Már gyűjtik a tb-mentő aláírásokat

Több szervezet megkezdte az aláírásgyűjtést annak érdekében, hogy népszavazás akadályozza meg a több-biztosítós egészségügyi rendszer létrehozását. A Fidesz és a Jobbik is támogatásáról biztosította az akciót.

Bákonyi Ádám
2008. 01. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tavasszal és az év végén is szavazunk? A házaspárnak a civil szervezetek által támogatott népszavazási kezdeményezése az egészségbiztosítás ügyében semmiképp sem érheti utol a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörléséért indított eljárást. Erről a három kérdésről ugyanis április végéig várhatóan dönteni fog a nép. A Fidesz másik három, még függőben levő kérdésével egyidejűleg vagy azoktól függetlenül az év végén, vagy a jövő év elején azonban új referendum tartható. Az egészségbiztosítás magánosításának megakadályozását célzó állampolgári kezdeményezést az Országos Választási Bizottság (OVB) és az Alkotmánybíróság (AB) hitelesítette ugyan, ám az ügyben még további lépéseket kell tenni ahhoz, kiírható legyen a referendum. Amennyiben négy hónapon belül, esetleg február 11-ig összegyűjtik a szükséges 200 ezer támogató aláírást, a szignókat a népesség-nyilvántartó hivatalnak meg kell vizsgálnia. Erre 45 napot ad a törvény. Az OVB ezután határoz arról, hogy kiírható-e a referendum. A választási bizottság döntése ellen bármelyik állampolgár három napon belül a Legfelsőbb Bírósághoz fordulhat, itt ugyancsak három nap alatt elbírálják a jogorvoslati kérelmet. Az ügy ezután kerülhet az Országgyűlés elé. A képviselők határozata ellen ezt követően bárki kifogást tehet az Alkotmánybíróságnál. Az AB soron kívül, de határidőktől függetlenül hozza meg a végérvényes döntést. A köztársasági elnök ezt követően tűzheti ki a referendumot, a kitűzéstől azonban a voksolásig legalább 43 napnak el kell telnie. A nép az AB végérvényes határozatától számított 90 napon belül dönthet. A leggyorsabb ügyintézés mellett is legkorábban októberre lenne kitűzhető a voksolás időpontja. A Fidesz és a KDNP a szoros határidők miatt a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj ügyével saját függőben maradt három kérdését sem várhatja be. Utóbbiak közül a kórház-privatizációról hamarosan dönteni fog az Alkotmánybíróság, hiszen az Országgyűlés december 17-én pótolta az alkotmánysértő mulasztást: Deutsch-Für Tamás képviselői indítványára beiktatta a választójogi törvénybe, hogy a népszavazás eredménye három évig köti a törvényhozást. Ugyanez mondható el a gyógyszerek patikán kívüli árusítása kapcsán is – ennek a kérdésnek nemrégiben már szabad utat adott az AB. A harmadik kérdésről, a gazdák termőföld-vásárlási jogáról a bírák a héten tartották a második tárgyalást. Tudni kell ugyanakkor, hogy mindhárom kérdéssel párhuzamosan alternatív kezdeményezések is szerepelnek. Politikai döntés kérdése tehát, hogy az ellenzési pártok továbbviszik-e a három függőben levő ügyet az AB döntései után. (K. A.)


Miután az Országos Választási Bizottság hitelesítette, az Alkotmánybíróság pedig jóváhagyta a felteendő kérdést, a Liga Szakszervezetek, illetve további tizenegy civil és szakmai szervezet megkezdte az aláírásgyűjtést annak érdekében, hogy népszavazás döntsön arról: az emberek akarják-e, hogy az egészségbiztosítási rendszerben üzleti érdekeltségű biztosítók vegyenek részt. A népszavazáson felteendő kérdés – amely egy magánszemély, Albert Zsolt és felesége nevéhez fűződik – úgy szól: Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarországon ne vezessék be a mindenki által kötelezően választandó, üzleti alapon működő több-biztosítós egészségbiztosítást?
*
A tb-mentő népszavazás nevű akcióban a szervezők a referendum kiírásához szükséges 200 ezer aláírást már február 11-re össze szeretnék gyűjteni, vagyis addigra, amikor az Országgyűlés újra szavaz a köztársasági elnök által a parlamentnek visszaküldött egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényről.
– Nem a népszavazás az elsődleges cél, hanem az, hogy az országgyűlési képviselők a választópolgárok akaratát végrehajtva nemmel szavazzanak – hangsúlyozták a szervezők, kiemelve, hogy egy Medián-felmérés szerint a lakosság 72 százaléka utasítja el a kormány terveit. Amennyiben ez nem történne meg, optimális esetben novemberre érhetnek el oda, hogy Sólyom László kijelölhesse a referendum időpontját. A Liga mellett a Munkástanácsok Országos Szövetsége, az Egészségügyben és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete, az Élőlánc Magyarországért Mozgalom, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, a Humanista Mozgalom, a Magyar Szociális Fórum, a Levegő Munkacsoport, a Magyar Orvosi Kamara, a Mentődolgozók Önálló Szakszervezete, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége és a Védegylet vesz részt az aláírásgyűjtésben, az ország minden pontján elhelyezett standokon gyűjtik a kézjegyeket.
– Támogatja az üzleti alapú több-biztosítós rendszer elutasítását célzó népszavazási kezdeményezést a Fidesz – jelentette be tegnap Pesti Imre, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője. Arra a kérdésre, hogy közreműködnek-e a referendum kiírásához szükséges aláírások gyűjtésében, a politikus úgy felelt: erre egyelőre nem kaptak felkérést, de nem tartja kizártnak. Pesti Imre leszögezte: a kormány által elképzelt több-biztosítós modellt elutasítják. Szerintük az egészségügyben a két kormánypárt osztozkodása zajlik. A szocialisták a kórház-privatizációban, míg a szabad demokraták a biztosítási rendszer magánosításában érdekeltek.
– A Jobbik Magyarországért Mozgalom lehetőségei szerint mindenben támogatja a népszavazásról szóló civil kezdeményezést – olvasható a párt közleményében.

IKSZ-akció a tandíj ellen. Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) rövidesen akciót indít, amelyben a tandíj ellen tiltakozva a szociális népszavazáson való részvételre ösztönzi a fiatalokat. Az IKSZ helyi szervezetei a következő hetekben szórólapot juttatnak el az ország minden egyetemére, főiskolájára és középiskolájába, amelyen felhívják a figyelmet a tandíjfizetési kötelezettségre. A szórólapon egy Gyurcsány Ferencnek, illetve az MSZP–SZDSZ-koalíciónak címzett, 150 ezer forint befizetéséről szóló csekk van, azon az SZDSZ 2006-os országgyűlési választási kampányából megismert név, Kovács Pisti olvasható.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.