Egy, az uniónak véleményezésre megküldött, de hamarosan életbe lépő rendelet értelmében már nemcsak az új épületek létesítésekor, hanem a régebben épült lakások eladásakor, bérbeadásakor is már az idén kötelező lesz elkészíteni az ingatlan energetikai tanúsítványát. Az energiafogyasztást rögzítő ingatlan-zöldkártya kiállítása képzett szakemberek feladata lesz, akiknek körét az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium a Magyar Építész Kamarával (MÉK), valamint a Magyar Mérnöki Kamarával együttműködve határozza meg, a minősítés pedig a legkedvezőbb „A+” kategóriától egészen az „I” kategóriáig terjed. A nélkülözhetetlen dokumentum természetesen nem ingyenes, annak kiállítása függ a tanúsításra fordított munkaidőtől és a tanúsítási feladattól. A szakértők óradíja a jogszabály szerint 5500 forintig terjed, az új lakások vizsgálatára maximum két munkaórát lehet majd fordítani, míg a használt lakások esetében nem határoztak meg ilyen korlátot. – Lakásvásárló, lakásbérlő számára egyaránt fontos, hogy tisztában legyen a lakás energetikai tulajdonságaival, hiszen ez nagyban befolyásolja a lakás fenntartási költségét. A tanúsítás bevezetése az ingatlanpiacnak is érdeke, mivel objektív öszszehasonlítást tesz lehetővé a lakáspiacon. A kormányrendelet alapvető célja, hogy az épületek kevesebb energiát fogyasszanak, ennek eléréséhez eszköz az energetikai tanúsítvány – áll a szaktárca lapunkhoz eljuttatott közleményében.
Mint azt Medgyasszay Péter, a MÉK szakembere, a program egyik kidolgozója megkeresésünkre közölte, az ingatlan-zöldkártyát épületszerkezeti és geometriai adottságok alapján állítják ki, a két kulcstényező figyelembevételével sorolják be az ingatlanokat. Nem szükséges tanúsítvány üdülő, ideiglenes létesítmény, műemlék és helyi védelem alatt álló épület esetében. Szavai szerint nem szerencsés az új ingatlanok esetében meghatározott felbecsülési idő, mivel sok esetben technikailag megoldhatatlan ilyen rövid idő alatt elvégezni a munkát. A használt lakások energiafogyasztási felmérésénél ugyanakkor – a szakember szerint helyesen – nincs időkorlát, mivel ezeknél sok esetben nincsenek meg az épület tervei, így az épületszerkezet adottságait is meg kell vizsgálni. Medgyasszay elmondta, hogy a tanúsítvány tíz évre lesz érvényes, ám ugyanennyi idő elteltével a rendeletet is felül kell vizsgálni.
– A környezetvédelmi szempontok hangsúlyozása és az ingatlan adottságainak föltérképezése mindenképp üdvözlendő és támogatandó, ám azt nehezményezzük, hogy az új szabályozás újabb költségeket jelent a lakásukat értékesíteni szándékozóknak, akiknek eddig is rendkívül magas illetékeket kellett megfizetniük – hangsúlyozta érdeklődésünkre Mádi László, a Fidesz szakpolitikusa. Úgy látja, a rendelet bevezetése mellett fontos volna végre a lakáseladás terheit csökkenteni, valamint garantálni a minőségi szakértői véleményt is, mivel a mostani szabályozásban sajnálatos módon lehetőség nyílik arra, hogy a fizetés ellenében tényleges szolgáltatás ne történjen. Mádi példaként említette a panelházakat, ahol a lakások és az épületszerkezet hasonlósága miatt félő, hogy érdemi munka nem történne.
Jó hír: megszűnhetnek a dugók az M7-esen
