engedély
Black Rock Gold, Dragon Power Green, El Diablo, Szuperhős Blue – ha ezek a nevek ismerősen csengenek, van egy rossz hírünk

Határozott szavak, hiányzó tettek. Több megoldás lenne az egészségbiztosítás reformjára, de ha csak egyet erőltetnek a társadalomra, az diktátum és a diktátumokból nem kérünk. Újra visszajövünk, ha a tiltakozásnak nem lesz eredménye. – Elég volt – jelentette ki Borsik János az öt szakszervezeti konföderáció tavaly novemberben tartott tiltakozó nagygyűlésén. Ugyanitt Pataky Péter arról beszélt, hogy a tőke nem szereti a párbeszédet. A rossz politikusok is ilyenek, nem szeretik, ha kérdéseket tesznek fel nekik.
Az egészségbiztosítás privatizációja ellen tavaly tartott sztrájksorozat után most a népszavazásért indított aláírás-gyűjtési akcióban sem segítenek a nagy szakszervezeti konföderációk, noha ők is úgy ítélik meg: az új rendszer felbontja a nemzeti kockázatközösséget, visszafordíthatatlan, káros folyamatokat indít el, és az egészségbiztosítás 1500 milliárdját akarják átjátszani az üzleti köröknek.
– Ahogy a sztrájkot, úgy a népszavazást sem tartjuk hatékony módszernek ebben az ügyben – mondta lapunknak Pataky Péter. A kormánnyal vállaltan lojális MSZOSZ elnöke szerint a népszavazáson felteendő kérdés – „Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarországon ne vezessék be a mindenki által kötelezően választandó, üzleti alapon működő több-biztosítós egészségbiztosítást?” – ráadásul nem megfelelő. Pataky arra számít, hogy a törvénytervezet sorsára hatással lehetnek az Országos Érdekegyeztető Tanácsban (OÉT).
– Az aláírásgyűjtést koordináló Liga szakszervezetek nem keresett meg bennünket, hogy segítsünk. Ha ez megtörténne, akkor illetékes testületeinknek kellene döntenie a kérdésben – mondta Borsik János. Az Autonómok elnöke szerint is kétséges a felteendő kérdés pontossága, emellett úgy vélte: mára erodálódott a népszavazás intézménye. Borsik ugyancsak arra számít, hogy az OÉT-ban tartandó, többfordulós tárgyalások alatt lesz mód érvényt szerezni a szakszervezeti kifogásoknak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.