Néppárti döntésre vár Tőkés László

2008. 01. 21. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Továbbra sem született döntés az Európai Néppártban Tőkés László felvételével kapcsolatban, amelyet a román demokrata euroképviselők igyekeznek megakadályozni. A tavaly novemberi romániai EP-választásokon függetlenként mandátumot nyert református püspök tegnap Nagyváradon elmondta, hogy jelenleg Traian Basescu államfő térfelén pattog a labda, akitől elvárja: valljon színt. Decemberi bukaresti találkozójuk során ugyanis a román elnök megígérte Tőkésnek, személyesen jár közben azért, hogy az általa korábban vezetett demokrata párt képviselői ne gördítsenek akadályt felvétele elé. „Nem akartam Brüsszelbe exportálni a román–magyar konfliktust, ám magatartásukkal a demokraták éppen ezen munkálkodnak. A román politikusok csak az opportunista magyarokat kedvelik, és hozzászoktak, hogy bennünket, kisebbségieket peremre szoríthatnak. Európában és velem kapcsolatban azonban mindez nem működik” – hangoztatta a püspök, akit az erdélyi autonómia támogatása miatt támadnak a román demokraták. Szilágyi Zsolt, a püspök kampányának irányítója elmondta, hogy két másik EP-frakcióból már megkeresték Tőkést, amiből szerinte visszaigazolódni látszik az erdélyi püspök-politikus által megtestesített értékrend európaisága.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.