Sólyom László államfőnek az egészségbiztosítási törvénnyel kapcsolatosan nem alkotmányos, hanem a rendszer működőképességével összefüggő, politikai kifogásai voltak, ezért a törvényt megfontolásra az Országgyűlésnek küldte vissza. Most viszont, hogy a parlament a törvényt újból elfogadta, a köztársasági elnök köteles azt aláírni. Ebből a szempontból nincs jelentősége, hogy a jogszabály újbóli elfogadására változtatás nélkül, vagy módosításokkal került sor. Sőt, még annak sincs jelentősége, ha a törvénybe éppen az újbóli elfogadás során kerülnek – a köztársasági elnök véleménye szerint is – alkotmányellenes módosítások. Az Alkotmánybíróság (AB) ugyanis már korábban – éppen az egészségügyi törvény kapcsán Mádl Ferenc akkori államfő indítványára – értelmezte az alkotmánynak a köztársasági elnök politikai, illetve alkotmányos vétójának egymáshoz való viszonyára vonatkozó rendelkezéseit. Az ekkor megszületett 62/2003. (XII. 15.) AB-határozat indokolása teljesen egyértelművé teszi, hogy „a köztársasági elnök a törvénnyel való egyet nem értését csak egyszer, egyik eljárás kezdeményezésével fejezheti ki”. Még világosabban és a konkrét esetre irányadóan: „A köztársasági elnöknek az újratárgyalt törvényre vonatkozó aláírási kötelezettsége független attól, hogy az Országgyűlés a visszaküldött törvényt alkotmányellenes tartalommal módosította-e, illetve az újratárgyalást követően a köztársasági elnök egyéb alkotmányellenességet észlel-e.” Jelen írás szerzője az idézett alkotmánybírósági határozatot – amely a köztársasági elnököt expressis verbis az alaptörvénybe ütköző jogszabály aláírására kötelezi akkor is, ha az alkotmányellenes rendelkezések az újratárgyalás során kerültek a törvénybe – az Alkotmánybíróság egyébként elismerésre méltó története legsilányabb határozatának tartja. (A korrektség kedvéért jegyezzük meg: az AB a határozatot öt támogató és öt különvéleménnyel, Holló András elnöki szavazatával fogadta el.)
A kormánypártokat ismerve szintén nem jelent megoldást a törvényt megerősítő népszavazás. A referendum e sajátos fajtája nem pontosan szabályozott – ahogyan maga a népszavazás intézménye sem –, ugyanakkor az alkotmány szövegéből adódóan fogalmilag kizárt, hogy a nép általi megerősítést országgyűlési képviselőn vagy frakción kívül más kezdeményezze, és az is világos, hogy a népszavazás elrendeléséről aláírásgyűjtés nélkül, többségi határozattal, szabadon dönthet az Országgyűlés. Az alkotmány 26. § (6) bekezdése szerint „a népszavazásra bocsátott törvényt a köztársasági elnök csak akkor írja alá, ha azt a népszavazás megerősítette”. Miután az államfő az elfogadott törvényt tizenöt, illetve sürgősség esetén öt napon belül köteles aláírni – népszavazásra bocsátottnak pedig az Országgyűlés által elrendelt (vagy az Országos Választási Bizottság által jóváhagyott és több mint kétszázezer támogató aláírással benyújtott) népszavazási kérdés minősül –, a köztársasági elnök számára biztosított határidőn belül kizárólag abban az esetben kerülhet sor a referendum elrendelésére, ha arról a parlament közvetlenül a törvény végszavazása után maga határoz. Pozitív döntésre azonban semmi nem kötelezi az Országgyűlést. Az eddig nem alkalmazott törvényt megerősítő népszavazásnak a Fidesz által már bejelentett, zárószavazást megelőző kezdeményezése hatékony politikai fegyver, hiszen a javaslatot nyilvánvalóan elutasító kormánypártoknak meg kellett indokolniuk, hogy miért félnek a népakarattól, különös tekintettel arra, hogy e témakörben már folyamatban van az aláírásgyűjtés a népszavazásért.
