New York államban, Buffalóban hozta létre a magyar származású retinasebész, Forgách Péter és felesége a Calasanctius Training Program (CTP) Alapítványt 1994-ben. Személyes kapcsolataik által sikerült elérniük, hogy néhány magánegyetemen magyar fiatalok rendszeres ösztöndíjhoz jussanak. Napjainkig százötvenen végeztek így posztgraduális tanulmányokat. Számosan szerezték meg közülük az MBA-képesítést (Master of Business Administration), ami nemzetközileg jegyzett belépő az üzleti világba. Az ösztöndíj támogatói hisznek abban, hogy a gazdasági életben a tőke érdekei mellett a keresztényszociális gondolatoknak is teret kell nyerniük. Úgy gondolják, e szellemiség követei lehetnek azok a fiatalok, akiket ma már nyitott kapukkal vár huszonkét amerikai magánegyetem, társintézmény.
Ami a hazai terepet illeti, az öregdiákok 2000-ben alakították meg az itteni Calasanctius Ösztöndíj Alapítványt. Segítik a jelentkezők kiválasztását és a fiatalabb, középiskolás korosztály üzleti képzését Erdélyben, a Felvidéken és Kárpátalján. Összetartják az egykori ösztöndíjasokat, adománygyűjtéssel és tevékenységük, céljaik szélesebb körű megismertetésével foglalkoznak.
Ismerkedjünk meg néhányukkal.
Nagy B. Ferenc itthon közgazdász- és jogi diplomát szerzett. Buffalóban, a Niagara Egyetemen stratégiai menedzsmentet tanult, a digitális kommunikációra összpontosított. Ezt követően élt a lehetőséggel, hogy mielőtt hazatér, meghatározott időre munkát vállalhat az Államokban. Először egy telekommunikációs cégnél talált a képzettségének megfelelő állást. A következő ajánlatot egy ingatlanberuházó cégtől kapta, amely 120 millió dolláros beruházást készített elő Magyarországon. Az épülő luxusingatlanokat itt élő nyugat-európai üzletembereknek és magyar származású amerikaiaknak ajánlották megvételre. E cégtől B. Nagy Ferenc akkor vált meg, amikor annak tevékenysége már a hazai menedzsmenttel bonyolódott. Csupán egy mondattal utal a szakítás okára: amerikai tartózkodása során pozitívabb etikai magatartáshoz szokott, mint amibe itt belepillantott. Így indított önálló vállalkozást. Most maga kutatja fel az eladandó ingatlanokat, és végzi megbízói nevében az adásvétellel kapcsolatos ügyintézést. Beleértve ebbe az értékes épületek igényes felújítását. Az Egyesült Államokban töltött tapasztalatszerzés egyik fontos elemének tartja az adott szó becsületét, az emberi kapcsolatok kiépítését, ápolását. Úgy látja, hogy a hazai üzleti világban ez kevéssé számít, pedig nélküle nincs hosszú távú eredmény.
Bíró Szabolcs a Budapesti Műszaki és Gazdasági Egyetemen tanultakat szerette volna kiegészíteni az amerikai gazdasági szemléletmód megismerésével.
– Az ottani stúdiumok voltaképp nem az elmélyülésre ösztönöztek, inkább minden tárgyból igyekeztek adni egy keveset – mondja. – Újszerű volt számomra a gyakorlati feladatok sora, a közös gondolkodás. Tanáraink arra helyezték a súlyt, hogy miképp tudunk megoldani egy akár lehetetlennek tűnő feladatot. Nagy hatást tett rám, hogy mennyire fontosnak tartották az önbizalom erősítését – magyarázza. Szabolcs a benne végbement szemléleti változást tartja az egyik értéknek, amelyet igyekszik megőrizni a hétköznapok során. Tágabb értelemben pedig azokat a személyes élményeket, találkozásokat, társadalmi ismereteket, amelyek által árnyaltabban tudja megítélni a világot. Ma egy multinacionális cégnél dolgozik távközlési, fejlesztési területen. Nem rejti véka alá, hogy mindaz, ami 2006 ősze óta zajlik Magyarországon, ellenkezik értékrendjével és jövőképével.
– Szerencsére ennek a morális űrnek a hatása nem szűrődik be a munkahelyemre. Kevés a lehetőség arra, hogy valaki akár a versenytársaival, akár az üzletfelekkel etikátlanul viselkedjen. De nagyon zavar, hogy a tisztesség fogalma erősen megkopott az élet minden területén. A szabályok be nem tartása, a törvénysértés szinte természetes. Mindez hazatérésem után eléggé lesújtott – foglalja össze negatív tapasztalatait.
