Amennyiben a cseheknek lehet Szent Vencel-szobruk, a magyaroknak meg Szent István-szobruk, akkor a szlovákok is felállíthatják a pozsonyi várban Szvatopluk fejeledelem szobrát, mert az ószlovákok királya volt, amikor a Nagy-Morva Birodalom élén állt. Büszkéknek kell lennünk arra, hogy 1200 éve olyan államalakulata volt az ószlovákoknak, mint a Nagy-Morva Birodalom, vagyis már akkor államisággal rendelkeztünk, amikor más országok területein legfeljebb legelésző állatokat lehetett találni. Mindezt Robert Fico szlovák miniszterelnök jelentette be Turócszentmártonban kormánya év eleji, kihelyezett ünnepi ülésén, amelyen Szlovákia megalakulásának 15. évfordulójáról emlékeztek meg. A kormányfő hozzátette még: a 2008-as esztendő kiemelt feladatai közé tartozik majd a hazafiságra nevelés, amely alapja az ésszerű állami történelmiség lesz, mert az ifjú nemzedéknek kapaszkodót kell adni, hogy büszkék lehessenek nemzetükre, országukra.
A nemzetközileg is jegyzett szlovák történészeket és régészeket meglepte a szlovák kormányfő történelemferdítő véleményével, holott ők is állítják, szüksége lenne az egészséges nemzeti önbizalom és a hazafiság erősítésére. A Nagy-Morva Birodalommal foglalkozó legelismertebb szlovák történész, Ján Steinhübel szerint Fico állítása „történelmietlen, eszmefuttatása egyszerűen nem igaz”, szlovákokról a VIII. és IX. századdal kapcsolatban nem lehet beszélni, legfeljebb szlávokról. Dusan Kovác, a Szlovák Tudományos Akadémia Történelmi Intézetének igazgatója a szakterminológiával való manipulációnak nevezte Fico elmélkedését. Kifejtette, a szlovák nemzet kialakulása, a nyugati szlávoktól való elkülönülésük – paradox módon – Szent István királyságának kialakulásával kezdődött, amikor államhatárok kerültek a szlávok közé, más államalakulatba kerültek a szlovákok ősei és idővel, más nemzetekkel szemben valahogy meg kellett határozni önmagukat. De ez évszázados folyamat volt, figyelmeztet a történész, és azt mondja, a szlovákság egyéni és kollektív identifikálására legfeljebb a XV. századtól beszélhetünk. Roszszallja ugyanakkor, hogy a politikusok belebeszélnek a történészek munkájába, és arra hívja fel a figyelmet, volt már ilyen korszak: „a politikai hatalom a kommunisták idején nemcsak azt határozták meg, mit kutasson a történész, hanem azt is, milyen eredményre kell jutnia”. Eduard Krekovic régészprofesszor egyenesen veszélyesnek tartja a szlovák kormányfő megnyilatkozását. Emlékeztet arra, hogy a múlt század húszas éveiben Gustaw Kossina német régész a germánok kivételességét és rendkívüliségét bizonygatta, ebből vezette le a németek felsőbbrendűségét, és tudjuk, mi lett belőle. Krekovic professzor szerint: „egy nép ősiségének, kulturális és történelmi rendkívüliségének hangoztatása anélkül, hogy a kinyilatkozásokat tényekkel, dokumentumokkal tudnánk alátámasztani, nem hazafiság, hanem nacionalizmus”.
Jó hír: megszűnhetnek a dugók az M7-esen
