Nagyhatalmi verseny a „vöröslő hajnalpír országáért”

A Himalája hatalmas hegyvonulatába amőbaszerűen benyúló államok, Arunachal Pradesh és Sikkim Indiához tartoznak, de Kína is örömmel látná őket a határain belül. A két legnagyobb nemzet közötti határvita miatt a háború veszélye is folyamatosan fennállt, fennáll e területeken, elsősorban India legkeletibb államában, Arunachal Pradeshben. Voltak is katonai összetűzések a térségben, ehhez képest az is nagy előrelépés, hogy Arunachal fővárosából, Itanagarból egy informatikaprofesszor vízumot kapott Pekingtől. Az pedig akár mérföldkő is lehet a két ország kapcsolatában, hogy december 20. és 28. között közös hadgyakorlatot tartottak kínai vidéken.

Peking fél évtizede követeli magának a nagyságrendre Magyarország-méretű Arunachal Pradesht, 1962-ben el is foglalta, de néhány hónapos háborúzás után kénytelen volt a haderőit visszavonni Tibetbe. Ettől még India szerves részének sem lehet mondani a térséget, Delhi – főleg a külföldiek előtt – zárt területként kezeli, fokozott katonai jelenlétet tart fenn rajta, és nemcsak az északi szomszéd miatt. Arunachal Pradesh ugyanis szeparatista mozgalmaknak is otthona, kultúrája egészen eltérő India többi részétől.
Barta Géza kulturális antropológusnak az utóbbi években volt alkalma bejutni ebbe az országrészbe (akárcsak Sikkim államba), többek között az ő tanulmányaiból tudjuk, hogy Arunachal Pradeshen körülbelül huszonöt törzs osztozik, és több mint száz nyelvet beszélnek errefelé. Lakói – az indiaiaktól eltérően – a mongolid nagyrasszhoz tartoznak, a buddhizmus követői; meghódításuk az angolok számára is csak részsikereket hozott a XIX. század második felében és XX. század elején. Az ellenállás következményeként nem lehetett bevezetni a térségben a brit közigazgatást, csak olyan rendszert, amely a törzsek hagyományos hatalmi, törvényhozói és jogi berendezkedéséhez idomult. India függetlenné válása után Gandhi és Nehru politikája tekintetbe vette a törzsi világ sajátos múltját, érdekeit és értékeit, példaértékű Nehru elnök kijelentése, amely szerint Arunachal Pradesh lakóinak „a saját útjukat kell járniuk”. Akkor még szövetségi területként kezelték e területet, de 1987-ben állami rangot kapott, Indira Gandhi nyomán ekkor született mai neve, ami anynyit tesz: „a vöröslő hajnalpír országa.” Húsz éve csaknem ismét kitört a háború India és Kína között, miután egy speciális magashegységi katonai alakulat kezdett el gyakorlatozni a térségben, indiai zászló alatt. Kisebb-nagyobb csetepatékat kialakítva állandóan szemben álltak egymással a felek, de 1993-ban szerződést írtak alá a béke és a nyugalom biztosítására.
Ám kínai térképek azóta is úgy ábrázolják az alpesi magasságú csúcsok államát, mint az ország részét. 2007 elején az Indiai Közigazgatási Szolgálat száztagú küldöttsége kínai látogatást tervezett, többek között egy Arunachal Pradesh-i tisztviselő részvételével, de Peking visszautasította a vízumkérelmét: miért kellene vízumot kérnie annak, aki a saját országába látogat? Válaszlépésként Delhi az egész küldöttség utazását lefújta.
Az év vége azonban a vízumügyben száznyolcvan fokos fordulatot hozott: indiai tudóscsapat keresett fel decemberben kínai felsőoktatási intézményeket, az India–Kína Szövetségi Központ programjának keretében. Az arunachali Radzsiv Gandhi Egyetem törzsi származású informatikusa is átléphette az indiai–kínai határt.
Hadászati téren is látszanak az enyhülés, sőt a fokozódó együttműködés jelei, annak ellenére, hogy a szomszédok viszonyát nem csak a határviták tették feszültté. Kína mindig is rossz szemmel tekintett India és az Egyesült Államok stratégiai kapcsolatára, legyen szó akár közös nukleáris programról, akár együttes hadgyakorlatok sorozatáról, amelybe beleillett a 2007-es, Bengáli-öbölben tartott hadi tengerészeti erőpróba is. Novemberben Sonia Gandhi, az Indiai Nemzeti Kongresszus Párt korábbi kormányfőjelöltje tárgyalt Kínában a szomszédok viszonyának helyreállítása érdekében, Peking egyelőre le is állt a nukleáris programra vonatkozó kifogásaival. A hónap végén pedig tizenkét- tagú kínai katonai küldöttség érkezett Indiába, és a felek egy december végi közös hadgyakorlatról állapodtak meg. Mindkét oldal százfős terroristaellenes egységgel képviselteti magát az első ilyen jellegű gyakorlatozáson, a kiszemelt helyszín kínai terület, a kijelölt cél pedig a tapasztalatok átadása indiai részről a lázongások és a terrorakciók elleni fellépésben. E gesztus Delhi számára nyilvánvaló politikai hasznot hozhat, segíthet például határainak elismertetésében.

Megnyíló határ Sikkimben. Nemcsak földrajzi, hanem politikai szempontból is hasonlít Sikkim állam Arunachal Pradeshhez. India Sikkim jóvoltából Bhután és Nepál között is beékelődik a Himalájába, így a világ harmadik legmagasabb csúcsa, a 8597 méteres Kancsendzönga is félig az övé (félig Nepálé). Aktuális szomszédjai számára hadászati úton Sikkim éppúgy szinte bevehetetlen volt, mint Arunachal Pradesh; az 1600-as években alapított királysággal előbb Tibet küzdött hiába, majd két oldalról Nepál és Bhután szorongatta, végül a briteknek is túl sok áldozatot kellett hoznia az itteni katonai akciókért. Aztán persze Kína is szemet vetett rá, de – úgy tűnik – hiába, India megelőzte.
Függetlenségét belülről buktatták meg. A hetvenes években zavargások törtek ki a monarchiában, Kína azonnal ki akarta használni a helyzetet, de India támogatásával szavazást tartottak Sikkimben, új kormány alakult, az ország pedig 1975-ben déli szomszédjához csatlakozott, a huszonkettedik állama lett. Elzárt térség ez is, több mint húsz éven át Peking nem ismerte el az India részének, ma már viszont a kínai térképeken is odarajzolják. A kereskedelem fellendüléséért 2006-ban abba is beleegyezett, hogy a Sikkim és Kína között megnyíljon a határ az egyik legfontosabb stratégia útvonalon.