A Hamász nem ismer el magára nézve kötelezőnek semmilyen békemegállapodást, amelyet Mahmúd Abbász palesztin elnök esetleg aláír Izraellel – közölte tegnap Iszmáil Radván, a Gázai övezetet fennhatósága alatt tartó iszlamista mozgalom szóvivője. Hozzáfűzte, Abbásznak nincs megbízatása arra, hogy a palesztin nép nevében beszéljen, ráadásul az egyezmény nem is felel meg a palesztin nép várakozásainak. A Hamász ezzel George Bush közel-keleti körútján tett bejelentésére reagált. Az Egyesült Államok elnöke szeretné, ha a számára népszerűségi vigaszágat jelentő izraeli–palesztin békeegyezményt még mandátumának 2009. januári lejárta előtt nyélbe ütné a két fél. Korábban kijelentette, Izraelnek fel kell számolnia a zsidó vadtelepeket, és ki kell vonulnia a megszállt palesztin területekről. Az elnökkel folytatott megbeszélése után a közel-keleti kvartett megbízottja, Tony Blair brit exkormányfő kijelentette, az egymás mellett létező izraeli és palesztin államon kívül nem létezik más megoldás.
Bush háromnapos izraeli tartózkodásának záróakkordjaként a jeruzsálemi Jad Vasem holokausztmúzeumba látogatott el, ahol Simon Peresz izraeli államfő és Ehud Olmert kormányfő társaságában virágot helyezett el a II. világháborús zsidó áldozatok emléke előtti tisztelet jeléül. Bush jelezte, májusban visszatér Izraelbe.
Az elnök a Perzsa-öbölben folytatja útját. Elsőként Kuvaitba érkezett, ahol fenntartásokkal fogadják, hogy az Egyesült Államok az öböl menti országok, így Kuvait támogatását akarja megszerezni Irán regionális befolyásának visszaszorításához.
Orbán Viktor: Európa bajai az ukrán háborúból erednek + videó
