Kortársaink fényben és ellenfényben

Társalgási drámai költemény, szociohorror, mozgásszínházi (vers-) tárlat, posztmodernkori moralitásjáték, kosztümfikció – íme néhány műfaj-meghatározási kísérlet. Lezüllött part Médeia-anyag Táj argonautákkal (három alkotás összekapcsolása eggyé), Sirzamanze (halandzsakifejezés), FUSK (a svéd szó igeként becsap, rászed, főnévként bóvli, selejt, kontár) – ízelítő kortárs darabok címkínálatából. A táncosnő félidős terhes; a közönséget nemek szerint ültetik; a meztelen férfi szereplő polaroid géppel portrékat készít önmagáról, a fotókat kivetítik; a nézőket fekete függönnyel leválasztott folyosón a játéktérre vezetik; az első sorokban ülők feje fölött újcirkuszi művészek himbálóznak. A színészek a saját nevükön szerepelnek; vajon önmagukat alakítják? Már zajlik az előadás, vagy csak az előkészületekbe lettünk beavatva?
Színházi életünkben megszaporodtak e szokatlan, műfajhatár-átlépő kortárs bemutatók, melyek napjaink problémáira, társadalmi történéseire reflektálnak. Az évente tíz alkalommal megjelenő Ellenfény című folyóirat maga is összművészeti törekvéseket valósít meg: kedveli a zene-, a tánc-, a mozgás-, a viselet- és a hagyományos színház mezsgyéjét, bizarr kevercsét; s lapjain rendre magas szakmai nívójú írások és gyönyörű fotók találkozásának lehetünk tanúi. A decemberi számtól vidámabbak nem leszünk, hisz a bemutatott művek diszharmóniáról, totál nihilről, szürke tömegről, médiasztárokról szólnak. Morális válságról. És az önmagunkkal való elszámolás kikerülhetetlenségéről.
A Radnóti Színház ősbemutatóját, mely Térey János Asztalizene című szövegéből készült, Sándor L. István, a lap főszerkesztője elemzi. A darabban budai polgárok társalognak egy étteremben, 2007 februárjában, de az utcai zavargásokra utalások, illetve az elaggott pápáról való beszélgetések kitágítják, elbizonytalanítják az időt, 2006-ba helyezik az eseményeket. Budapest a Styx partján épült ördögi városként tűnik fel. Önálló betét a „húsz perc armageddon”, az augusztus 20-i vihar; innentől zavarodott össze a szereplők kapcsolatrendszere is: „Tavaly mindenkinek mindenki megvolt.” A végkicsengés kiábrándító: senkinek sem marad senkije. Kimlei Katalin egy zsámbéki Médeia- és három Phaedra-interpretációt ismertet. Sarah Kane Fédrája abba a Hippolütoszba szerelmes, amelyik egész nap tévét néz, és hamburgert eszik. A szex életpótlék, drog. Uwe Preuss találmánya két Médeia és két Iaszón; a Hevesi Sándor Színház Shakespeare-előadásában is megjelenik III. Richárd médiaképes tükörképe.
Lehet-e mai tapasztalattá tenni a mitikus múlt ikonjait? Az Ellenfény írásai bizonyítják: a kortársság lényegét tekintve nem időmeghatározás, hanem művészetszemlélet. Épp húsz színházi csábítás éri azt, aki az ajánlott számot áttanulmányozza.
(Ellenfény. Kortárs tánc- és színházművészet, 2007/10. Kiadja az Új Színházért Alapítvány, Jászberény. Ára: 395 forint.)