Politika és y

Amikor már el tudtam olvasni iskolai füzeteimen a nevemet, amelyet édesanyám csinos betűkkel írt rájuk, sehogy sem értettem, miért nem ugyanúgy van írva a „Tanulmányi értesítő” címlapján is. Az idő múlásával azután megértettem az okot, amely az 1956. évi forradalom után valamelyest vesztett erejéből, ugyanis akkortájt bizonyítványomban vezetéknevem végén felváltotta az „i” betűt az „y”, amellyel apám is beírta a nevét értesítőmbe. A forradalom után az Irányi Dánielről – az 1848–49-es forradalom részeséről, Pest-Buda kormánybiztosáról – elnevezett gimnázium egyébként névtanilag még rosszabbul járt, hiszen Landler Jenő nevét kellett fölvennie, aki egyebek mellett a Tanácsköztársaság egységes belső karhatalmát szervezte, s létrehozta a Vörös Őrséget.
Az „y” nyelvünk írásrendszerében lassan vert gyökeret. A római írásgyakorlatban csupán a görögből átvett (jövevény) szavakban fordult elő, így a latin betűt használó magyar írásrendszer kialakulásában sem volt eleinte szerepe. A tihanyi apátság 1055-ből való alapítólevelében két „i” értékű fordul elő, és a legrégibb ránk maradt szöveg, a Halotti beszéd és könyörgés is használja néhányszor: „bratym” (barátaim), „ysa” (íme). Az ennél későbbi, 1350 körüli Königsbergi töredék magyar írása több példát is ad: „nem ygeb germuk hanum ysten” (nem egyéb gyermek, hanem Isten). A magyar írástörténet során azután a betűt sokszor használták az „i”, sokszor a „j” hang jelölésére. A régi latin nyelvű oklevelekben nemritkán az egyes családnevek leírásakor is ipszilont használtak, majd egyre szaporodott ez a betű. Némi önzéssel választok példát Kázmér Miklós művéből, a Régi magyar családnevek szótárból: Biky, Buky, Büky, Bükky, Bykky é. í. t. Mai íráshasználatunk csupán a hagyományos családnevekben ír „y”-t, továbbá a több betűből összeállított írásjegyekben: „gy”, „ggy” és hasonlókban.
Az idők folyamán elterjedt az a vélekedés, hogy a nemesség együtt jár az ipszilonos családnévvel. Ennek fordítottjáról is tudunk. Mikszáth Kálmán írja egy helyen: „Czirok Mátyás és Szomor Mihály a leghíresebb két kortes a mi vármegyénkben. Két tündöklő név ez most, tisztelt olvasóközönség! Nem kell őket lenézni azért, hogy egyik sem végződik »y« betűvel.” Az 1848. évi forradalom kapcsán változtatta „i” végűre nevét nagy írónk, Jókai Mór, akiről ugyancsak Mikszáth írja a következőket: „A Délibáb című szépirodalmi lapot tervezte, mely meg is jelent 1853-ban, de nem a Jókai neve alatt, mert ő nem kapott engedélyt rá a hatóságtól, minthogy az ő neve még a proskribáltak lajstromán állt. Az engedélyt tehát a Festetics Leó gróf nevére kellett kérni, minélfogva Festetics figurált szerkesztőnek, míg a Jókai neve mint főmunkatársé fordul elő a címlapon, még pedig váratlanul ilyen flanccal: »Ásvai Jókay Mór«. Amit a rossz nyelvek arra magyaráztak, hogy Hasselt-Barth asszony, operaénekesnő, a közönség kegyében Jókainénak erős versenytársa, a színlapokon »Von Hasselt-Barth«-nak jegyezte nevét, mire Jókainé ráparancsolta urára, hogy tessék a predikátumot és ipszilonját neki is elő keresni a rozsdás vasak közül, ahová 1848. március 15-én behajította.” Egyébként Mikszáth arról is ír nagy íróelődje családi viszonyai után nyomozva, hogy „egy Vas megyében élő Jókay-családnak a nemeslevele elégett Meszlényben. Ez az elégett kutyabőr okozhatta a zavart”, amely miatt nehéz meglelni a családfa különböző ágait. Mikszáth műveiben a (dzsentri) hősök egyébként sokszor viselnek ipszilonos nevet (Katánghy Menyhért, Noszty Ferenc).
Az írásforma változása sokszor egy-egy családtörténet része. Az a família, amely a „Karinski” nevet „Karinthi”-ra váltotta, a XIX. század végétől a „Karinthy” alakot kezdte használni; nagy írónk rokonai (Franciaországban) az „i” betűs alakot fogadták el, amint erről Karinthy Márton részletesen beszámol Ördöggörcs című könyvében: „Az y-os, mondhatni, »nemesített« változat Karinthy Frigyes legkorábbról fennmaradt naplójában már szerepel.” Az írói vagy művésznév megválasztása is gyakran ipszilonos (Csontváry, Munkácsy).
A közelmúltban egy jeles tudós mondta el a Magyar Nemzetben: „Kilencvenszázaléknyi munkás-paraszt hallgatót igyekeztek felvenni 1949-ben, amikor bekerültem a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–latin–görög szakára. Nem akarták elfogadni, hogy a nevemet két t-vel, két s-sel és y-nal írom. Az egyetemen szörnyen bántak velem, magyar szakon nem is kaphattam jelest.” Az „y”-os nevek társadalmi rangra való utalásának hite miatt az úgynevezett szocializmus korszakában az ilyen végződésű névviselők eleve gyanúsak voltak az 1948-ban létrehozott Államvédelmi Hatóság szemében, de ugyanígy vélekedtek később, a Kádár-korszak idejében is. A Kossuth rádióban 2007 februárjában egy volt titkosszolgálati alkalmazott nyilatkozta, hogy azokat szokták megfigyelni, akiknek külföldi rokonaik voltak, akiknek korábban államosították üzemüket, gyárukat, földjüket, illetve akiknek „y” volt a nevük végén.