egy része a világörökség része – a Durbar tér a XII. és XVII. század között emelt hindu és buddhista templomok, valamint paloták együttese, fantasztikus hangulattal. A várostól alig két-három kilométerre van a legrégebbi szent hely, a kétezer éves Swayambhunath sztúpához (vigyázat, rengeteg majom van a környéken, és előszeretettel rohannak el fényképezőgépünkkel vagy kistáskánkkal, hogy aztán – jó esetben – velünk cseréljék be banánra!), ahol többméteres hajkoronát viselő bölcsekkel is találkozhatunk. A hetvenhét méter magas dombról fantasztikus kilátás nyílik az egész Katmandu-völgyre. Ellátogathatunk Patanba is (ez sincs messzebb, mint öt kilométer), az Aranytető városába, ahol az egyik templom teteje aranyból, ajtói-ablakai pedig ezüstből készültek. Ha északnak indulunk (hat kilométer), nézzük meg a világ egyik legnagyobb sztúpáját, a nyolcszög alakú Boudhanathot. Az oldalára festett szemek és orr ma már az ország jelképévé vált, a pólótól a hűtőmágnesig számtalan helyről visszaköszön. Ha szerencsénk van, a kulturális barangolások közepette összefuthatunk az élő gyermek istennel, a kumarival is – őt kemény és bonyolult próbatételek során választják ki, hogy felnőtté válásáig istennőként tisztelhessék. Aki kíváncsi Buddha szülőhelyére, utazzon autóbusszal Lumbinibe (tizenkét óra a fővárostól), ahol a világ összes buddhista országa megépítette a maga templomát.
Ha van pénzünk, ne hagyjuk ki a hajnali sétarepülést az Everest körül. Igaz, hogy majd kétszáz dollárba kerül az egyórányi repülés, de lélegzetelállító élmény testközelbe kerülni a hófödte, nyolcezres csúcsokkal. Ha ennél is nagyobb kalandokra vágyunk, raftingoljunk egyet a gyors vizű hegyi folyókban, vagy nevezzünk be egy dzsungelszafarira a Chitwan vagy a Bordiya Nemzeti Parkban. Nézhetünk elefánthátról orrszarvút, szerencsés esetben tigrist is, és ott is lehet aludni az őserdő közepén. Hegyet is mászhatunk persze, de ne feledjük: egy bizonyos magasság fölött már dollárezrekbe kerülő mászási engedély kell, és ezt nagyon komolyan veszik a hatóságok.
Ha nem fáradtunk el eléggé a gyaloglásban, vegyük a nyakunkba az éjszakát a Thamelben. Minden sarkon találunk elképesztően olcsón árult lágy és kemény drogokat, de ne éljünk a lehetőséggel – a kitűnő ételek, a finom sörök és a tetőteraszokon felhangzó élő zene bőven elég a jó hangulathoz. Nepál a világ egyik legjobb bulihelye, és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az itt élő nagyszámú külföldi világcsavargó, akik világ körüli útra indultak ugyan, de több hónapja lehorgonyoztak Katmanduban.
európai unió
Képmutatás és kettős mérce
