Kivezetés az újságolvasásból (6.)

„A sajtóban a köznapok lehetőségein túl
nyújtsunk feledkezést és megtisztulást,
révületet és lelkesedést”

HÁÁÁT NEM TUDOM…
Hogy önerőből ez nekem… vagy bárkinek is… megy… menne (mármint a mottóbeli „nyújtás”). Persze törekedni kell… és el is lehet jutni valameddig. Mással nem példálózom, nem „blamálom”, de magamat kigúnyolom, ha… kell?
Hagyjuk a nagy szavakat (amik mögött ritkán vannak nagy tettek). Önbecsülésemhez nekem egyre kevesebb kell… sajnos. Ha például egy-egy önálló estem után időben le tudok feküdni, és nem ünnepeltetem utána magam, nem iszom némi alkoholt, hogy „oldódjon” a feszültségem, akkor meglátom a reggelben azt a szépet… (ami benne van), és az életemet újrakezdhetem. (Mert minden reggel ezt nyújt(hatná) nekem.
Minderről most a Hamvazószerda előtti vasárnapon gondolkodom el.
NA MOST NEGYVEN NAPIG UGYANEZT…
II. Rákóczi Feri bácsiról olvasom… (ha engem már jóformán mindenki Gyuri bácsinak szólít, akkor ő, aki nálam jóval… megadom a tiszteletet). Nevezett 1717-ben tartott egy lelkigyakorlatot. Már négy éve Franciaországban élt, s közben megérlelődött benne a magányba vonulás, sőt a kolostorban élés gondolata. (Nem kellett külön felszólítani erre, mint Hamletnek Ophéliát.) Most mégis rászánja magát (nem pontosan most, a hamvazószerdai határidőre, hanem 1717-ben). Rászánja magát a törökországi száműzetésbe utazásra. De mi (illetve csak én) honnan hova meneküljünk?! (Elviccelem.) (Bliccelem.)
Rászánja magát az isteni akarat értetlen, de teljes szívű vállalására: Nagyboldogasszony ünnepére s az utána való utazásra úgy készültem föl (Rákóczit idézi barátom, Tarjányi Zoli), hogy nyolc napon át (még csak nem is negyven… én kotyogok minduntalan bele…), szóval: (az ő szavaival:) bezárkóztam cellácskámba, melyet kertem egyik félreeső zugában állítottam föl.

EGYEDÜL TE TUDOD, URAM
Akivel ezt a nyolc édes napot eltöltöttem, mi történt ott közötted és köztem. Dicsértessél mindörökké rám árasztott kegyeidért, lelki vigasztalásaidért, s az erőért, mellyel megerősítettél akaratod követésére. Ezért elvetettem az emberi ész tanácsait, az előre látott veszélyeket, a bizalmatlanság aggályoskodását, és a remény ellenére, saját eszem ellenére, hajlamom ellenére kiléptem a magányból, és végül is elhatároztam, hogy benned reménykedem, és rád bízom magam – idáig az idézet.

NA MOST A RÁKÓCZI ÚTON…
– Meddig? A Kossuth Lajos utcáig…? Bemenjünk? (Az ő utcájába?) (Na jó, én díjban elfogadom… még Széchenyi ellenében is… Pedig én, a zsidó, mint katolikus, nem díjazom annyira ezt a nyakas-makacs kálvinistát… ökuménia ide-oda.)

Ő IS – MINT JÉZUS – AZ ISTENI AKARAT OLDALÁN ÁLLVA
(Rákóczi) talált rá jövőjének szilárd talajára. (A harminc ezüstpénz ütköztetése a papír ötszázassal már megint a „zsurnalizmusba” hajlana…)

DE A KÍSÉRTÉS…
– Amikor megbillen a határozott nemes értékrend, az ember úgy érzi, hogy ha hűséges marad eszményeihez, valami örömről, életajándékról lecsúszik. A háttérben pedig ott van az istenkép: az ő jóságába vetett hitnek a megbicsaklása a kísértés. Azazhogy olyan sorsot mér rám, amelynél jobb járna nekem. Tehát: nem jó, nem jóságos az Isten, hanem egy nálam hatalmasabb zsarnok, aki parancsaival gúzsba köt, megakadályozza, hogy teljesebben boldog legyek, s könyörtelenül beteljesíti akaratát.

Ezek a szentírási szakaszok
– A megkísértett emberi létről szólnak, egyben rámutatva a jézusi megoldásra is. Az olvasmányban az ősszülők vétke, mint amelynek az oka az Istennel való egyenlőség vágya. Az édenkert minden fáját az embernek ajándékozta Isten, s ezzel ezt közölte vele: uralkodj rajta, műveld, gondozd – ez mind teérted van. Az egyedüli fa, melynek gyümölcséből az ember nem ehet, ennyit jelent: állandóan tudjad, ember, hogy a többit mind kaptad, mégpedig Istentől, tehát az uralkodás mellett hódolj is! S az uralkodás-hódolás harmóniáját, mely az Istennel való barátság állapota, ezt támadja meg a kísértés. Ha a tudás fájáról eszel, olyan leszel, mint Isten, s te döntöd el, hogy mi a jó és mi a rossz. Az ősszülők nem hiszik el, hogy Isten a korlátozással is az ő javukat szolgálja, hogy boldogok lesznek parancsa megtartásával. Nem hiszik el a kritikus helyzetben, hogy jó az Isten.