Egyre láthatatlanabb

Akinek korábban volt szerencséje látni az Index internetes hírportál videóját a Blaha Lujza téri ifjú fosztogatóról – ahogy az általa elkövetett bűncselekményekkel hencegett, polgártársaink megkárosításával dicsekedett –, már azelőtt kinyílt a képzeletbeli bicska a zsebében, hogy a gyerek bűnöző ténylegesen kinyitotta a sajátját és szúrt. Pár ezer forintos mp3-lejátszóért döfte át egy másik gyermekember combartériáját.
A hatóságok ezután viharos gyorsasággal intézkedtek, és a 120 centi tömény erőszaknak elkeresztelt 12 éves böllért visszazsuppolták erdélyi famíliájához. Az ember nem tud szabadulni a gondolattól, hogy nem bűnmegelőzésről, hanem mentőakcióról volt szó: nehogy a korábban Krisztiánként, újabban G. Istvánként emlegetett haramiapalántát felnégyeljék, és elrettentésül kiszögeljék egy arra járó 7-es busz ajtóira.
Kétségkívül ez nem lett volna eurokonform megoldása a problémának, ám azok, akiknek a zsebében egyre inkább nyílik az a bizonyos bicska, lehet, hatékonyabbnak gondolják már az ítélkezésnek ezt a formáját, mint a magyar állam jelenlegi élet- és vagyonvédelmi tevékenységét.
Ez utóbbi ugyanis egyre láthatatlanabb.
Nem vagyok társadalomtudós, nem vagyok szociológus, és nem vagyok szakértője sem a fiatalkori bűnözésnek, sem pedig a „roma integrációnak” nevezett folyamatnak, ezért elméleti okfejtés helyett szerényen és némi bocsánatkéréssel csak annyit jegyeznék meg, hogy az utóbbi hét esztendőben háromszor törtek be otthonomba, vitték el majd mindenemet. És mind a háromszor már a helyszínelés során megnyugtattak az egyébként rendkívül udvarias és segítőkész nyomozók: ne nagyon számítsak arra, hogy bármit is viszontlátok évek munkájával megvásárolt értékeimből. Nagyon megnyugodtam persze, hiszen tisztában voltam azzal, két út áll előttem. Az egyik, hogy kezembe veszem az igazságszolgáltatást; ám belenéztem a tükörbe, és megállapítottam, nem hasonlítok Charles Bronsonra, így hamar letettem arról, hogy a józsefvárosi piacon beszerezzek egy vállról indítható rakétát. Nem maradt tehát más, mint a második út: hogy csendben lemondjak értékeimről, és tudomásul vegyem, hogy az állam pedig lemond arról, hogy megvédje polgárainak tulajdonát.
Tudom, megvetnek azért, hogy a saját és családom ügyeivel hozakodom elő ilyen vérzivataros időkben (lásd: a Blaha Lujza téren kiontott vér), de nem tudom megállni, hogy ne jegyezzem meg: egy közeli rokonom nem volt ilyen szerencsés. Pár esztendővel ezelőtt szolgálaton kívüli rendőrök érték tetten azt a férfit, aki e rokon gépjárművének felnyitását követően épp azzal foglalatoskodott, hogy szert tegyen az általa áhított autórádióra. Mivel sikerült megakadályozni ebbéli tevékenységében, az lett a vége, hogy a károsult még sokáig járt a bíróságra, mert kicsit elhúzódott az elég egyértelműnek tetsző ügy. A vádlott felvetése ugyanis, miszerint ő csak a tulajdonos zenei ízlésére volt kíváncsi, ezért dobálta ki a kocsiban talált CD-ket az ablakon, láthatóan megakasztotta az eljárást. Némi idő elment azzal is, hogy a tetten ért vádlott vitatta a megszerezni kívánt technikai eszközök értékét, és az erről folyó disputa hátráltatta az igazságszolgáltatás munkáját. Ám jogász sem vagyok, talán ezért állok értetlenül a kérdés előtt, miért húzódik egy ilyen ügy akár évekig.
A két történethez mindenki hozzáteheti a sajátját. Merthogy nem nagyon találkozom mostanában olyasvalakivel, aki ne tudna hozzátenni egyet-mást. Ezek az emberek – akik között jócskán akadnak olyan gazdák, akik már képtelenek megvédeni terményüket a tolvajoktól, és ezért inkább nem termelnek semmit, vagy olyan polgárok, akiket az utóbbi hónapokban támadtak meg az utcán szabadon garázdálkodó bandák – úgy gondolják, hogy talán az államnak kevesebbet kellene foglalkoznia integrációval, tanulmánykészíttetéssel és reformmal, és többet a magántulajdon védelmével, valamint a közrend fenntartásával.
Mert nem az előbbi feladatra, hanem az utóbbira szerződtünk vele.
Szóval sok-sok ötlet merült itt föl az utóbbi esztendőkben, hogy legyen reform, meg hogy találjuk ki újra Magyarországot, de én egyre inkább úgy látom, nem kell itt kitalálni semmit, ki van az találva, csak a törvényeit egykoron működtető egészséges jogérzéket és közerkölcsöt lepte be a por.