Az ellenzéki indítvány elutasításával a kormány két dolgot ért el. A referendum nem tartható meg a „háromigenes” népszavazással egyidejűleg, amelynek az eredményesség szempontjából van jelentősége, továbbá a kormánypártok elnyerik a számukra különleges értékkel bíró hazudozás lehetőségét a kizárólag az egészségbiztosításról szóló referendum kampánya során. Miért állítom ezt? Mert a megoldást kizárólag az ügydöntő, több mint kétszázezer választópolgár aláírásával támogatott népszavazás jelentheti, amelynek érdekében több szakszervezet már megkezdte az aláírásgyűjtést. Az Alkotmánybíróság ugyanis 2007. december 11-i ülésén helybenhagyta az Országos Választási Bizottság határozatát (516/H/2007. AB-határozat), amely a következő, két magánszemély, az Albert házaspár által kezdeményezett kérdést hitelesítette: „Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarországon ne vezessék be a mindenki által kötelezően választandó üzleti alapon működő több-biztosítós egészségbiztosítást?” A kormány – érezve a veszélyt – szokásos útvonalát követve rögtön a hazugságba menekült. A kérdés alkotmánybírósági jóváhagyása óta azt állítja, hogy miután az egészségbiztosítás egységes marad, és csak a biztosítópénztárak részleges privatizációjára kerül sor, ezért az e kérdésben megtartott eredményes népszavazás sem lenne kihatással a törvényre. Ezt az állítást azonban hivatkozott határozatában maga az Alkotmánybíróság cáfolja: „A választópolgároknak a kérdés alapján arra kell választ adniuk, hogy meg kívánják-e akadályozni az egészségbiztosítási rendszernek kötelezően választandó üzleti alapon működő biztosítókra épülő rendszerré való átalakítását. Az eredményes ügydöntő népszavazás esetén, ha a választópolgárok az »igen« válasz mellett döntenek, az Országgyűlés nem dönthet az egészségbiztosítási rendszer e modellje mellett.”
Felmerülhet a kérdés: mit változtat a helyzeten, hogy erre a népszavazásra már csak a törvény újbóli elfogadása és hatálybalépése után kerülhet sor? A válasz egyértelmű. Az Alkotmánybíróság már a népszavazás teljes intézményrendszerét általánosságban és átfogóan tárgyaló határozatában – (52/1997. X. 14.) AB-határozat, amelynek előadó alkotmánybírája a jelenlegi államfő volt – egyértelművé tette, hogy az Országgyűlés a népszavazás eredménye tekintetében „végrehajtói szerepbe kerül”, tehát köteles a népszavazáson kinyilvánított népakarattal megegyező törvényalkotásra. Az Alkotmánybíróság azonban decemberben, a fenti népszavazási kérdés jóváhagyásakor a konkrét esetre vonatkozóan is megállapította, hogy „eredményes népszavazás esetén … jogalkotási kötelezettsége keletkezik az Országgyűlésnek. Az Országgyűlés az egészségbiztosítási rendszert úgy köteles átalakítani, hogy az ne a kötelezően választandó több-biztosítós modellen alapuljon.” Márpedig az elfogadott törvény sarokpontja éppen ez.
„A megalakuló, kötelező egészségpénztárak fő feladata a kötelező egészségbiztosítási tevékenység, ezen belül az ellátás megszervezése és a finanszírozás.” „A biztosítottnak csak arról kell dönteni, hogy melyik biztosítót választja, és onnantól kezdve ez a biztosító törődik vele, ő nyújt neki különféle szolgáltatásokat.” Ez már nem az Alkotmánybíróság, hanem előbbi a szakminisztérium, utóbbi a miniszter asszony hivatalos novemberi törvénymagyarázata. Azóta a törvény érdemben nem, magyarázata viszont nagymértékben változott. A hazugságokban láthatóan örömét lelő kormány főtisztviselői az említett népszavazási kérdés hitelesítése óta rezzenéstelen arccal képesek azt állítani, hogy a bevezetni kívánt egészségbiztosítási rendszer nem „kötelezően választandó, több-biztosítós” modell. Ez az érv alkotmányjogilag semmilyen fórumon nem állná meg a helyét. Ezt ők is tudják. Ezért politikai célra használják: a választópolgárok megtévesztésére, a kezdeményezés reménytelenségének bizonyítására, az aláírások összegyűjtésének és végső soron a népszavazás eredményességének megakadályozására. Ez azonban nem változtat azon, hogy az eredményes népszavazás esetén a parlamenti kormánytöbbség kénytelen lesz hatályon kívül helyezni az egészségbiztosítási törvényt, ha pedig ezt önként nem teszi meg, úgy az Alkotmánybíróság kötelezné erre.
A vizitdíj, a tandíj és a kórházi napidíj tárgyában tartandó népszavazást az egészségbiztosításról szóló referendum már nem érheti utol. E bonyolult témakörben az újabb, legkorábban nyáron megtartható népszavazás az ellenzék szempontjából is rendkívül kockázatos. A referendum ugyanis nem a hatalom megszerzésének, csupán a kár mérséklésének eszköze. Ráadásul a megjósolható ellátási bizonytalanság és a törvény következtében előálló végeláthatatlan várólisták politikailag bizonyosan tovább amortizálnák a még a jelenlegi kormánypártok mögött álló megtévesztett választópolgárok táborát. Még sincs más alkotmányos útja az életmentésnek, mint az újabb népszavazás.
A szerző jogász, egyetemi oktató
Orbán Viktor
Orbán Viktor: Lázárt elvesztettük! + videó
