Uborkaszezon

Sajtótájékoztatót tartott minap Kovács Ágnes úszónő, és azt mondta, hogy az olimpián már nem fog indulni, de az országos bajnokságon még igen. Nem számoltam össze pontosan, hány tucat mikrofon volt előtte, hány kamera pásztázta Ágnest, hány újságíró tolongott a teremben, de nagy volt a felhajtás. Akkor most mi van? Volt egy jó úszónk, aki – a bajnokságot leszámítva – ezentúl már nem úszik. Ilyen egyébként már mással is megtörtént. Egy darabig úszik az ember, aztán meg már nem. Az élet ilyen, bár az esetek többségében nem szoktak világraszóló sajtókonferenciákat tartani arról, ha valaki befejezi azt, amihez már nincs kedve, ereje, netán (bocsánat) kiöregedett belőle. Balczó András, Papp Laci, Egerszegi Kriszta vagy teszem azt, Szörényi Levente sem kürtölte össze az országot, hogy ezentúl már nem fog öttusázni, bokszolni, úszni, pengetni (pedig egészen jól csinálták) – szép csendesen abbahagyták, és kész. És ez így volt szimpatikus.
Mi lenne akkor, ha az ország rangidős kanásza sajtótájékoztatón jelentené be, hogy ő pedig ezen túl már nem fog disznót terelgetni, mert kiöregedett, belefásult, beáll inkább éjjeliőrnek. Olyan elfuseráltan túldimenzionált az egész. Ha Ágnes asszony nem kíván többet úszni, hát másszon ki a medencéből, mi meg majd csak a szépre emlékezünk.
Végtelenül szánalmas az a sajtó (én is része vagyok), mely téma híján az utcasarkon kódorog, és kiszáradtan vakarózik. Hajós Alfréd kétszeres úszó olimpiai bajnok is abbahagyta az úszást a múlt század elején, aztán szép csendben elment építésznek, és egyebek mellett felépítette a Sportuszodát (ma Hajós Alfréd uszoda). Csinnadratta akkor nem volt.