Árva orangutánok

Árva orangutánok nyomában cím alatt három vasárnap, tizennyolc óra harminc perckor BBC-exkluzív horrorfilmet vetített a közszolgálati magyar televízió. Nem volt karika. Korhatár. A legfiatalabb nemzedék is cenzúra nélkül szembesülhetett a trópusi őserdők rémisztő mértékű pusztulásával. Úgy tűnik, közelebb az idő. A Világbank, igen, a Világbank, nem az ökomuki Sebeők János, 2001-ben megjósolta, hogy Szumátrán az összes nem szigorúan védett őserdő 2005-ig el fog tűnni. A Wildlife legfrissebb számának orangutánvédő WWF-melléklete arról tájékoztat, hogy a jóslat beteljesült. Szumátra ökológiailag immár üres. Borneó szigetén, ugyancsak fentebbi tájékoztató s a vetített BBC-film tanúbizonysága szerint, az utóbbi húsz esztendő során nyolcszor nagyobb terület vált ökológiai sivataggá, mint Wales. A walesi tartomány?
Raymond Moody szóalkotását kölcsönözve, a földkerekség-forogság trópusi őserdei „halálközeli állapotba” kerültek. Jutottak. Juttatták őket, hisz disztingváljunk: a pusztulás nem természetes halál. A Raymond Moody által kikérdezett reanimáltak közül is sokan trauma nyomán kerültek a klinikai halál állapotába. Bolygónk őserdeit sem végelgyengülés fenyegeti, hanem trauma. Ember a neve… A traum neve: ember.
A folyamat szinte felfoghatatlanul gyors. Immár nem a faipar, hanem a pálmaolajipar a legnagyobb veszély. A tarvágás ehhez képest leányálom. Az erdő szelleme Borneón gépfűrészért kiált. Ha egy őserdőt tarra vágnak, sok élőhely megsemmisül, de, amint a magyar erdészeti térképeken is láthatjuk, a művelési ág nem változik, az erdő névleg erdő marad. Ez esély arra, hogy egy idő múlva újra azzá váljék. Természeti csapásként értelmezze azt, hogy megerőszakolták, letarolták, végigmentek rajta. Ezért kiált gépfűrészért Borneón az erdő szelleme. Könyörgöm, akasszuk föl? Ezért kiált a fa Borneón úgy most, hogy: könyörgöm, legalább vágjatok ki. Legalább fának kelljek, ha már. De nem. Az erdő Borneón már fának se kell. Nem több zavaró elemnél, afféle nagyra nőtt parlagfűmezőnél, amitől a terepet a művelés előtt úgymond meg kell tisztítani. Nem erdőművelés, nem fakitermelés, hanem tereprendezés folyik erőgépekkel, markolókkal és buldózerekkel. A tarvágás talaj fölötti átvágása a fák kemény nyakának, ez viszont a gyomromon túl a talajt is felforgatja. Nincs esély arra, hogy az erdő visszatérjen, hogy másodlagos erdő, netán szavanna, valamiféle megváltozott, ám természetközeli élőhely alakuljon ki az ősi harmónia helyén. Fajok tízezreit az ismeretlenség és a megsemmisülés poklába rántva, teljes élőhelyek vesznek oda maradéktalanul. A pusztítás legalább oly szakszerű és precíz, mint az auschwitzi halálgyáré volt annak idején. Hitler az árja faj számára hozott létre életteret a tudatos emberirtással, a borneói ökoholokauszt pedig az uralkodó emberfaj által preferált botanikai árja fajnak, az olajpálmának teremt életteret. Élőhely helyett életteret, igen.
A Világbank, amely, tegyük hozzá tüstént, hosszú időn keresztül finanszírozta az ökológiai destrukciót, és részben még most is ugyanezt teszi, megjósolta, hogy a védtelen őserdők Szumátrán 2005-re megsemmisülnek. Így lett. Borneóra ugyanez a sors vár. A Világbank és a WWF szerint az erdőirtás olyan ütemű, hogy a sík vidéki őserdők Borneón ellenkező kormányzati szándék nélkül 2010-re meg fognak semmisülni. A megsemmisülés nem allegória itt.
A végső megoldás totális. Foltok, tanúfák sem maradnak hírmondónak. A pálmaolajban érdekelt multinacionális konzorciumok ökológiai érzékenysége a nullával egyenlő. Az általuk megvásárolt megyényi, országnyi földeket buldózertankjaikkal hónapok alatt letiporják, és teljes egészében olajpálma-ültetvényekké konvertálják.
Borzalmas belegondolni, hogy ahol egy nagyobb fára tízezerféle szimbionta rovar jutott, most, ameddig a szem ellát, a magyar nyárfasorokhoz hasonlóképp kilátástalanul katonásan csak olajpálmák meredeznek az egykedvű és mondhatni, kollaboráns módon változatlanul kék ég felé. Borzalmas belegondolni, hogy a sittre predesztinált, építkezéseknél megszokott Poclain markolók bolygónk legnagyobb biológiai sokszínűségét termelik ki hulladékként. A valamire még használható, nagyobb rönköket óriás teherautók szállítják el. A maradékot elemészti a tűz. Borzalmas látni, ahogy a „majom” a szemünk láttára válik „emberré”. Az erdei emberek, az orangutánok éhhalálra ítélve bolyonganak az irtásokon, míg meg nem halnak.
Az ökoholokauszt geológiai arányaiból a nagyobb nyilvánosság számára csak az árva orangutánok sorsa kommunikálható. Ezért hangozhat el egy olyan abszolúte torz mondat, hogy az őserdőket az orangutánokért kell megmenteni, legyen hol lakniuk. Ökológiai értelemben az orangután az erdő tünete, metaforikusan szelleme, s nem biztos, hogy az egészen belül a leglényegesebb. Ha a fóti gyermekvároshoz hasonló főemlőstelepeken fenn is marad ideig-óráig az orangután, de azok az erők és erdők, amelyek a létrejöttéhez vezettek, kipusztulnak, semmit sem tettünk, legföljebb kivétellel erősítettük a szabályt, jelenléttel fokoztuk az őserdőből pusztába kiáltó, visszavonhatatlan érvényességű hiányt.