Egy amerikai igazságügyi minisztériumi vizsgálat súlyos hiányosságot tárt fel az Egyesült Államok szövetségi nyomozóirodájánál (FBI). Mint kiderült, a szövetségi nyomozók nem fizették rendesen telefonszámláikat, amiért a telefonszolgáltatók lekapcsoltak több vonalat. A szolgáltatás megszüntetése ráadásul azokat a vonalakat érintette, amelyeket gyanús személyek, terrorista gyanúsítottak, illetve bűnözők lehallgatására használtak. A minisztériumi vizsgálat szerint emiatt több fontos bizonyítékról is lemaradtak a nyomozók. Az FBI vezetői tagadják, hogy komoly gondokat okoztak volna a süket lehallgatók. Az FBI egyébként több tízezer dolláros tartozást halmozott fel, az igazságügyi minisztériumi vizsgálat szerint ehhez hozzájárulhatott, hogy a számlákra szánt pénzből huszonötezer dollárt elsikkasztott a szervezet egyik alkalmazottja. Korábban több olyan jelentés is napvilágot látott, hogy laptopok és lőfegyverek százai tűntek el az FBI irodáiból.
A Bush-kormányzatot sok politikai támadás érte, amiért a terror elleni háború eszközeként – sokak szerint alkotmányellenesen – bírói felhatalmazás nélkül lehallgatást alkalmazott belföldön lévő célpontok ellen. A demokrata többségű törvényhozás később olyan törvényt szavazott meg, amely feljogosította az adminisztrációt a gyakorlat folytatására. A törvény felhatalmazza a hírszerző ügynökségeket, hogy a terrorizmus elleni harc részében bírósági végzés nélkül hallgassanak le amerikai és külföldi állampolgárok közötti telefonhívásokat és olvashassanak el elektronikus leveleket.
Black Rock Gold, Dragon Power Green, El Diablo, Szuperhős Blue – ha ezek a nevek ismerősen csengenek, van egy rossz hírünk
