A baranyai megyeszékhely volt polgármesterét érintő eljárást egy névtelen levélíró kérte a gyámhivataltól, de – ahogy azt a város jegyzője, Papp Judit közölte – a pécsi önkormányzat elfogultságot jelentett be az ügyben, ezért a közigazgatási hivatal a szekszárdi gyámhivatalt jelölte ki az eljárás lefolytatására. Ismert, hogy a Fidesz már hónapokkal ezelőtt felvetette, tárgyalni kellene a mandátum sorsáról, mivel a Toller Lászlót megválasztó pécsi kerületnek nincs igazi gazdája.
Bánki Erik, az ellenzéki párt baranyai országgyűlési képviselője szerint az állampolgároknak joguk van ilyen tárgyú bejelentéssel élniük, ha úgy látják, hogy amiatt ellátatlan a körzetük, mert cselekvőképtelen a képviselőjük. Az MSZP pécsi elnöke, Tóth Bertalan is viszszafogottan nyilatkozott: ő csak annyit mondott, a bíróság határoz a kérés jogosságáról.
A procedúra igencsak hosszúra nyúlhat. Első körben a gyámhatóság nyilatkozatot kér a közvetlen hozzátartozóktól (a törvényhozó nyilván azt a lehetőséget szerette volna kivédeni ezzel, hogy valakire alaptalanul ráfoghassák, hogy cselekvőképtelen), a családtagoknak ezt követően két hónapjuk van arra, hogy a bírósági per elindítását – a bejelentéstől függetlenül – ők maguk kezdeményezzék. Ha ezt mégsem teszik meg, a gyámhivatal viszont úgy látja, hogy az érintett személy képtelen saját ügyeinek vitelére, akkor orvos szakértői vélemény alapján hivatalból indítják el a bírósági pert.
Jó hír: megszűnhetnek a dugók az M7-esen
