Egységes magyar fellépés a Délvidéken

Már most látszik, hogy nem kis politikai hasznot hoz a vajdasági magyar közösség konyhájára a közös jelölt indítása a szerbiai elnökválasztáson. A közös jelölthöz ugyanis közös program is kellett, amely mögé a pártok felsorakozhatnak. Mindezt meg is tudta valósítani az a közösség, amelynek pártjait az örökös civakodás és széthúzás elrettentő példájaként emlegették nemrégiben még a Kárpát-medencében.

Megszületett a megállapodás a közös programról is, a közös jelöltről is – Pásztor Istvánnak, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökének a személyében, és megalakulhatott a Magyar Koalíció, amely feltehetőleg nem csak a szerbiai elnökválasztásokra fogja szövetségbe a VMSZ-t, a Vajdasági Magyar Demokrata Pártot és a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségét. (A negyedik, a legkisebb párt, a Magyar Polgári Szövetség időközben kihátrált a koalícióból anélkül, hogy annak nagyobb visszhangja lett volna.)
Valójában ez volt a közös elnökjelölt-állítás igazi célja: az egység és a közös fellépés megteremtése. A vajdasági magyarok üdvözlik és várhatóan jutalmazzák is majd az eddig hiányolt és elvárt egység helyreállítását a politikai képviseletben. Ezzel együtt érezhetően nőtt a magyar közösség és érdekképviselet politikai súlya is a szerbiai politikai színtéren. A kampány lehetővé tette ugyanis, hogy szélesebb körben ismerjék meg a magyar pártok egységesen képviselt programját, törekvéseit.
A kezdeményezők politikailag azzal indokolták annak idején a közös magyar jelölt indítását, hogy miután az a választások első menetében erős támogatottságot szerez, követelésekkel léphet fel a második menetbe jutott szerb demokrata párti elnökjelölttel szemben. Pásztor István – aki nemcsak a magyar választókat, hanem más nemzeti kisebbségek tagjait és a Vajdaság autonómiáját fontosnak tartó szerbeket is igyekszik megszólítani kampányában.
Borisz Tadics támogatását ahhoz a feltételhez kötötte, hogy a Demokrata Párt elnöke tegye magáévá a délvidéki magyarok helyzetének javítását, többek között a területi autonómia megteremtését célzó követeléseket. Ez az elképzelés azonban több sebből is vérzik. Szerbiában az elnök nem rendelkezik olyan alkotmányos felhatalmazásokkal, hogy ilyen alkuba bocsátkozhatna, és ígéretet tehetne egy tizenkét pontos magyar program maradéktalan támogatására. Jelöltként tehát nem ígérhet meg olyasmit, amit aztán nem képes megvalósítani, és amit a magyar közösség be nem váltott ígéretként dörgölhetne az orra alá. Ezt Pásztorék is pontosan tudják. A magyar politikusok sem léphetnek fel tehát olyan követelésekkel, amelyek megnehezítenék a demokrata párti jelölt helyzetét és gyengítenék esélyeit a radikális ellenlábasával szemben. Ha nem jutnának megállapodásra, Pásztorék akkor sem szólíthatják fel a magyar szavazókat, hogy ne támogassák a demokratikus alternatívát, illetve ne szavazzanak a radikális párti Tomiszlav Nikolics ellen, de még arra sem, hogy ne menjenek el szavazni, hiszen mindenki tisztában van azzal, hogy szoros verseny várható, és akár tízezer szavazaton is múlhat az eredmény. Ezt a felelősséget senki sem vállalhatná. A magyaroknak ugyanis egyáltalán nem mindegy, hogy egy demokrata Európa-párti vagy egy nacionalista, Európa-ellenes politikus képviseli Szerbiát, azt az országot, amelyben élnek.
Borisz Tadicsék is pontosan tudják ezt, és azt is, hogy megállapodásra vannak ítélve. A második menetben a magyar pártok támogatni fogják – mi mást is tehetnének – a demokrata párti jelöltet, aki pedig – mi mást tehetne – megteszi az elvárt ígéreteket, ám nem biztos azonban, hogy ennek írásos formát is adnak majd. Nemcsak a magyar szavazatok miatt, hanem azért is, mert az Európa-opciót képviselő jelölt a második, döntő fordulóban nem kerülhet szembe a legnépesebb kisebbséggel.
A vajdasági magyarok a háborút már megnyerték, még ha csatát is vesztenének közben. Megvan a közös program, a Magyar Koalíció a nagyon fontos tavaszi helyhatósági és tartományi választásokhoz, és már tudni lehet, hogy ismét közösen indulnak az igazi megmérettetésen.
Az elnökválasztásokon való sikeres szerepléshez – legalább nyolcvanezres támogatottság – kellene, hogy a nemzeti közösség visszanyerje magabiztosságát is. Most nagy szüksége lenne rá.