Molnár György jogi végzettséggel rendelkezik, de úgy gondolta, hogy kipróbálja ezt a lehetőséget. Szintén Buffalóban, a Medaille College-ban kapcsolódott be a marketingmenedzser-képzésbe. Rájött, hogy a pénzügyi terület is érdekli, s végül ebben mélyedt el. Az ösztöndíj után fél évet dolgozott egy Amerikában tevékenykedő, indiai tulajdonú vállalatnál. Ottani közérzetét így összegezi:
– Közhelyszámba megy, hogy Amerikában csak a verseny számít, s erős gyökeret vert az a tévhit is, hogy csak úgy lehet érvényesülni, ha az egyik ember letiporja a másikat. Igaz, elvárják a teljesítményt, de a főnökök ösztönöznek, és nem sajnálják beosztottjaiktól az elismerést. Ennek személyre szóló anyagi megnyilvánulása is jelentős. Én csak jóindulatot és őszinteséget tapasztaltam magam körül. Nem érzékeltem például azt a kisszerűséget és irigységet, amely itthon körülveszi az átlagosnál tehetségesebb, sikeresebb embert. Az is meglep, hogy itthon az egyetemet éppen csak maguk mögött hagyó fiatalok mennyire bizalmatlanok egymással és munkahelyi környezetükkel. Furcsának tartom, hogy huszonévesen már két-három nagyobb cégnél is megfordultak. Nem az érdekesebb feladat miatt váltanak, hanem a pár ezer forint többletért. Ami engem illet, igyekszem rávezetni őket, hogy érdemes hosszabb távra tervezni.
Általános tapasztalat, hogy ha társaságban szóba kerülnek amerikai tanulmányaik, a leggyakoribb reakció az, hogy „de jó neked!” Tejjel-mézzel folyó Kánaánt képzelnek el, ahol az ember lazán tölti az időt. Éppen az ellenkezője az igaz. Az otthoni kényelmet, bizony, fel kell áldozni az ismeretlenért. A kollégium nem luxusszálló, az ösztöndíj csak a tanulmányokra vonatkozik. Ha többen bérelnek lakást, a bér összegét elő kell teremteni, alkalmazkodni kell a másikhoz. A ösztöndíj mellett mindenki vállalhat alkalmi munkát, hiszen gondoskodniuk kell saját fenntartásukról. A szabadság jó érzéséhez az is hozzátartozik, hogy megtanulták, erős akarattal meg tudnak állni a lábukon az idegen közegben.
Itthon egy nagy autóforgalmazó cég alkalmazásában állt Palkovics Péter, s mint említi, minden szempontból jó dolga volt. Amikor az ösztöndíjat megpályázta, a karrierépítés és a kalandvágy mozgatta.
– Olyan emberekkel találkoztam, akik kemény munkával teremtették meg a jólétük alapjait, s voltaképpen már „hátradőlhetnek a foteljükben”. Mégsem az a céljuk, hogy még több pénzük, nagyobb házuk, több autójuk legyen, hanem az, hogy a feleslegükből másokat segítsenek. Az az érdekes, hogy amióta hazajöttem, megváltozott a pénzhez való viszonyom. Természetesen fontos, hogy a pályámon előbbre haladjak s többet keressek. De fogékonyabb lettem mások problémáira, és keresem a lehetőségeket, hogy a rászorulóknak anyagilag vagy a munkámmal segítsek – mondja.
Itthon közgazdasági tanulmányokat folytatott Mudri György. Ő ma az alapítvány ifjúsági üzleti programjáért felelős. Mint korosztályából annyian, ő is több lábon áll, egyetemen tanít, fotózik, vállalkozást vezet. Mint említi, amerikai tanulmányai során elsősorban a prezentációs készségek fejlesztését tartotta meghatározónak. Mindennapos gyakorlat volt az előadások összeállítása és a nyílt színi szereplés. Mivel maga is vezet egyetemi szemináriumot, igyekszik erősíteni a tanár és diák közötti személyes kapcsolatot, amelyet az amerikai felsőoktatás egyik erényének tart.
Tíz évvel ezelőtt, amikor az első ösztöndíjasok hazatértek, igen kapósak voltak az itteni multinacionális cégeknél – idézi vissza pályakezdését Gőbel Réka. Ő maga huszonévesen az Unilever cégnél került középvezetői állásba, személyzeti politikával foglalkozott. Tíz év elteltével úgy döntött, addig szép volt, jöjjön valami más. Ma boldog édesanya, emellett dokumentumfilmes férjével közös vállalkozást irányít. És természetesen egyik motorja az öregdiákok programjainak. A váltás okaként annyit említ, hogy egy idő után bele lehet fáradni az állandó pörgésbe és a céggel való „azonosulásba”.
– Az ember elveszíti a kreativitását, s az ottani túlszabályozott világ köszönő viszonyban sincs a hazai valósággal. Igaz, az utóbbinak néhány elemét szívesen elfelejteném. Amikor önállósultam, döbbenetes tapasztalatokat szereztem a hazai vállalkozásokról, a körbetartozásokról, hamis számlázásokról… – Mivel ebben nem akart részt venni, első üzleti éveit veszteséggel zárta. Furcsa volt azt is megszoknia, hogy nincs mögötte az ismert márkanév. – Egy vállalkozó voltam a sok ismeretlen között – meséli Réka.
Nyolc kemény évébe telt, mire férjével üzleti szempontból sikeresnek érezhették kis cégüket. Sokat segített ebben a biztos családi háttér és az alapítvány összetartó, egymást támogató közössége.
A CTP 2007-es pártfogói vacsoráján Fábry Sándor humorista ingyen lépett fel. Az adományok és a céges támogatók köre is gyarapodott. A magyar fiatalok az alapítvány és az őket fogadó amerikai egyetemek által eddig 200 millió forint értékű ösztöndíj-lehetőséghez jutottak.
Egyesült Államok
Az Egyesült Államok új módszerrel küzd a jemeni húszik ellen
