Másodszor lopták el egy idős budapesti magángyűjtőtől Markó Károly Vénusz és Ámor, illetve Jupiter neveltetése című festményeit. Ezúttal az Elmű munkatársainak adták ki magukat a tolvajok, akik szerdán délután egyszerűen kisétáltak a képekkel a Várfok utcai lakásból. A Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnügyi főosztálya indított nyomozást az ügyben, egy 30 év körüli nőt és egy 40 év körüli férfit keresnek. Részletekről egyelőre nem kívánt nyilatkozni a rendőrség, de azt megerősítette: ugyanezt a két műalkotást három éve is elvitték. Akkor a Nemzeti Nyomozó Iroda találta meg őket sértetlenül néhány hónap múlva Miskolcon. A kilencven éven felüli tulajdonos 2004 decemberében azért engedte be gyanútlanul a tolvajokat, mert azok azt mondták, a Magyar Nemzeti Galériától jöttek. Bár javasolták a gyűjtőnek, hogy helyezze biztonságosabb helyre a festményeket, de nem tette meg.
A kiemelkedő jelentőségű, pótolhatatlan nemzeti értéknek minősített olajképek a galéria nyilvántartásában is szerepelnek, védett műkincsek lévén a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) gyakorol felettük felügyeleti jogot. Utóbbi honlapján már szerepelnek is az összes olyan adattal, amely segítheti azonosításukat. Buzinkay Péter, a KÖH műtárgy-felügyeleti irodájának vezetője kérdésünkre elmondta: a képek adatairól és a lopás tényéről tájékoztatták a műtárgykereskedőket és aukciós házakat is. Gyakran előfordul, hogy egy-egy értékes lopott tárgy árveréseken bukkan fel nem sokkal a bűncselekmény után. Markó Károly ezen alkotásait a KÖH 2006 májusában látta utoljára, amikor az alvilágot megjárt festményekből rendeztek kiállítást. A védett képek tartási körülményeit időről időre ellenőrzik a felügyelők, de például fokozott védelemre nem kötelezhetik a tulajdonosokat. Be kell viszont jelenteniük, ha eladják vagy máshová helyezik a képeket, azokat az országból nem vihetik ki és az állam elővásárlási joggal is rendelkezik.
Buzinkay szerint nincs kizárva, hogy a festményeket külföldre próbálják csempészni, de tény, hogy a Markó-képeknek itthon nagyobb az ázsiója. Egy-egy hasonló alkotását 6 és 22 millió forint közötti áron adják el mostanság az aukciós házak.
Honlapon az eltűnt művek. A Vénusz és Ámor, illetve a Jupiter neveltetése című képeket 1828-ban festette idősebb Markó Károly. Mindkettő olajjal készült és 28-szor 40 centiméter nagyságú. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal honlapján jelenleg 1338 lopott műtárgy szerepel.
Raúlhoz hasonlítják, „betegnek” tartják – íme, a Real Madrid legújabb csodafegyvere
